Eső és köd miatt elmaradt az időmérőt megelőző gyakorlás

2007.09.29. 07:01
A rossz időjárási körülmények miatt elmaradt a harmadik szabadedzés az 58. Formula-1-es világbajnokság Japán Nagydíján. A szervezők többször is „csúsztatták” a kezdést, de a magyar idő szerint 7 órakor rajtoló időmérő közelsége miatt végül a törlés mellett döntöttek.
Farnando Alonso (középen) rövid megbeszélést tart a McLaren csapat tagjaival
Reuters
Farnando Alonso (középen) rövid megbeszélést tart a McLaren csapat tagjaival
Farnando Alonso (középen) rövid megbeszélést tart a McLaren csapat tagjaival
Reuters
Farnando Alonso (középen) rövid megbeszélést tart a McLaren csapat tagjaival

Először eső miatt halasztották kétszer is negyedórával a harmadik teszt elindítását, de a Fudzsiban található pályán nem javultak a körülmények. A beszámolók szerint az eső és a köd miatt mentőhelikopter nem tudott a levegőbe emelkedni, így nem lehetett engedélyt adni a versenyzők száguldására.

A felhők azonban továbbra sem hagyták el a Japán Nagydíj helyszínét, sőt hamarosan tovább romlott a helyzet. Négy percig (magyar idő szerint 4:30 órától) ugyan körözhettek a pilóták, de ezt követően ismét leintették piros zászlóval a szabadedzést.

Összesen három versenyző teljesített mért kört, közülük a Williams-Toyotával szereplő osztrák Alexander Wurz volt a legjobb 1.32,476 p-cel, mögötte 2 mp-cel következett csapattársa, a német Nico Rosberg (1:34,758) és újabb 1,4 mp-cel a Toyotával szereplő olasz Jarno Trulli (1:36,150).

A harmadik szabadedzést az eredeti kezdést követő 53. percben fújták le végleg.
Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
Tegnap, 15:07

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik