Montoya sajnálja Alonsót, mert Ron Dennis kedvence Hamilton

2007.09.21. 12:10
Ron Dennis Lewis Hamilton győzelmét akarja látni, nem pedig Fernando Alonsóét – jelentette ki Juan Pablo Montoya, a McLaren-Mercedes Formula–1-es csapat korábbi pilótája az amerikai Associated Press (AP) hírügynökségnek adott interjújában. Az AP azután kérte ki a jelenleg a NASCAR-sorozatban versenyző kolumbiai véleményét, hogy kiderült: Ron Dennis csapatfőnök és a világbajnok Alonso egy ideje már nem is beszél egymással.
Juan Pablo Montoya nem volt túl sikeres a McLarennél, ahol pedig nagy reményeket fűztek a szerepléséhez
Juan Pablo Montoya nem volt túl sikeres a McLarennél, ahol pedig nagy reményeket fűztek a szerepléséhez
Juan Pablo Montoya nem volt túl sikeres a McLarennél, ahol pedig nagy reményeket fűztek a szerepléséhez
Juan Pablo Montoya nem volt túl sikeres a McLarennél, ahol pedig nagy reményeket fűztek a szerepléséhez

„Fernando kedves srác, de a Renault-nál ő volt az abszolút első számú pilóta, és hozzászokott, hogy ő nyer és mindent ő visz” – fogalmazott Montoya, aki Kimi Räikkönen csapattársaként nem sok sót evett meg a wokingiaknál.

„Amikor a McLarenhez szerződött, és kiderült, hogy Lewis (Hamilton) lesz a csapattársa, azt mondtam magamban: 'Édes istenem'.”

„Én és a feleségem azonnal együtt éreztünk Fernandóval, hiszen Lewis Ron Dennis saját gyermeke. Ő fizette az egész pályafutását, és azt akarja, hogy ő nyerjen, nem pedig Alonso. Fernando számára semmit nem jelent.”

Montoya hasonlóságokat vélt felfedezni a saját és Fernando Alonso Ron Dennishez fűződő kapcsolatában. Szerinte minden arra vezethető vissza, hogy Dennis szereti minden téren irányítani a csapatát.

„Ron, ha nem a munkát nézem, nagyszerű fickó – mondta. – Ugyanakkor két különböző ember lakozik benne. Az a fickó, akivel aláírtad a szerződést, és akivel együtt golfoztál, a munkahelyen egyszerűen nem létezik. Lehetetlen kiismerni.”

„Mindent ő maga akar irányítani, és szerintem Fernandót ez bosszantja. Ő nem szokott hozzá ehhez, nem tetszik neki, hogy Ron ilyen. Dennis viszont ahhoz szokott hozzá, hogy az emberei nem beszélnek vissza.”

Montoya ugyanakkor elismerte, hogy a szubjektív szempontok mellett a McLaren megpróbál egyenlő feltételeket biztosítani Hamiltonnak és Alonsónak.

„Azon vannak, hogy egyenlő elbánást biztosítsanak nekik, de Lewis alapvetően nagyon gyors pilóta – fejtegette. – Ezen kívül pedig Ron kedvence. Egyszerűen ez az igazság, és ez nagyon rosszul eshet Alonsónak.”

VIDEÓ – JUAN PABLO MONTOYA ÉS A FORMULA–1

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
14 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik