Fernando Alonso érzi, hogy határozottan erősebb lett a Ferrari

Vágólapra másolva!
2007.06.29. 20:54
Fernando Alonso abban reménykedik, hogy a Ferrari más stratégiával dolgozott a Formula–1-es Francia Nagydíj pénteki edzésein, ugyanakkor megjegyezte: a nagy rivális kétségtelenül erősebb, mint az utóbbi futamokon volt. A McLaren-Mercedes kétszeres világbajnok pilótája leszögezte: tudta, hogy az első napon összeségében nem végez az első három között.
Lehet, hogy Fernando Alonsónak Magny-Cours-ban nem csak Lewis Hamiltonnal, hanem Kimi Räikkönennel és Felipe Massával is meg kell majd vívnia a győzelemért
Reuters

Az első pénteki tréniget még a harmadik, a másodikat viszont a nyolcadik helyen zárta a címvédő Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) Magny-Cours-ban, a Francia Nagydíjon.

A spanyol világbajnok a Ferrari teljesítménye láttán – első és második hely mindkét gyakoláson – úgy érzi, ezúttal nehéz lsz megverni a maranellóiakat.

A McLaren-Mercedes a legutóbbi három versenyt megnyerte a száguldó cirkusz 2007-es idényében, és úgy tűnt, sikerül leszakítania a nagy ellenfelet, a Ferrarit.

Ez még így is előfordulhat, a tűzpiros autók mai produkciója azonban rendkívül imponáló volt. Az első edzésen Kimi Räikkönen, a másodikon Felipe Massa volt a leggyorsabb, és ha az olaszok versenygépei tartják jó formájukat, akkor visszavághatnak a sorozatban elszenvedett vereségekért.

„Azt hiszem, a Ferrari most erősebb, semmi kétség” – nyilatkozta Fernando Alonso a pénteki nap összegzéseként.

„Szeretnénk azt hinni, hogy más taktikával tréningeztek, már ami az üzemanyag mennyiségét illeti, úgyhogy holnap majd okosabbak leszünk.”

„Ugyanakkor határozottan látszik, hogy sikerült előre lépniük, az autójuk sokkal jobb, mint korábban volt, így aztán nagyon nehéz lesz legyőzni őket” – tette hozzá.

A saját teljesítményéről az Oxfordban élő oviedói pilóta azt mondta: többé-kevésbé azt nyújtotta, amire számított.

„Ez csak az eslő nap – mutatott rá. – Nagyjából tudtuk, milyen terv szerint dolgozunk, tudtuk, mennyi benzin van az autóban, és azt is, hogy valószínűleg nem leszek benne az első háromban vagy négyben. Így aztán a nyolcadik hely nagyjából az, amire számítottam.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik