Norbert Haug: Fernando Alonsót nem zavarják Lewis Hamilton sikerei

Vágólapra másolva!
2007.04.23. 16:28
Fernando Alonsót egyáltalán nem zavarja, hogy az utóbbi időben fokozódik az érdeklődés Lewis Hamilton iránt, aki eddigi három Formula-1-es futamán kétszer volt második, s az idénynyitón a harmadik helyen ért célba. Erről Norbert Haug, a Mercedes motorosport-igazgatója beszélt.
Jó a hangulat a McLarennél
www.autosport.com
Jó a hangulat a McLarennél
Jó a hangulat a McLarennél
www.autosport.com
Jó a hangulat a McLarennél

A McLaren-csapat egyik legfontosabb vezetője szerint Alonso gratulált csapattársának a Bahreinben elért második helyhez, nem „irigykedett” amiatt, hogy csapattársa ezúttal megelőzte.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
„Egy csapatért dolgozunk, nem is csináltunk nagy ügyet az egészből” – mondta Haug a váratlan helyzetről, hiszen kevesen számíthattak arra, hogy az újonc ilyen gyorsan legyőzi kétszeres világbajnok márkatársát.

Alonso a szahíri versenyen ötödik lett, miután kisebb-nagyobb technikai gondjai adódtak.

„Nem volt száz százalékos a fékje, de így is csak öt másodperccel maradt le a dobogóról. Nincs kétségünk, Fernando első osztályú versenyző, nem is hibáztathattuk az eredményért. Ilyen az autóverseny. Nem volt száz százalékos az autója, de még így is legyőzhette volna a második Ferrarit. Kimi (Räikkönen) előtt végzett volna egy tökéletes autóval, hiszen a boxkiállások során csak tíz méter volt közöttük a különbség” – jelentette ki Norbert Haug.

A bahreini verseny eredményének köszönhetően a világbajnoki verseny élén hárman állnak azonos pontszámmal: Fernando Alonso, Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton. Így nincs ok arra, hogy a McLarrenél már most sorrendet állítsanak fel a pilóták között, s Haug szerint erre a folytatásban sem kerül sor.

„Nálunk nincs első és második számú versenyző. Pilótáink nem is akarnának ilyen döntést, így továbbra is azonos elbánásban részesülnek” – zárta mondandóját a Mercedes motorsport-igazgatója.
Legfrissebb hírek

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
7 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
8 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
10 órája

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
13 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
2025.07.31. 18:49

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
2025.07.31. 09:54

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22

„Olyan volt, mintha a világbajnoki címért küzdene!” – Bortoleto azt hitte, kíméletesebb lesz vele Alonso

F1
2025.06.30. 12:27
Ezek is érdekelhetik