A Renault-elnök már hosszú távra tervez

Vágólapra másolva!
2006.10.27. 13:20
A Renault hosszú távra tervez a Formula-1-ben, s segítséget nyújt ahhoz, hogy ismét növekedjen a sportág népszerűsége. Erről Carlos Ghosn, a Renault-Nissan konszern elnöke beszélt, aki kiemelte: a sikerek hatására folyamatosan javulnak a cég gazdasági eredményei.
Brazíliában ismét kettős diadalt ünnepelt a csapat
Reuters
Brazíliában ismét kettős diadalt ünnepelt a csapat
Brazíliában ismét kettős diadalt ünnepelt a csapat
Reuters
Brazíliában ismét kettős diadalt ünnepelt a csapat

„Maradni akarunk a Formula-1-ben, ezt ismét világossá akarom tenni. A 2007-es szezonban és az azt követő években is új szabályok lépnek életbe, s ezekkel tisztában is vagyunk, hiszen részt vettünk a kialakításukban. Éppen időben jönnek, mert ezek révén jobb show-t nyújthatunk a közönségnek, s még intenzívebb lesz az autógyártók csatája. A Renault számára pedig ez olyan befektetés, ami nem hogy nem veszteséges, hanem kifejezetten jó hatással van a márkanévre” – mondta Ghosn.

Carlos Ghosn
Carlos Ghosn
A hosszú távú terveket bizonyítja, hogy a Renault már aláírta azt a szerződést, amely révén 2012-ig biztosan marad az autósport elitkategóriájában.
A gazdasági csúcsvezetőtől korábban sokan „féltették” az F-1-es istállót, mert azt gondolták, hogy költségmegtakarítás céljából hamarosan megszünteti működését. Ha igazak is voltak ezek a „vádak”, akkor most már mindenképpen a múlt ködébe vesznek, legalábbis erre utalnak Ghosn szavai a megismételt kettős F-1-es diadal után.

„Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, roppant büszke vagyok a csapatra. Fontos sikert arattunk, mert ez igazolja a Renault Formula-1-es szereplésének hasznosságát. Ez a jövőben is így lesz. A Formula-1 egyre nagyobb hasznot hoz számunkra” – jelentette ki a konszernvezető.

Carlos Ghosn hozzátette: az istálló jó szereplése révén a márka gazdasági eredményei is javulnak.

„A csapat megmutatja, hogy fiatalos és versenyképes a „személyiségünk”, a cég csúcstechnikával dolgozik. Bebizonyítja, van bátorságunk ahhoz, hogy versenyre keljünk a világ legnagyobb autógyárainak többségével. Ennél is fontosabb, hogy győzelemre is képesek vagyunk. A megbízhatóságot bizonyítja, hogy versenyautóink szinte mindig célba érnek” – jelentette ki Ghosn.

A Renault idén is megnyerte a konstruktőrök pontversenyét, s a McLarenhez távozó Fernando Alonso szintén megvédte címét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik