El: Szalai Attila játszott, a Fenerbahce kikapott, és kiesett

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 23:03
null
A Fenerbahce az Európa-konferencialigában folytatja (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Fenerbahce 1–0-s vereséget szenvedett az Olympiakosz Pireusztól, amivel eldőlt, hogy a török együttes már nem juthat be az El nyolcaddöntőjébe. Szalai Attila csereként jutott szóhoz, a 78. percben lépett pályára a Fenerben.

 

A D-csoportban a török bajnokság rangadójához (Galata–Fener 1–2) hasonlóan Szalai Attila az Olympiakosz Pireusz ellen is csak a kispadon kapott helyet a Fenerbahcéban, de ellentétben a bajnokival, az El-ben cserekén bevetetették a magyar védőt. Szalai a 78. percben lépett pályára, de sok örömben nem lehetett része: az Olympiakosztól a 90. percben kapott góllal elveszítette a mérkőzést. Ez egyben azt jelenti, hogy a Fenerbahce mér nem juthat be az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Viszont biztossá vált, hogy Szalaiék az Európa-konferencialigában folytathatják. Bár az Antwerp pontszámban még beérheti a törököket a harmadik helyen a csoportban, de az egymás elleni eredmények a Fenernek kedveznek.

Az egész Európa-ligában a C-csoportban a legszorosabb a helyzet, a forduló előtt még mind a négy csapatnak megvolt az esélye a csoport elő helyére. Nos, a játéknap után mindössze két pont választja el az első helyezett Leicester Cityt a Legia Warszawától, tehát a hatodik forduló előtt még mind a négy csapatnak van esélye bejutni a nyolcaddöntőbe.

A B-csoportban a Monaco a Real Sociedadot legyőzve biztosíthatta helyét a 16 között.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Bröndby (dán)–Olympique Lyon (francia) 1–3
(Uhre 51., ill. Cherki 57., 66., Szlimani 76.)
Rangers (skót)–Sparta Praha (cseh) 2–0
(Morelos 15., 49.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 5 5

15–4 +11 15
2. Rangers 5 2 1 2 5–4 +1 7
3. Sparta Praha 5 1 1 3 4–9 –5 4
4. Bröndby 5
2 3 2–9 –7 2

B-CSOPORT
PSV (holland)–Sturm Graz (osztrák) 2–0
(C. Vinícius 45. – 11-esből, Bruma 56.)
Monaco (francia)–Real Sociedad (spanyol) 2–1
(Volland 28., Fofana 38., ill. Isak 35.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monaco 5 3 2
6–3 +3 11
2. PSV Eindhoven 5 2 2 1 9–5 +4 8
3. Real Sociedad 5 1 3 1 6–6 0 6
4. Sturm Graz 5 1 4 2–9 –7 1

C-CSOPORT
Leicester City (angol)–Legia Warszawa (lengyel) 3–1
(Daka 11., Maddison 21., Ndidi 33., ill. Mladenovics 26.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leicester City 5 2 2 1 10–8 +2 8
2. Szpartak Moszkva 5 2 1 2 9–9 0 7
3. Napoli 5 2 1 2 12–8 +4 7
4. Legia Warszawa 5 2
3 4–10 –6 6

D-CSOPORT
Olympiakosz Pireusz (görög)–Fenerbahce (török) 1–0
(Tiquinho Soares 90.)
Eintracht Frankfurt (német)–Antwerp (belga) 2–2
(Kamada 13., Paciencia 90+4., ill. Nainggolan 33., Samatta 88.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Eintracht Frankfurt 5 3 2
9–5 +4 11
2. Olympiakosz 5 3
2 8–6 +2 9
3. Fenerbahce 5 1 2 2 6–7 –1 5
4. Royal Antwerp 5
2 3 5–10 –5 2

A csoportok első helyezettje nyolcaddöntőbe jut, míg a második a Bajnokok Ligája nyolc csoportharmadikjának egyikével játszik a 16 közé kerülésért. Az El-csoportharmadikok az Ekl egyenes kieséses szakaszában folytatják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik