P. K. 2011.04.08 08:11 Frissítve: 2015.02.10 02:17

Dzsudzsák és a védekezés - a szélső hibáját is felrótták

Fred Rutten, a PSV vezetőedzője csalódott volt a Benfica otthonában elszenvedett 4–1-es vereség után az Európa-liga negyeddöntőjében, és a szakember szerint két alkalommal is azért kapott gólt a holland együttes, mert a széleken nem zártak vissza. A holland vi.nl név szerint is megemlíti Dzsudzsák Balázst, illetve Jeremain Lenst, akik nem értek vissza a portugál csapat előretörő védőjével. Kielemeztük a gólokat – a vereséget nem lehet a szélsők nyakába varrni, ám Dzsudzsák a negyedik találatban valóban benne volt, ahogy rajta kívül még legalább ketten.

 

 

Dzsudzsák Balázsnak és az eindhovenieknek alaposan feladták a leckét a portugálok (Fotó: Action Images, archív)

 

MENNYIRE KELL EGY TÁMADÓNAK VÉDEKEZNIE?

Dzsudzsák Balázzsal kapcsolatban sokan, sokszor felvetették már, hogy a védekezés a gyenge pontja. Ő maga is elismerte, hogy bizony kaptak már gólt azért, mert nem zárt vissza. Erre vonatkozólag a szélső menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport Online-nak adott korábbi interjújában a következőket mondta.

 

„Dzsudzsák Balázs alapvetően támadószellemű játékos. Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött védekezésben, a labdás emberek visszatámadásában, de mivel kimondottan támadó futballista, ezért ez alapján kell megítélni őt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kéne folyamatosan fejlődnie minden területen, így a védekezésben is" – fogalmazott a játékosügynök.

 

Ezzel kapcsolatban csak két tényt érdemes rögzíteni: a mai labdarúgásban már minden játékosnak részt kell vállalnia valamilyen szinten a védekezésben, ugyanakkor az is igaz, hogy Arjen Robbent sem azért szeretik, mert mindig visszazár a szélen.

„Ez az ellenfél túl nagy falat volt számunkra. Az első félidőben gyilkos tempóban játszott a Benfica, nem tudtuk tartani a lépést. Ha ezeken a meccseken kinyílik a csapat, nem marad esély az európai kupában. A portugál támadásokhoz fellépő szélső védői meghatározóak voltak az eredmény szempontjából. Kétszer is amiatt kaptunk gólt, hogy nem zártunk vissza a szélen. Zavarba ejtő pillanatok voltak" – mondta a Benficától elszenvedett 4–1-es vereséget követően a PSV vezetőedzője, Fred Rutten.

A szakember név szerint ugyan nem említette meg a két játékost, de a holland vi.nl hangsúlyozza, Rutten Dzsudzsák Balázs és Jeremain Lens védőmunkájával volt elégedetlen.

Ha részletesen kielemezzük a Benfica góljait, akkor azt láthatjuk, hogy a négy találat közül három indult a szélről, kettő Lens, egy Dzsudzsák oldaláról. Az első kettő esetében egyértelmű, hogy Lens lemaradt, de tegyük hozzá, hogy a bolgár védő, Sztaniszlav Manolev is nagyot hibázott. A harmadik gól előtt középről indult az akció, az argentin Eduardo Salvio jó ütemben lépett ki, majd két hátvédből is bolondot csinált. A negyedik hazai találatot megelőző támadás Dzsudzsák oldaláról jött, és tény, hogy a rosszul keresztező magyar mellett passzolták el a labdát, de azt követően még két PSV-futballistának is lett volna alkalma szerelni.

Azt tehát túlzás lenne állítani, hogy Lens és Dzsudzsák játékán ment el a meccs, mivel az egész gárda pocsékul védekezett, az ugyanakkor igaz, hogy a szélső védekezés már nem először okozott gondot a csapatnak a szezon során.

A holland sajtó a tegnapi mérkőzés után már azt is felvetette, hogy ezzel a vereséggel tulajdonképpen lekerült egy teher az eindhoveniekről, akik mostantól már csak a bajnoki cím megnyerésére összpontosíthatnak. Igaz, az Eredivisie-ben sincs könnyű dolguk, hiszen múlt héten kikaptak a Twentétől, amely így átvette a vezetést, és az előnye két pont a PSV-vel szemben.

„Először is ezen a vereségen kell túltennünk magunkat, a többit majd meglátjuk" – mondta ezzel kapcsolatban a lisszaboni meccs után Rutten. A visszavágót egyébként jövő csütörtökön rendezik Eindhovenben.

Az El-negyeddöntő összes mérkőzéséről itt olvashat!

BENFICA–PSV 4–1

 

   

 

 

 

 

2021.02.25 15:17:34

Európa-liga P. K.

A szerb védő 11-est hozott össze, kihagyott egy nagy helyzetet, majd kiállították. Az idegenben lőtt több gól döntött.

2021.02.25 16:43:41

Európa-liga CS. M., H. D.

A Leicester, a Leverkusen és a Napoli is kiesett • Az FTC korábbi BL-ellenfelei a nyolcaddöntőben.

2021.02.19 09:15:02

Európa-liga H. K.

„Fél lábbal már a nyolcaddöntőben vagyunk, de még nem jutottunk tovább.”

2021.02.18 17:20:31

Európa-liga CS. M., H. D.

A Roma Portugáliában, az Ajax Franciaországban aratott fontos győzelmet.

2021.02.18 19:02:29

Európa-liga P. K.

Aubameyang kihagyta az óriási helyzetét, a londoniak végül örülhettek, hogy egyenlíteni tudtak.