Matej Vydra: Szeretem az ilyen harcos mérkőzéseket

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 18:08
Matej Vydra és Miroslav Koubek szerint kiegyenlített párharcra van kilátás (Fotó: fradi.hu)
A Viktoria Plzen 73 éves vezetőedzője, Miroslav Koubek tudja, minőségi ellenfél vár rájuk a Ferencváros révén, a csapat cseh válogatott támadója, Matej Vydra pedig ötven-ötven százalékot ad a két félnek a továbbjutásra a csütörtöki Európa-liga-mérkőzés előtt.

JÓ EREDMÉNNYEL szeretnének hazautazni Csehországba, de… Miroslav Koubek, a Viktoria Plzen 73 esztendős vezetőedzője számszerű eredményt nem mondott a találkozót megelőző sajtótájékoztatón, ahogy fogalmazott, szeretnék, ha a plzeni találkozóra minimum az ötvenszázalékos esélyük megmaradna a továbbjutásra.

„Alaposan felkészültem a Ferencváros játékából – mondta a sok nagy futballcsatát látott szakember. – Tudjuk, hogy a télen edzőváltás volt, és azt is láttam, hogy az elmúlt időszakban a ferencvárosiak néhány mérkőzése nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. Robbie Keane érkezése óta voltak kisebb változások a játékban, de óriási különbséget nem láttam az őszi szezonhoz képest. Mindenesetre jó csapat lesz az ellenfelünk.”

A rutinos vezetőedző elmondta, örömteli, hogy Európában továbbra is versenyben vannak, szeretné, ha a mostani párharcot követően ott is maradnának: „Minőségi ellenfél vár ránk, hogy csak egy példát említsek, Hamburgban a Dinamo Kijevet győzte le, erre mindenképpen érdemes odafigyelni. Ugyanakkor mi is tizenkét pontot gyűjtöttünk az alapszakaszban, kifejezetten jónak értékeltem a nemzetközi porondon nyújtott eddigi teljesítményünket. Ezek az összecsapások is nagyban hozzájárultak, hogy tovább fejlődjünk.”

Matej Vydra, a Viktoria Plzen és a cseh válogatott támadója elmondta, kemény ellenfélre számít, és tisztában van vele, hogy a Groupama Arénában jó hangulatban léphetnek pályára.

Szeretem az ilyen harcos mérkőzéseket. Engem az sem zavar, ha a hazai csapatot támogatják a saját drukkerei, a lényeg, hogy legyenek tele a lelátók. Sosem játszottam még ebben a stadionban, kíváncsian várom, milyen lesz az atmoszféra. Bennünket is több százan kísérnek el Plzenből, legutóbb az Athletic Bilbao otthonában is 700 szurkolónk volt ott a lelátókon.”

Ami az esélyeket illeti, a játékos szerint van esélyük túljutni a Ferencvároson. A budapesti találkozó előtt ötven-ötven százalék az esélye mindkét csapatnak, ahogy Matej Vydra fogalmazott, akadtak már erősebb és gyengébb ellenfeleik is az idei Európa-liga-sorozatban: „Ellenfelünk alighanem támadó szellemben lép fel ellenünk, de mi erre is felkészültünk. Tudjuk, hogyan lehet esélyünk a Ferencváros ellen.”

Európa-liga
2025.02.12. 14:18

Robbie Keane: A gyengébb bajnoki rajt miatt semmiféle nyomás nincs rajtunk

„Nem szeretném, ha még egyszer gond lenne a hozzáállásunkkal” – mondta az FTC vezetőedzője a Plzen elleni El-meccs előtt

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 18.45: Ferencvárosi TC–Viktoria Plzen (cseh) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Ferencváros: Nagyon tetszett, amit Debrecenben láttam – Keane

Labdarúgó NB I
8 órája

Söpréssel jutott elődöntőbe a BJA HC az Erste Ligában

Jégkorong
Tegnap, 20:47

„Sok buktatója és zökkenője volt ennek a dolognak” – Stefan Gartenmann a svájci válogatottságról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:16

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
Tegnap, 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
Tegnap, 8:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
Tegnap, 7:53

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:35

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53
Ezek is érdekelhetik