Fél napon át elemezte a Fradi játékát a Plzen vezetőedzője

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Plzen
Vágólapra másolva!
2025.02.10. 16:14
Fotó: Kovács Péter
A Ferencváros ellenfele az Európa-liga rájátszásában a cseh Viktoria Plzen. Míg a cseh csapat az Európa-ligában jól kezdte a 2025-es évet, a hazai bajnokságban felemásan szerepel: első tavaszi meccsén 2–1-es vereséget szenvedett Olomoucban, ezt követően 3–2-re megverte a Liberecet. A győztes meccset követő sajtótájékoztatón a plzeniek vezetőedzője, Miroslav Koubek szót ejtett a közelgő, Fradi elleni csatáról is.

„A múlt heti vereség után szükségünk volt a három pontra. Győztünk, így megfelelő mentális állapotban utazunk Budapestre” – kezdte sajtótájékoztatóját Miroslav Koubek.

A Viktoria 73 éves mestere elmondta, szinte vért izzadtak a meccsen. Kiemelte a csapat jelenlegi legnagyobb csillagát, Pavel Sulcot, aki a meccs legjobbja volt: rengeteget dolgozott, két asszisztot is jegyzet a szombati találkozón.

Koubek ezután rátért a Ferencváros elleni párharcra.

„Igyekeztünk feltérképezni az ellenfelünket. Pénteken fél napig analizáltam a magyar csapatot, annak ellenére, hogy szombaton fontos bajnoki meccsünk volt. Azt láttam, hogy a Ferencváros nagyon minőségi, technikás csapat” – mondta Miroslav Koubek.

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane elárulta, mivel lepte meg az FTC-t az MTK

Labdarúgó NB I
8 perce

Sorminta kupával – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
8 órája

Fordított a Ferencváros az MTK ellen, és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe

Labdarúgó NB I
8 órája

Népsport: a Crvena zvezda ellen példát mutatott a Fradi

Népsport
18 órája

Osztrák válogatott támadóval erősíthet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 órája

A Man. City kapta a legtöbb pénzt válogatott játékosai után, Magyarországon a Ferencváros az első

Minden más foci
2025.04.22. 13:21

Davide Lanzafame szívesen visszatérne Magyarországra

Labdarúgó NB I
2025.04.22. 11:45
Ezek is érdekelhetik