El: Ange Postecoglou a 18 éves Archie Gray játékáról áradozott az FTC elleni meccs után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 12:30
Archie Gray (14) remek teljesítményt nyújtott a Ferencváros ellen (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Hotspur csütörtök este 2–1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában. Ange Postecoglou, a londoniak menedzsere a meccs után külön is beszélt Archie Gray teljesítményéről, aki 18 évesen, nagy meglepetésre kapott helyet a kezdőcsapatban, és a szakember szavai szerint zseniális teljesítményt nyújtott a Groupama Arénában, ahol két poszton is bizonyíthatott a kilencven perc alatt.

A 18 éves játékos a nyáron a Leeds Unitedtől nagyjából 40 millió fontért érkezett a Tottenhamhez, amely nagy reményeket fűz a szerződtetéséhez: Grayt generációja egyik legtehetségesebb játékosának tartják, aki több poszton is bevethető, így akár a védelem közepén és a szélén, de a középpályán is használható. A Ferencváros ellen a védelem közepén kapott lehetőséget a mérkőzés elején, és Ange Postecoglou a meccs után külön is méltatta a fiatal játékos teljesítményét.

„Azt hiszem, Archie zseniális volt ma (csütörtökön – a szerk.). Arra kértük, hogy két különböző poszton szerepeljen, és hihetetlen, hogy ehhez mennyire jól tudott alkalmazkodni” – idézte a Spurs menedzserét a football.london portál. 

A szakember a folytatásban arról is beszélt, hogy a második félidőben miért változtatta meg Gray pozícióját: „Úgy éreztem, hogy kezdünk egyre erősebbek lenni. Archie-nak remek képességei vannak futásban, és úgy gondoltam, hogy ha átteszem balhátvédnek, akkor többet tud nekünk adni. Archie energiáját akartam felhasználni. Az első félidőben is remek munkát végzett, de úgy véltem, hogy a másodikban nagyobb nyomás alá tudjuk helyezni a Ferencváros azzal, ha a bal oldalon is lesz egy olyan játékos, mint a jobbon. És szerintem nagyon jól megoldotta a feladatát, az egész pályát befutotta és segített kiegyenlíteni a támadásainkat mindkét oldalon.”

EURÓPA-LIGA
FERENCVÁROS–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 1–2 (0–1) 
Budapest, Groupama Aréna, 20 795 néző. Vezette: Igor Pajac (Ivan Mihalj, Vedran Durak) – horvátok
FERENCVÁROS: Dibusz – Gartenmann (Makreckis, 77.), I. Cissé, Raul Gustavo, Ramírez – Abu Fani (Pesics, 84.), Maiga –  A. Traoré (Kady, 77.), Saldanha (Zachariassen, 60.), Civic (Ben Romdan, 60.) –  Varga B. Vezetőedző: Pascal Jansen 
TOTTENHAM: Vicario – Pedro Porro, C. Romero, A. Gray, B. Davies – P. Sarr (Solanke, 81.), Bissouma, Bergvall (Kulusevski, 65.) – M. Moore, Lankshear (Maddison, 66.), Werner (B. Johnson, 65.). Vezetőedző: Ange Postecoglou
Gólszerző: Varga B. (90.), ill. P. Sarr (23.), B. Johnson (86.)

Európa-liga
2024.10.03. 20:44

Nagyot küzdött a Ferencváros, de a Tottenham túl nagy falat volt Vargáéknak

Varga Barnabás kétszer is betalált, de csak az egyik gólja volt érvényes, a Tottenham tartalékosan is győzelmet aratott.

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencvároshoz igazol a horvát támadó – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 órája

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
16 órája

DVTK: Elton Acolatse a Ferencvárost választhatja

Labdarúgó NB I
22 órája

Frázis és panel helyett – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:46

Orosz Pál: Csatárt mindenképpen igazolnunk kell

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:42

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Tóth Alex Angliába igazol

Labdarúgó NB I
2026.01.16. 21:44

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik