„Bátor pesti harcosok” – A Banja Luka-i sajtó már az El-főtáblát vizionálja, és pokoli hangulatot jósol a visszavágóra

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
2024.08.23. 08:54
A Borac játékosai nagyot küzdöttek a Groupama Arénában (Fotó: Fradi.hu)
Mint ismert, csütörtök este a Borac Banja Luka gól nélküli döntetlenre végzett a magyar bajnok Ferencváros otthonában az Európa-liga rájátszásának első mérkőzésén. A találkozó után a bosnyák lapok joggal voltak elégedettek: a legtöbben pozitív fejleményként értékelték a végeredményt, és optimistán álltak a jövő heti visszavágóhoz, amelyen az esélytelenebb Borac a hazai közönség segítségével kivívhatja a továbbjutást.

„Döntetlen Budapesten: jó eredmény a Borac számára a Banja Luka-i visszavágó előtt” – írta szalagcímében a Nezavisne Novine hírportál, amely tudósításában külön kiemelte a kapus, Filip Manojlovics szerepét a döntetlenben. Ami pedig a meccsen összességében látottakat illeti, inkább a második félidőről fogalmaztak meg negatív véleményt: „Tegyük szívünkre a kezünket, a második félidőben nem láttunk sok futballt. Sokat volt hátul a labda, kevés volt a jó passz és többnyire elszántság nélküliek voltak a támadások” – írták, de különösebb következtetést a tudósításukban nem vontak le a visszavágó előtt.

Az Oslobodjenje.ba portál a Borac szurkolóinak szentelt egy külön cikket, amelyben megemlítették, hogy a Banja Lukából érkező sereg a lefújás után győzelemként értékelte a döntetlent. Írtak arról, hogy a játékosok – a csapatkapitány Srdan Grahovac vezetésével – is kivonultak az őket elkísérő drukkerekhez, akikkel közös éneklésbe kezdtek. Grahovac pedig rövid beszédében ígéretet tett: a visszavágón „minden égni fog”, azaz pokoli hangulatra készülhet majd a Ferencváros a mintegy tízezer néző befogadására alkalmas Banja Luka Stadionban – merthogy semmi extra, így hívják a Borac otthonát.

A Slobodna Bosna hírportál tudósításában nem verte nagy dobra a döntetlen, bár a többi bosnyák laphoz hasonlóan elismerte, hogy a pontszerzést bravúrként kell értékelni. „Jó mérkőzés! A Borac döntetlent játszott Magyarországon és már az Európa-liga főtáblájáról álmodik” – olvasható a mérkőzés rövid tudósításának szalagcímében.

A Banja Luka-i székhelyű glassrpske.com portál adta talán a legátfogóbb képet az összecsapásról. Egyik cikkük címében „bátor pesti harcosokról” írtak, s mint fogalmaztak: „A Banja Luka-i játékosok nagyszerű nulla nullás döntetlent játszottak a Ferencváros otthonában, és ezzel megörvendeztették több mint ötszáz szurkolójukat, akik tiszta szívből biztatták őket Budapesten.” Ám azt is írták, hogy „a piros-kékek keményen beleálltak a meccsbe”, s külön is említést tesznek a csapat remek védekezéséről, még inkább Manojlovics kapus kivételes teljesítményéről. Egy másik cikkben kiemelték azt is, hogy a Borac játékosai taktikai értelemben nagyszerű meccset játszottak a jóval esélyesebb ellenfél otthonában, valamint idézték a csapat vezetőedzőjét, Mladen Zizovicot, aki szerint a biztató eredmény ellenére „nem szabad eufóriát kelteni” a visszavágó előtt.

A portál egyébként öt perccel a meccs kezdete előtt megjelentetett egy olyan cikket is, amelyben a Groupama Aréna atmoszféráját és a Ferencváros hagyományait méltatta: „A Ferencváros labdarúgócsapata az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkezik az európai mezőnyben. A kabalája egy sas, amely minden meccs előtt átrepül a stadion felett” – írták, hozzátéve azt is, hogy a sas „az erő és a szabadság szimbóluma” a klubnál.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–BORAC BANJA LUKA (bosnyák) 0–0
Budapest, Groupama Aréna, 13 167 néző. Vezette: Walsh (skót)
FERENCVÁROS: Dibusz – Makreckis, I. Cissé, Knoester, C. Ramírez (Civic, 69.) – Abu Fani (Maiga, 60.), Rommens – Zachariassen (Kady, 82.) – Ben Romdan (Misidjan, 59.), Varga B. (Pesics, 59.), A. Traoré. Vezetőedző: Pascal Jansen
BORAC: Manoljovics – Kvrzic, Meijers, Carolina, Vukcsevics – Grahovac, Skorup (Pihler, 74.) – Kulasin (Hrelja, 78.), Savic, Szrecskovics (Cavic, 62.) – Lukic (Hasukic, 78.). Vezetőedző: Mladen Zizovic

Európa-liga
2024.08.22. 22:56

Csak küszködött a Ferencváros, döntetlennel utazhat a boszniai visszavágóra

Hiába játszott jórészt fölényben az FTC, kevés helyzetet dolgozott ki, a vendégek pedig kihúzták kapott gól nélkül.

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
11 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:16

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00