Ekl: Watkins-tripla, a Villa máris lerendezte a párharcot

M. B.M. B.
2023.08.23. 20:54
null
Ollie Watkins mesterhármassal intézte el Bogdán Ádám egykori csapatát (Fotó: Getty Images)
Az Ekl-selejtező playoffkörében az Aston Villa már az első meccsen lerendezte a főtáblára való jutás kérdését, miután 5–0-ra nyerni tudott a skót Hibernian vendégeként. Az ukrán Dnipro-1 1–1-es döntetlent játszott a Spartak Trnava vendégeként, így hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást.

 

A lényegi kérdések már az első félidőben eldőltek Edinburghben, ahol a duplázó Ollie Watkins mellett Bailey is bevette a Hibernian kapuját. A fordulás után Watkins megszerezte harmadik találatát is, majd Douglas Luiz zárta le a meccset egy értékesített tizenegyessel – a visszavágó így már csak formalitás az európai kupaspecialista Unai Emery gárdájának (0–5).

Eközben a Dnipro már a 9. percben emberhátrányba került Nagyszombatban, de ennek dacára jól tartotta magát. A Spartak ezzel együtt vezetést szerzett a fordulás után, amire tizenegyessel válaszoltak az ukránok. A Dnipro a rendes játékidő végén egy újabb kiállítást szedett össze, a szlovákok azonban nem tudták begyötörni a győztes gólt a hétperces ráadásban – 1–1.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
PLAYOFF, 1. MÉRKŐZÉSEK
NEM BAJNOKI ÁG
Spartak Trnava (szlovák)–Dnipro-1 (ukrán) 1–1
Hibernian (skót)–Aston Villa (angol) 0–5

Legfrissebb hírek

A Nagyszombat legyőzte a DAC-ot, és meg is közelítette a tabellán

Minden más foci
2026.04.22. 20:00

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
2026.04.10. 10:19

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
2026.04.09. 11:37

„Előre nem igazán lehet ezt elképzelni, csak megtörténik” – immár apukaként érkezett meg Alonso Szuzukába

F1
2026.03.27. 12:48

F1: Alonso késve utazik Szuzukába, mert apuka lesz

F1
2026.03.25. 15:50

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
2026.03.19. 17:30

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

A sprintfutam lehet a Ferrari igazi esélye a Mercedes ellen

F1
2026.03.10. 15:17
Ezek is érdekelhetik