„Soha nem hagyom el a szülőföldemet, ha engednek fejlődni…”

JAKAB ÁRPÁDJAKAB ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2017.09.25. 21:31
null
Székelyudvarhely sportnagykövete munkában (Fotók: Pál Árpád)
Sokszoros román és német bajnok, veterán világ- és Európa-bajnok: Fejér-Konnert András székelyudvarhelyi asztaliteniszezőt folyamatosan mellőzték Ceausescu Romániájában. 1988-ban disszidált, emiatt távollétében 9 év börtönre ítélték. Három évtized után költözött haza Németországból szülővárosába, ahol kizárólag székely játékosokkal szeretne román bajnokságot nyerni.

 

– Ha jól tudom, minden egy pofonnal kezdődött.
– Tízéves voltam, amikor az iskolában válogatót tartottak az asztaliteniszezők: megtetszett a játékom, s lehívtak edzeni. Nem mertem bemenni, az ablakból lestem a nagyok játékát, ám észrevett Nagy Ferenc, az udvarhelyi sikeredző, s mivel előző nap tolvajok jártak a teremben, azt gondolta, a leselkedő gyermek vihette el az ütőket, labdákat. Kirontott, s akkora pofont lekevert, hogy zúgott a fülem. „Ja, pingpongozni jöttél? Akkor gyere be!” – mondta, miután tisztáztuk a helyzetet. Én pedig bementem, s zúgó füllel mindenkit megvertem, aki ott volt az edzésen.

– Ezek után, gondolom, már kesztyűs kézzel bántak a kis Andrissal.
– Főként, hogy már másfél év múlva a serdülők között egyéniben román bajnok lettem.

– A korosztályos román válogatottsághoz viszont ez sem volt elég.
– Nem, nem volt. Az asztalitenisz-szövetségnél azt mondták, szerencsével nyertem. Valószínűleg ezt gondolhatták akkor is, amikor az ifjúságiaknál is bajnok lettem egyéniben, mert akkor sem hívtak be.

– Egy váratlan esemény miatt mégis részt vehetett az Európa-bajnokságon.
– Székelyudvarhelyen edzőtáborozott a román válogatott. A srácok elmentek cseresznyét lopni Farcádra, ám egyiküket csúnyán megharapta egy juhászkutya. Én ugrottam be a helyére, ám az ő nevén kellett szerepeljek. Így lettem Craioveanuként bronzérmes az ifi Eb-n…

– Fejér-Konnert Andrást viszont nem lehetett többé mellőzni.
– Nem igazán, bár folyamatos volt a nyomás rajtam. A szövetségi kapitány például kerek perec kijelentette: csak akkor hív be a válogatottba, ha Craiovára igazolok, ahol ő volt az edző. Hiába voltam egyéniben háromszoros román bajnok, kétszeres ezüstérmes, kétszeres Román Kupa-győztes, párosban ötszörös, vegyes párosban kétszeres román bajnok, éveken keresztül egyetlen világeseményre sem vittek el. Mindent meg akartam nyerni, de egyszerűen ellopták az álmaimat. Ez a mai napig nagyon fáj.

– Aztán 1984-ben mégis részt vett a moszkvai Európa-bajnokságon.
– Bukarestben voltak annyira kegyesek, hogy időnként elvittek – szigorúan csak kelet-európai – nemzetközi versenyekre. Annyi pontot szorgoskodtam össze ezeken a megméretéseken, hogy a világranglistán bekerültem az első harmincba. Moszkvában csapatban egy meccset sem veszítettem el, egyéniben, párosban és vegyes párosban is bejutottam a harmadik fordulóba, az egész mezőnyben én voltam az egyedüli, aki az első hat nap alatt egyetlen meccsen sem kapott ki. Aztán jött a csapatversenyt megnyerő franciák sztárja, Patrick Birocheau: kettő-nullára vezettem ellene, amikor a sztárverés hírére a nézők a szó szoros értelmében körbeülték az asztalt. Ez nagyon megzavart, fáradt is voltam, végül kikaptam. Egyébként vegyes párosban egyetlen ponton múlt a bronzérem, meccslabdánk volt…

– Milyen érzés volt székelyként megmérkőzni a különböző nemzetközi versenyeken a magyar játékosokkal?
– Többször is játszottam Kriston Zsolt vagy Klampár Tibor ellen, többször sikerült is nyernem ellenük. Emlékszem, az egyik meccs előtt azt mondta a román edző, ha nem nyerek, otthon jelenteni fogja a Szekuritaténak, hogy eladtam a meccset a magyaroknak. Szegény Klampárt nagyon elvertem…

 

– Kiemeltként volt jelen 1988-ban Párizsban, de az az Európa-bajnokság elsősorban mégsem a játékról marad emlékezetes az ön számára.
– Soha nem hagyom el a szülőföldemet, ha engednek fejlődni… Éreztem, hogy sokkal többre vagyok képes, lehetőség, tér kellett nekem, hogy szárnyalhassak. Sosem adtam fel az álmaimat, ezek eléréshez viszont lépnem kellett. Azért a játék is emlékezetes marad, hogyan tudnám elfelejteni a világranglistát vezető belga Jean-Michel Saive legyőzését? Egyéniben drámai meccsen kaptam ki Jörgen Perssontól, aki két évvel később egyéniben világbajnok lett, s a csapatversenyek során szintén szoros meccset játszottam, a döntő szettben 21:19-re kaptam ki a háromszoros világbajnok Jan-Ove Waldnertől. Párosban megvertük a világ- és Európa-bajnoki, na meg olimpiai ezüstérmes jugoszláv Ilija Lupulesku, Zoran Primorac kettőst. A világversenyekre rendszerint elkísért bennünket egy szekus is, így titokban, a lehető legkisebb érzelmet sem mutatva szorítottam a Bátorfi Csilla, Urbán Edit duónak a szovjetek ellen megnyert női páros döntőjében. Csapattársam, Calin Creanga vegyes párosban bronzérmes lett, de igazi nagy sikereit már Kalinikosz Kreanga néven, görög állampolgárként érte el. Pariban voltunk a legjobbakkal…

– Miért akartak szabadulni öntől?
– Mert Fejér-Konnert Andrásnak hívtak, s mert mindig kiálltam a véleményemért, az álmaimért, s noha nem volt könnyű, megmaradtam egyenes gerincű székelynek.

– Hogyan történt a disszidálása?
– Csak évek múlva tudtam meg: nem volt véletlen, hogy az edzővel kerültem egy szobába. Minden este eltűnt, de előtte feltűnően az asztalon hagyta az útlevelemet. Napokig vívódtam, hogy mitévő legyek: nem tudtam, hagyják, hogy lelépjek, vagy a hallban – zsebemben az útlevelemmel – belerohanok a szekus karjaiba. A szintén disszidálni kényszerült Nemes Olga édesapja jött értem kocsival, s meg sem álltunk Németországig. Csupán egy szatyor volt nálam, abba pakoltam a tornacipőmet és az ütőmet, ruhát sem vittem, hogy ne legyen feltűnő. Itthon a szakszövetség azt jelentette, hogy elloptam a társaim pénzét, ruháját, ezért távollétemben kilenc év börtönre ítéltek – a rendszerváltás után nyilván rehabilitáltak, de addig, s azután is jó ideig, mindig alaposan szétnéztem, mielőtt leléptem volna a járdáról. Öt évvel később az egyik versenyen találkoztam az edzővel, ő mondta, tálcán kínálták a lelépést nekem, nehogy már egy székely nyerjen meg mindent Romániában.

– Németországban sem ment minden zökkenőmentesen.
– Amikor kikerültem huszonnégy éves voltam, de a disszidálás miatt négy évre eltiltottak az Eb- és vb-szerepléstől. Csúcsformában voltam, a legjobb éveimet vették el tőlem. Ez a legnagyobb keserűségem: soha nem tudom meg, mire vihettem volna asztaliteniszezőként…

Eb-ezüst Varga Sándorral párosban
Eb-ezüst Varga Sándorral párosban

– Azért Németországban is szépen bővült az éremgyűjteménye.
– A TTC Jülich csapatával ezüstérmesek lettünk a német bajnokságban, egyéniben bronzérmet szereztem, kétszer nyertük meg az Európa-kupát, egyszer ezüst-, egyszer bronzérmet szereztünk. Aktuális világbajnokokat győztem le, a szaksajtó Mister Európa Kupának nevezett. A marosvásárhelyi Nemes Olgával négyszer lettünk német bajnokok vegyes párosban, de volt olyan év is, amikor az öt kategóriából négyben erdélyi magyarok diadalmaskodtak: a férfi egyénit Böhm Zsolt nyerte meg, én akkor voltam bronzérmes, a női egyénit Nemes Olga, a vegyes párost mi nyertük Olgával, míg női párosban Olga a szintén marosvásárhelyi Borbély Judittal lett német bajnok. A férfi párosok versenyét nyerte csupán a németek – nem mellesleg – világbajnok kettőse. Sajnos, mire lejárt az eltiltásom, addig már nem fértem be a legerősebb európai válogatottba, a németbe…

– Ráadásul érte egy csúnya sérülés…
– Elhalt a csont a bokámban. Műtétek, csontvelő-átültetések sorozata várt rám, kínok kínját álltam ki. Az orvosok azt mondták, kevés az esélye annak, hogy újra járni tudjak. A klub sem segített, ráadásul akkor nem volt biztosításom, így elestem a sportnyugdíjtól is. Magamra maradtam, egy éven keresztül tulajdonképpen egy lábon jártam az edzői iskolába. Valamiből meg kellett élni, ezért fájós lábbal egy gyárban végeztem fizikai munkát – körülbelül ilyennek képzelem el a poklot… Ilyen körülmények között, harmincöt évesen igazoltam egy negyedik ligás csapatba, s eldöntöttem, csak azért is megmutatom, újra a Bundesligában fogok egy szép napon játszani. Egyik este kipróbáltam egy ilyen tévén keresztül történő gyógyítást. Nincs mit veszítsek, gondoltam. Nem hiszek a kuruzslásban, el is felejtettem az egészet, s csak másnap délután jutott eszembe, hogy reggel nem fájt a bokám, gond nélkül ráálltam, holott máskor órákig ugráltam egy lábon. Aztán másnap sem fájt, s utána sem. Jó, nem gyógyultam meg teljesen, de az irtózatos nagy fájdalom elmúlt, tudtam járni, újra öröm volt pingpongozni.

– Ráadásul sikerült valóra váltani az álmát: újra a Bundesligában játszhatott.
– Negyvenkilenc éves koromban jutottam vissza a csúcsra, immár edző-játékosként, miután a Hagennel feljutottunk az élvonalba. Évente három-négy meccset játszottam olyan játékosokkal, akik a gyermekeim lehettek volna. Én soha nem adom fel az álmaimat, s azt ajánlom a fiataloknak, ők se tegyék. Könnyfakasztó, elmondhatatlan érzés volt újra a legjobbak között szerepelni.

– Ami nem sikerült fiatalon, sikerült veteránként?
– Párosban nyertem veterán világbajnokságot és Európa-bajnokságot is, de van egyéni és páros bronzérmem is. Idén nyáron a helsingborgi Eb-n a magyarországi Varga Sándorral ezüstérmesek lettünk párosban – életre szóló élmény volt Székelyudvarhely sportnagyköveteként a székely zászlót lobogtatni a dobogón.

– Hogyan fogadták Németországban a tanítványai?
– Igen, azt elfelejtettem mondani, hogy időközben edzőként ifjúsági német bajnokok lettünk egy kis német falu csapatával: saját nevelésű, hazai játékosokkal végigvertük az ázsiaiaktól hemzsegő nagy német klubokat. Egy másik álmom ugyanis az volt, hogy sporttanár legyek, s ez sikerült is hat évvel ezelőtt. A bajnoki cím megszerzésekor még nem volt egyetemi végzettségem, sporttanári titulust kaptam ajándékba a tartományi elnöktől, azzal a kikötéssel, hogy két éven belül leteszem az összes vizsgát. Sikerült ezt az álmot is valóra váltani.

– Itthon is magasra tette a lécet.
– Huszonnyolc év után költöztem haza, Székelyudvarhelyre. Kicsit sajnáltam otthagyni, amit felépítettem, de az az igazság, azt sosem éreztem annyira a magaménak. Itthon a helyi csapat játékosaival a másodosztályból feljutottunk a hamarosan rajtoló román Szuperligába. Úgy érzem, eljött az idő, hogy valóra váltsak egy másik álmot: addig dolgozom, amíg Székelyudvarhely román bajnok lesz. Én ugyanis soha nem adom fel az álmaimat. Vagy ezt már mondtam?

Legfrissebb hírek

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:20

Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 14:31

Nem jutott be az Európa-kupa döntőjébe a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.06.04. 22:19

Asztalitenisz, Extraliga: a PTE PEAC hatodszor, az Erdért először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.06.01. 20:55

Asztaltenisz: a nőknél sorozatban hatodszor lesz Budaörs–Erdért döntő az Extraligában

Egyéb egyéni
2025.05.31. 19:22

Asztaltenisz Ek: tekintélyes budaörsi előny az elődöntő visszavágójára

Egyéb egyéni
2025.05.29. 21:20
Ezek is érdekelhetik