DVTK: 300 milliós kormányzati támogatást kap az egyesület

Vágólapra másolva!
2021.04.19. 20:06
A Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnökének közlése szerint háromszáz millió forint kormányzati támogatást kap a DVTK – jelentette az MTI.

Deutsch Tamás hétfőn Sántha Gergellyel, a DVTK elnökével írta alá a támogatási szerződést annak keretében, hogy a kormány több mint 2.1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 55 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására. Ezek közül három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sportegyesület az, amelyik a program részese lehet: a DVTK – vidéki nagyegyesületként – az észak-kelet magyarországi térség „egyik, ha nem a legnagyobb, legmeghatározóbb sportegyesületeként” 300 millió, a Miskolci Sportiskola 13 millió, a Tiszaújvárosi Triatlon Sportegyesület 3 millió forintos támogatásban részesül.

„A Sportegyesületek Országos Szövetsége a tavalyi év harmadik harmadában dolgozott ki egy programot, amit a kormánynak benyújtott, mert úgy láttuk, ahogy sok más ágazatot, úgy a magyar sport világát is komoly problémák elé állította az új koronavírus-járvány” – idézte a SOSZ közleménye Deutsch Tamást. A SOSZ elnöke kiemelte: a fővárosi és vidéki nagy, közepes és kis egyesületeknek is olyan problémákkal kellett szembesülniük, amely problémáknak egy része anyagi természetű volt.

Éppen azért a SOSZ arra tett javaslatot, hogy a kormány indítson el egy olyan támogatási programot, amely legfontosabb célja, hogy az új koronavírus járvány pénzügyi nehézségeinek legalább részbeni orvoslására költségvetési támogatást nyújt vidéki magyar sportegyesületeknek. „Ennek a programnak az a célja, hogy segítséget nyújtson a bajban, ráadásul ismerjük a mondást, aki gyorsan ad kétszer ad, tehát a gazdasági problémák részbeni orvoslása érdekében a legfontosabb, hogy minél előbb érkezzen a segítség” – fűzte hozzá. Megemlítette: a programon keresztül a pandémia miatt idén nyárra halasztott olimpiára és paralimpiára indulási jogot szerzett sportolók minél nyugodtabb, jobb felkészülését is segítik.

Sántha Gergely, a DVTK elnöke hangsúlyozta: a tavalyi év nagyon hátrányosan érintette a sportot, éppen ezért ez egy roppant fontos és hasznos támogatás.

„Kifejezetten büszke vagyok rá, hogy a vidéki nagyegyesületek közül a DVTK az, amelyik a legnagyobb támogatást kapta” – emelte ki, kitérve rá: az idén 111. születésnapját ünneplő klubban jelenleg 22 sportág űzhető.

„A támogatás összesen csaknem ezer utánpótlás és felnőtt sportolónknak nyújt segítséget a minél eredményesebb sportszakmai munka folytatásához. A koronavírus-járvány rendkívül súlyosan érintette a DVTK összes szakosztályát. Ezért is sokat jelent a SOSZ támogatása, amit elsősorban egyéni sportolóink felkészülésének finanszírozására, edzéslehetőségeik biztosítására használunk fel. Jelenleg négy olyan sportolónk is van, akiknek minden esélye megvan arra, hogy a tokiói olimpián is képviselheti Magyarországot” – tette hozzá a DVTK elnöke.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik