Darts-vb: a 64 között búcsúzott a kétszeres világbajnok

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.18. 15:48
null
A legjobb 64 között búcsúzott a kétszeres világbajnok Adrian Lewis (Fotó: Getty Images)
Kikapott a 20. helyen kiemelt ausztrál Damon Hetától és a legjobb 64 között búcsúzott a londoni Alexandra Palace-ban zajló PDC-dartsvilágbajnokságon a kétszeres vb-győztes Adrian Lewis.

Az első fordulóból három mérkőzést rendeztek a PDC-dartsvilágbajnokság vasárnapi játéknapjának délutáni etapjában. A lett Madars Razma az első szettet kétleges hátrányból fordítva nyerte meg, majd a második felvonás első két szettjét is elbukta, s ugyan egyenlített, de végül az indiai Prakash Jiwa egalizált a szettek tekintetében. A harmadikban mindkét játékos két-két kezdést bukott, végül a lett került előnybe. A negyedik felvonást viszont Razma már simán, 3:0-ra megnyerte.

A cseh Karel Sedlácek szoros első és harmadik szett mellett a másodikban mindhárom leget behúzta az ausztrál Raymond Smith ellen, így sima, 3:0-s sikerrel jutott a legjobb 64 közé.

Az angol Luke Woodhouse az első szettben könnyedén, a másodikban szoros küzdelem után győzött az ukrán Vladiszlav Omelcsenko ellen, aki a harmadik felvonásban is csak egy leget tudott nyerni, s 3:0-s vereséggel búcsúzott.

A nap meglepetését az ausztrál Damon Heta szolgáltatta. A világranglista-20. ugyanis sokkal jobb volt a kétszeres világbajnok Adrian Lewisnál, s közel 14-gyel (!) produkált magasabb átlagot. Az angol az első és a harmadik szettben egy, a másodikban kettő leget tudott csak nyerni és 3:0-s vereséggel már a legjobb 64 között kiesett.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
1. FORDULÓ

Madars Razma (lett, 89.3)–Prakash Jiwa (indiai, 86.19) 3:0
Karel Sedlácek (cseh 98.72)–Raymond Smith (ausztrál, 92.4) 3:0
Luke Woodhouse (angol, 87.89)–Vladiszlav Omelcsenko (ukrán, 80.51) 3:0
2. FORDULÓ
Damon Heta (ausztrál, 20., 96.17)–Adrian Lewis (angol 82.96) 3:0

KÉSŐBB
21.00 (Tv: Sport1)
1. FORDULÓ

Mike De Decker (belga)–Jeff Smith (kanadai)
Scott Williams (angol)–Ryan Joyce (angol)
Matt Campbell (kanadai)–Danny Baggish (amerikai)
2. FORDULÓ
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Boris Krcmar (horvát)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik