Darts: Price úgy érzi, kiégett a Premier League miatt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 08:59
null
Gerwyn Price úgy érzi, messze került a csúcsformájától a Premier League miatt (Fotó: AFP)
Nagyon nem jött be a dartsosok között korábban világelső Gerwyn Price-nak a Premier League-sorozat lebonyolítása, amely a walesi elmondása szerint kiégette őt.

A Premier League-ben az idén a korábbi körmérkőzéses rendszer helyett minden állomáson minitornákat rendeztek, és azokat pontozták, így jött ki a legjobb négy mezőnye, amely június közepén Berlinben játssza a döntőt.

Price, aki az alapszakasz 16 fordulójából csak kettőt nyert meg, a hetedik helyen zárta a nyolcfős sorozatot, és hetek óta bírálta az új rendszert.

A walesi úgy érzi, a többi versenyre is rossz hatással van a PL-szereplése, a hét végén a zwollei European Tour-versenyen az első mérkőzésén kikapott Mervyn Kingtől, és a közösségi oldalán panaszkodott szurkolóinak.

„Megdöbbent, milyen rosszul játszom mostanában – írta Price. – Kiégtem, a Premier League új lebonyolítása leszívta az összes energiámat. Nem adom fel, harcos vagyok. Köszönöm a buzdító üzeneteket, a következő állomás New York lesz.”

Price a World Series New York-i állomásán szerepel a hét végén.

A hollandiai ET-versenyt Michael Smith nyerte meg, az angol öt év után nyert ismét az European Touron, neki éppen a legutóbbi PL-forduló megnyerése adott lendületet a sikerhez.

Legfrissebb hírek

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:29

Littler ötödik tornáját nyerte meg a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2025.05.02. 00:35

Fogadási csalás miatt 11 éves eltiltással sújtották a vb-elődöntős dartsost

Egyéb egyéni
2025.05.01. 11:13

„A darts mindenkié” – fesztiválhangulatban érkezik idén is hazánkba a World Masters

Egyéb egyéni
2025.04.29. 15:33

A harmadik European Tour-győzelmét arató Martin Schindler nyert Grazban

Egyéb egyéni
2025.04.28. 21:51

Gerwyn Price fantasztikus játékkal nyerte meg a darts PL 12., liverpooli állomását

Egyéb egyéni
2025.04.24. 23:54

Littler megelégelte a gyűlölködést, októberig nem akar visszatérni Németországba

Egyéb egyéni
2025.04.22. 09:33

Budapest után Münchenben is Van Gerwen nyerte meg a Van Veen elleni döntőt

Egyéb egyéni
2025.04.21. 22:58
Ezek is érdekelhetik