Darts: Gurney zenéjét gyűlölöm – a riválisnak nem jön be a Sweet Caroline

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 08:03
null
Daryl Gurney bevonuló zenéje nem mindenkinek jön be (Fotó: Getty Images)
A darts vb-döntőjében vereséget szenvedő Michael Smith a Premier League rajtja idején a bevonuló zenékről beszélt, és elárulta, nem a kedvencét használja a PDC versenyein. Arra is kitért, melyik riválisa dallamai zavarják leginkább.

A 31 éves angol dartsos a Walk The Moon zenekar Shut Up and Dance című dalára vonul be a pódiumra a televíziós tornákon, pedig személyesen nem is azt szerette volna.

„Én a Show Me Love-ot szerettem volna Robin S-től, de a menedzserem kitalálta, hogy a Twitteren szavaztassuk meg. Az volt az egyik lehetőség, a másik pedig a Walk The Moon, és utóbbi nyert. Nem akartam csalódást okozni, így végül az lett” – mondta a Sky Sportsnak Michael Smith, aki a PDC-s korszaka előtt, ifjúsági versenyeken az INXS New Sensation dalát használta bevonuló zenének.

A 2008 óta PDC-játékos Smith elmondta, riválisai közül kinek a dalai tetszenek neki, és kié a legkevésbé.

„Michael van Gerwen dalát én is akartam, de nem engedték. Peter Wright zenéje is tetszett, de amikor kértem, nem volt meg hozzá a jog. Így amikor a PDC tagja lettem, az AC/DC Back in Blackje mellett döntöttem. Aztán meghallottam, hogy ők ezeket a zenéket használják, és kiakadtam. Persze nem mindenkiét szeretem, Daryl Gurney zenéjét gyűlölöm” – ismerte el Smith, aki ezek szerint nem Neil Diamond-rajongó.

Smith a Premier League első játéknapján vereséget szenvedett Wrighttól, Gurney nem került be a PL mezőnyébe, így a Sweet Caroline nem csendül fel a fordulóin.

Michael Smith a dalokról beszélt a Sky Sportsnak (Fotó: AFP)
Michael Smith a dalokról beszélt a Sky Sportsnak (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Darts: Más ország is pályázott a World Mastersre, de mi úgy akartuk, hogy ismét Magyarországon legyen – Robert Waterman

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:18

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
2025.05.09. 00:26

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:29

Littler ötödik tornáját nyerte meg a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2025.05.02. 00:35

Fogadási csalás miatt 11 éves eltiltással sújtották a vb-elődöntős dartsost

Egyéb egyéni
2025.05.01. 11:13

„A darts mindenkié” – fesztiválhangulatban érkezik idén is hazánkba a World Masters

Egyéb egyéni
2025.04.29. 15:33

A harmadik European Tour-győzelmét arató Martin Schindler nyert Grazban

Egyéb egyéni
2025.04.28. 21:51

Gerwyn Price fantasztikus játékkal nyerte meg a darts PL 12., liverpooli állomását

Egyéb egyéni
2025.04.24. 23:54
Ezek is érdekelhetik