Darts PL: simán nyerte az első forduló döntőjét a vb-címvédő

K. T. I., SZ. R.K. T. I., SZ. R.
2022.02.03. 23:44
null
Magabiztos győzelemmel nyert a döntőben Wright (Fotó: Getty Images)
Magabiztos, 6–1-es győzelmet aratott a darts Premier League első állomásának döntőjében a világbajnoki címvédő Peter Wright Jonny Clayton ellen.

 

A walesiek közül Jonny Clayton magabiztos játékkal nyert, Gerwyn Price viszont pocsék kiszállózásának is köszönhetően elvérzett a nem túl magas átlagok meccsén James Wade ellen. Az alsó ágon Peter Wright Michael Smitht, Gary Anderson pedig a szintén a kiszállóknál meg-megremegő Michael van Gerwent győzte le.

Clayton az elődöntőben is stabil teljesítményt hozott, Wade ellen 6–4-re nyert a cardiffi közönség nagy-nagy örömére. Peter Wright a második elődöntőben már 5–2-re is vezetett Anderson ellen, a végén mégis izgulnia kellett a döntőbe kerülésért. A január óta kétszeres világbajnok skót végül hozta a kezdését és 6–5-ös sikerével bejutott a fináléba.

A döntőben a skót „űrdartsszal” rukkolt elő: négy leg után 4–0-ra vezetett, ráadásul a negyedikben hat tökéletes dobás után három nyílra volt a kilencnyilastól, azonban ez a bravúr nem jött össze neki. Clayton elsőként az ötödik partiban tudott nyerni, de ezután Wright behúzta a saját kezdését, majd elvette ellenfeléét, így 6–1-re megnyerte a döntőt. A skót 113.02-es átlaggal zárt a fináléban, ráadásul három 180-as dobása is volt, míg walesi ellenfele csak 88.72-t átlagolt.

DARTS
PREMIER LEAGUE
1. ÁLLOMÁS, CARDIFF

NEGYEDDÖNTŐ
Jonny Clayton (walesi, 103.61)–Joe Cullen (angol 95.36) 6–2
Gerwyn Price (walesi, 89.12)–James Wade (angol, 88.78) 36
Peter Wright (skót, 100.13)–Michael Smith (angol, 88.57) 63
Michael van Gerwen (holland, 96.12)–Gary Anderson (skót, 91.37) 46
ELŐDÖNTŐ
Jonny Clayton (96.49)–James Wade (91.45) 64
Peter Wright (98.43)–Gary Anderson (99.98) 65
DÖNTŐ

Jonny Clayton (88.72)–Peter Wright (113.02) 16

AZ ÁLLÁS AZ ELSŐ ÁLLOMÁS UTÁN
Tornagyőzelem Döntő Elődöntő Pontszám
1. Peter Wright 1 5
2. Jonny Clayton 1 3
3. Gary Anderson 1 2
James Wade 1 2
5. Michael van Gerwen 0
Michael Smith 0
Gerwyn Price 0
Joe Cullen 0
A tornagyőzelemért 5, a döntőért 3, az elődöntőért 2 pont jár. A tizenhat minitorna után a tabella első négy helyezettje bejut a final fourba.
Legfrissebb hírek

A finnekkel és a norvégokkal egy csoportban a magyarok a dartsvilágkupán

Egyéb egyéni
2026.06.03. 18:09

Platinakategóriás hazai versennyel pótolná a Magyar Dartsszövetség a kieső World Masterst

Egyéb egyéni
2026.06.01. 11:28

Darts: Major Nándor két leget nyert Kielben

Egyéb egyéni
2026.05.29. 22:49

Major Nándor és Niko Springer zárja a napot a kieli darts European Tour-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.29. 10:28

Littler fantasztikus teljesítménnyel legyőzte Humphriest a darts Premier League döntőjében

Egyéb egyéni
2026.05.28. 23:33

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
2026.05.24. 23:04

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
2026.05.23. 23:44

Négyleges előnyben volt, Josh Rock mégis búcsúzott Riesában

Egyéb egyéni
2026.05.23. 17:51
Ezek is érdekelhetik