Budapest Urban Games 2018 – a városi sportok fesztiválja

Vágólapra másolva!
2018.08.24. 21:43
null
A Klauzál téren focizni és kosarazni is lehet
Harmadszorra is megrendezik a Fővárosi Önkormányzat által életre hívott „utcalimpiát”, a Budapest Urban Gamest (BUG), amelynek célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása.

A BUG az idén – szeptember 1-jén – három helyszínen ötféle sportolási lehetőséget kínál.

A Klauzál téren mutatkozik be egy igazán városi sportág, a streetball, amely a kosárlabda utcai változata. Ugyancsak a tér ad otthont a grundfocimeccseknek, ide is csapatok jelentkezését várják a szervezők.

A Citadellánál öt és tíz kilométeres távon versenyeznek a futók, valamint újdonságként az érdeklődők próbára tehetik magukat a laser runban, amely a futás és a lövés kombinációjából áll.

Tavaly nyílt először lehetőség a Duna átúszására, és a program nagyon népszerűnek bizonyult. Így 2018-ban is megmérettethetik magukat a sportolók a belváros közepén, a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között.

A versenyen ismert emberek is feltűnnek, többek között találkozhatunk Kiss Gergely vízilabdázóval, Koltay Anna műsorvezetővel és Trokán Nóra színésznővel is.

A játékokra www.budapesturbangames.huoldalon augusztus 30-án éjfélig várják a nevezéseket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik