N. PÁL JÓZSEF 2020.09.23 23:06

Bármi áron? – N. Pál József publicisztikája

 

Amióta Hasimoto Szeiko, az ötkarikás játékokért felelős japán miniszter és John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke – szeptember 7-én – kijelentette, hogy a tokiói nyári játékokat 2021. július 23. és augusztus 8. között koronavírussal vagy anélkül, de biztosan megtartják, igen-igen gondolkodóba estem. Sőt, midőn Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója hozzátette, nem szükséges föltétele a rendezésnek, hogy legyen vakcina, az jutott eszembe: ha tíz hónappal az új megnyitó előtt ezt ki merik mondani – magas szintről ahhoz, hogy „csak úgy” visszavonható legyen –, vajha milyen tervek, szándékok vezérlik a jövőnket (közeljövőnket) itt. A szentnek nemigen mondható akarnokság mindenhatóságának gőgjébe fektetett erő a hatalmasabb vagy az emberi felelőtlenség?

Amikor a Titanic luxushajó 1912. április 10-én útjára indult, senki kortárs lélek, hajóépítő, mérnök, utas és utasszervező nem tudta elképzelni, ami négy nap múlva bekövetkezett. A neves gőzös sorsa a XIX. századi technikai haladáshit csődjének egyedi metaforájává éppen ezért lehetett; az illúzió elvesztésének pillanata, ami a telefon, az autómobil, a repülőgép, a mozgókép, az Eiffel-torony csodáját létrehozó embert meghőkölésre kényszerítette, ha meggondolásra – hosszabb távon – nem is annyira. Emlékezzünk: ama katasztrófa után alig két évvel lángban állt Európa, minden megváltozott, akkor valóban semmi sem lett többé az, ami előtte volt, mindennek és mindenkinek a '14-ben (?), '18-ban (?) reánk tört új világban kellett élnie, lélegeznie, léteznie tovább.

A XIX-XX. század fordulója hozadékának, a szervezett, egyre nagyobb teret uraló sportnak is természetesen. Az 1896-ban induló újkori olimpiai játékoknak is, ami a rajt szándékát (béke, nemes versengés, egymás becsülő megismerése stb.) s annak gőgös torzulását egyként magán viselte a kezdet kezdetén. Csaltak (bírók és versenyzők), nyerészkedésre játszottak a rendezők már a századelő játékain, de a couberteni áhítat is belengte az egészet még valamiképp, az 1936 előtti olimpiákat mindenképpen. Berlin, '36 – nekünk messze a legsikeresebb alkalom '45 előtt – forduló volt ebből a szempontból biztosan, a politikai cél mint rendező elv ekkortól jelent meg a „műsoron” egyértelműen, hogy aztán így vagy úgy, többször gazdasági érdeknek álcázva önmagát, ki se vonuljon többé soha.

S amióta az olimpia – e legtöbb embert figyelemre szólító csoda – az életünket egyre inkább determináló üzleti szemlélet foglya lett (előbb a hatvanas-hetvenes évek, majd a világrendszer forduló – 1990 – után), a legfontosabb tendencia felől kétségünk nem lehet. The games must go on! A játékoknak folytatódniuk kell! Avery Brundage NOB-elnök szavai a '72-es terrortámadás után lettek szállóigévé a müncheni játékok idején, s bár többen szerették volna a befejezést, a béke diadalaként ünnepelték e mondatot sokan, ami ma már mást jelent alighanem.

Akkor az olimpiai eszme legyőzhetetlenségéről üzent e szólás az emlékezet szerint, ma az agresszív akarás mindenekfölöttiségéről beszél nekünk, ahogy a Queen együttes híres száma módosított '91-ben a fordulaton, a „legújabb kor” beköszöntének hajnalán: The show must go on! A show-nak, a mutatni-, a látnivalónak kell folytatódnia tehát! Arról, hogy a keréknek forognia kell, ennek nem állhat ellene senki sem, hogy „élni” muszáj, az utóbbi évtizedekben végképp rögzíteni parancsolt gyakorlat szerint. Aminek veszte halál e fölfogás értelmében, nem állhat meg, de nem is lassulhat nagyon a világ tehát, sem itt, sem ott, sem a sportban, sem sehol.

Lesz hát olimpia bármi áron, ha a fene fenét eszik, akkor is, ahogy lett BL- és Európa-liga-finálé, ahogy lettek ilyen-olyan versenyek, s lesznek is az esztendő hátralévő részében valahogy, „buborékban”, nézők nélkül, akárhogyan a nekiszánás szerint. Hisz a világnak – ami önmagáról gondolkodni csak az utóbbi két évszázad egyre gyorsuló modernitásmódijának megfelelve képes ma már – tilos megállnia. A sportnak is, az olimpiának meg pláne.

Szerettem volna hinni március-április fordulójának főbekólintó napjai táján – naiv módon persze –, hogy az élet hajszolására kondicionált ember megáll, s néhány pillanatig gondolkozik legalább. Nem állt meg, óhajtja, sürgeti az élményt (annak vágyát) mindenáron, ami a siker szállítóinak, legfőbb haszonélvezőinek szándékával tökéletesen egybevág. Kell a meccs, az élmény, a mámor s a „kaszálás” esélye végtelenül: sőt, az kell legelébb.

Én meg állok tehetetlenül, a sport „isteni” szférájának, üzenetének ósdi felfogású rabjaként, s nem tudom, miért szorítsak igazán. Hisz nagyon-nagyon sajnálnám, de bevallom: a labdarúgás (a hazai bajnokságoktól a BL-en át a vb-ig) vagy más sportág összes eseményének fölfüggesztését, elmaradását könnyebben elviselném, mint azt, ha a XXXII. sorszámú játékok lenne oda végleg. Számomra az olimpia a sport eredeti céljának szimbóluma visszavonhatatlanul, a rég megszabdalt idea igézetének megmaradt illúziója, amit nem akarnék veszni látni, bár az újabb vírushírek hallatán csüggedt vagyok módfelett. Örvendenem kéne a hajthatatlan bátorságról, elszántságról tanúskodó hírnek tehát, ha semmi észszerű föltétel nem tetszik meglévőnek a rendezéshez ebben a pillanatban, akkor is!

Szeretnék hát olimpiát látni 2021 nyarán legalább, ám félelmeim s magára a játékok lehetséges minőségére vonatkozó kételyeim le-legyűrik óhajtásomat. Nem, nem ama tizenhat nap nyilvánvalóan várható és letagadhatatlan „csonkaságára” gondolok. Bár előbb csalódott, négy évvel később meg nagyon keserű is voltam, de a '80-as moszkvai, sőt a – többek közt – nélkülünk lezajlott '84-es Los Angeles-i olimpia „hiányosságaival” is képes lettem megbékélni a maga idején, hisz a versenyek jó része – máshogy a Szovjetunióban s máshogy az Egyesült Államokban, persze! – mégiscsak világszínvonalat mutatott akkor, no de mit várhatunk ilyen körülmények között, a lehetséges kísérőjelenségeket nem is említve már.

Mondják, erősen csökkentett költségvetéssel, „leegyszerűsített” formában zajlik majd az egész, amiről jó lenne tudni, mit takar. Milyen a megnyitó, milyen a záróünnepség, sosem hozott lázba igazán (illik, hogy legyenek, de az sem ejtene kétségbe, ha mindkettőt kihagynák!), a versenyek minősége ellenben nekem mindennél fontosabb. Mit tegyek: nem szeretem, ha valaki – akár aranyra, akár dobogóra, akár csak pontra – esélyes (sportszerű!) versenyző ezért vagy azért nem indul/indulhat el, ha a „hiány” hasznát magyar látta/látja esetleg, akkor sem. Ebből fakad az első kérdés. Vajon hány sportoló (nemzet!) vállalja – illetve nem vállalja – az indulást, ha nem lesz (idejében, s nem a megnyitó előtti hónapban!) vakcina, illetve a vírushelyzet nem változik nagyon lényegesen addig? Mi indulni szeretnénk, s e szándéknak örülök, ám hogy nem mindenki lesz hozzánk hasonlóan bátor, abban biztos vagyok. S mi lesz, ha a „hiány” szembetűnőnek mutatkozik? Feltöltik – csapatokkal, egyéni indulókkal – a mezőnyöket valahogy? Kikkel, milyen rangsor, milyen kiválasztás szerint?

No meg a kvalifikációs versenyek ugyebár, amelyekből számos még hátravan. A mostanihoz hasonlóan emelkedő fertőzöttség, karanténba be, karanténból ki állapotok közepette miként lehet e tornákat józan reménnyel tervezni, s akkor (mert többeknek van kvótája már) a fölkészülés ütemének, a formába hozás relativizálódásának, kiszámíthatatlansága növekedésének esélyét nem is hoztam szóba még. Vajha mennyire lesznek az ilyen körülmények közepette „kijött” eredmények reálisak?

„A tokiói olimpia a remény, a béke és az emberiség egységének üzenetét küldi a világnak” – mondta Thomas Bach NOB-elnök a minap, a rendezés legfőbb értelmére is utalva, gondolom. Tehát megint a béke, mint '72-ben, s mint az idők elején. Meg hogy „talpon vagyunk”, létezünk, s él a játékok eredeti gondolata is eltaposhatatlanul. Ennek demonstrációja a rendezési terv „bármi áron”, vagy a kiirthatatlan gőg parancsa ül ismét tort rajtunk – nem tudom eldönteni.

Ám ha túléljük e vészt, erre is választ kapunk alighanem.

Népszerű cikkek

2020.10.29 23:19:15

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Iharos Sándor tudta ezt, s erről nem volt képes szólni egész életében. Ezért élt úgy, ahogy élt, saját lelkének sosem megbocsátva, »menekülve«, roncsolva magát, mert ama békesség, amiről az evangélium beszél, nem adatott meg neki.

2020.10.28 19:03:53

Egyéb egyéni THURY GÁBOR

Interjú az 1956-ban meggyilkolt öttusázó-költő Gérecz Attila monográfusával, Hajnal Gézával.

2020.10.27 19:05:31

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A derék japánoknak mintha nem lenne szerencséjük a játékokkal: a háromból ez már a második olyan nyári olimpia, amellyel problémáik adódnak.

2020.10.24 20:38:44

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„A kapa, a kasza, a metszőolló megtette a hatását, a fogásomat nem lehetett csak úgy lebontani."

2020.10.23 23:41:45

Egyéb egyéni THOMAS BACH

ALAPVONAL. A sportolók a kiválóság, a szolidaritás és a béke értékeit képviselik. Ezt a befogadást és a kölcsönös tiszteletet azáltal is kimutatják, hogy politikailag semlegesek a játéktéren és az ünnepségek során.