András Csaba: Remélem, beírtam magamat az élmezőnybe

2024.09.30. 15:52
András Csabánál az első meccs a kulcs (Fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség/Facebook)
András Csaba reméli, hogy a legutóbbi WTT-tornán nyújtott teljesítményével berobbant a férfi asztaliteniszezők élmezőnyébe, és ezt a közelgő, linzi Európa-bajnokságon be is bizonyítaná.

A 22 éves asztaliteniszező másfél hete bravúrosan szerepelt a svédországi Halmstadban rendezett, 22 500 dollár összdíjazású WTT-tornán: előbb a selejtezőből feljutott a főtáblára, majd ott sorrendben svéd, osztrák, illetve három kínai rivális kiejtésével bekerült a döntőbe. A fináléban kikapott az ugyancsak kínai Hszü Fejtől, de így is 90 világranglistaponttal gazdagodott, ennek eredményeként 301 helyet javított, így jelenleg ő a legelőkelőbb pozícióban jegyzett magyar férfi játékos.

„Mindig a legelső meccs a kulcs nálam, mert ezen dől el, hogy mennyire vagyok magabiztos” – mondta hétfőn az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában András Csaba, majd hozzátette, nemrég bemutatkozott a Bundesligában, és Halmstadban is sikerült hoznia azt a formát, amit korábban a német első osztályban. Az osztrák pingpongos elleni meccsére is nagyon büszke, a következő három kínai vetélytársára pedig alaposan felkészült, ezáltal sikerült meglepnie őket.

A TTC OE Bad Homburg légiósa szerint a fináléban mentálisan kihagyott, emiatt az első felvonásban három szettlabdát is elbukott. Ezt követően a második szettben is vezetett, de nem tudta megtartani előnyét, majd a harmadikban elmondása szerint már nem volt esélye, így be kellett érnie az ezüstéremmel.

„Nagyon remélem, hogy beírtam magamat az élmezőnybe, most már biztosan készülnek rám az ellenfelek. Ez a döntő számomra nagyon fontos mérföldkő volt, mert már tudom, hogy egy nagyobb tornán: Eb-n, vb-n – a közelgő Európa-bajnokságon esetleg – lehet esélyem, ha nem is éremre, de a legjobb nyolc közé jutásra, és ott lenni a tűzközelben. Én az a játékos vagyok, aki nem szokott óriási célokat kitűzni maga elé. Az az egy célom van, hogy élvezzem a játékot, mert akkor teljesedhetek ki. Ez az eredmény kellett ahhoz, hogy berobbanjak” – hangsúlyozta András Csaba, aki úgy értesült – bár még nem volt hivatalos csapathirdetés –, hogy ott lesz a Linzben október 15. és 20. között sorra kerülő ausztriai kontinenstornán, melyen igyekszik megmutatni, hogy ott a helye a magyar csapatban.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
23 órája

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban a döntőért játszhat Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.27. 13:38