Vívó-vb: Szilágyi Áron hatodikként zárt Párizsban

MTI MTIMTI MTI
2010.11.06. 13:30
Címkék
Három győzelmet követően kikapott a címvédő Nicolas Limbachtól, így a hatodik helyen végzett Szilágyi Áron a férfi kardozók szombati versenyében a párizsi vívó-világbajnokságon.

Azt követően, hogy izraeli és román ellenfelén túljutott, legyőzte az olasz Luigi Samelét is, mégpedig három tusnyi különbséggel. Az asszó első felében egyik vívó sem tudott jelentősebb előny kiharcolni, Szilágyi 8:7-es vezetésénél kezdődött a hivatalosan egyperces pihenő, amely az olasz lábsérülése miatt jóval hosszabb lett. Aztán már csak a magyar vívó vezetett, 12:12 után pedig már csupán ő ért el találatot.

A következő körben – immár a biztos éremért – nagyon nehéz ellenfél jutott neki a német világbajnok személyében. Nem is tudta borítani a papírformát, Limbach simán lépett tovább 15:7-tel.

Iliász Nikolász egy fordulóval hamarabb, a 16 között búcsúzott, mert bár egy darabig jól tartotta magát az orosz Venjamin Resetnyikovval szemben, 8:9 után már csupán egy tust adott. Ő a 13. helyen zárt, míg Nemcsik Zsolt a 20., Decsi Tamás pedig 33. lett.

A következő körben – immár a biztos éremért – nagyon nehéz ellenfél jutott neki a német világbajnok személyében. Nem is tudta borítani a papírformát, Limbach simán lépett tovább 15:7-tel.

Iliász Nikolász egy fordulóval hamarabb, a 16 között búcsúzott, mert bár egy darabig jól tartotta magát az orosz Venjamin Resetnyikovval szemben, 8:9 után már csupán egy tust adott. Ő a 13. helyen zárt, míg Nemcsik Zsolt a 20., Decsi Tamás pedig 33. lett.

 

VÍVÓ-VB, PÁRIZS, FÉRFI KARD 
A 64 között:
Iliász Nikolász–Tokunan Kenta (japán) 15:11
Szilágyi Áron–Alexandre Woog (izraeli) 15:4
Nemcsik Zsolt–Benedikt Beisheim (német) 15:11
Alexander Achten (argentin)–Decsi Tamás 15:11
A 32 között:
Iliász–Ku Pon Kil (dél-koreai) 15:14
Szilágyi Á.–Gelu Florin Zalomir (román) 15:14
Vo Jong Vo (dél-koreai)–Nemcsik 15:12
A 16 között:
Szilágyi Á.–Luigi Samele (olasz) 15:12
Venjamin Resetnyikov (orosz)–Iliász 15:9
A negyeddöntőben:
Nicolas Limbach (német)–Szilágyi Á. 15:7
Venjamin Resetnyikov (orosz)–Jaime Marti (spanyol) 15:7
Vo Jong Vo (dél-koreai)–Luigi Tarantino (olasz) 15:13
Cosmin Hanceanu (román)–Alekszej Jakimenko (orosz) 15:13

 

Legfrissebb hírek

Amorim rotálva nyerne, Nagy Ádám bizonyítana a San Siróban – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 perce

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
30 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
35 perce

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
58 perce

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája

A BVSC a második, a Honvéd az első sikerére hajt a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
1 órája

Váncza István és Vitek Dárius a 2026-os világranglista élén végzett

Birkózás
1 órája