Szabadidősport: szerdán jubileumi Kihívás napja egész Magyarországon

MTI MTIMTI MTI
2010.05.13. 16:53
Címkék
Huszadik alkalommal rendezi meg 19-én, szerdán a Magyar Szabadidősport-szövetség (MSZSZ) a McDonald’s Kihívás napja elnevezésű sporteseményt Budapesten és 19 megyében.

„Ebben az évben 212 település jelentkezett a felhívásunkra, így csaknem kétmillió embert, vagyis az ország lakosságának ötödét tudjuk megmozgatni” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Salga Péter, az MSZSZ főtitkára.

A Kihívás napjának győztese az a település lesz, amelyen a lakosság létszámához viszonyítva a legtöbben sportolnak egy időben legalább 15 percig. A benevezett településeket lélekszám szerint hét kategóriába osztották a szervezők, az egyes kategóriák győztesei elnyerik a „Magyarország legsportosabb települése” címet és az azzal járó serleget. A mezőny első felében végzők közül huszonegyet sorsolás útján díjaznak.

A szervezők a jubileum alkalmából pályázatot hirdettek, amelynek keretében a 20. évfordulót jelképező vagy azt megjelenítő játékot, illetve sporttevékenységet lehet rendezni. A legeredetibb ötleteket jutalmazzák.

Elhangzott, hogy a tavalyi kedvező fogadtatás miatt az MSZSZ az idén is sort kerít a „Táncol az ország" elnevezésű programra, amelyet Südi Iringó vezet. A mozogni vágyók szerda délelőtt 11 órától személyesen csatlakozhatnak az esemény magyarországi házigazdájához a zuglói Meteor sportpályán.

A tavalyi eseményhez hasonlóan a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az idén is bekapcsolódott a szervezésbe, segítségével a hátrányos helyzetűek is részt vehetnek a rendezvényen. Az a település, amelyik a leginkább figyel az esélyegyenlőségre és a legtöbb olyan programot szervezi, amelyen a lakosság különböző célcsoportjait mozgatja meg, serleget és 20 ezer forintos, sporteszközökre beváltható pénzutalványt kap.

A Kihívás napja jövő szerdán 0 órától 21 óráig tart minden településen.

Legfrissebb hírek

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér

Európa-liga
19 perce

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
32 perce

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
1 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
1 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
1 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
1 órája