Golf: Tiger Woods nyakízületi gyulladás miatt nem tud versenyezni

MTI MTIMTI MTI
2010.05.13. 16:43
Címkék
Az alapos vizsgálatok után kiderült, hogy Tiger Woodsnak begyulladt ízülete miatt fájt a nyaka az utóbbi időszakban, s ezért volt kénytelen feladni vasárnap a golfozók egyik legrangosabb versenyét, a Players Championshipet.

Az amerikai világelső jelezte, hogy elsősorban fizikoterápiás módszerekkel kezelik majd a nyakát, amelynek állapota áprilisi visszatérése óta hátráltatta a játékban.

Orvosai szerint a november végén szexbotrányba keveredő versenyző a megfelelő kezelésekkel teljesen felépülhet, ám egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet vissza. Woods hétfőn még arról beszélt, hogy legközelebb júniusban, az év második Major-versenyét, a US Opent két héttel megelőző Memorial Tournamenten lép pályára, ám kérdéses, hogy a június 3-i rajtig rendbe jön-e.

Tiger Woods a hűtlenkedései miatt kirobbanó botrány után több mint négy hónapig nem játszott, kezelésekre járt, 2010 első Major-viadalán azonban már ott volt a mezőnyben, s a negyedik helyen végzett. Azóta két versenyen szerepelt: a Quail Hollow Championshipen két nap után kiesett, míg a Playersen az utolsó nap feladta a küzdelmet.

Legfrissebb hírek

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér

Európa-liga
16 perce

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
29 perce

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
1 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
1 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
1 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
1 órája