TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. A lelkiismeret-furdalást nem lehet parancsra előhívni, már csak azért sem, mert lélek kell hozzá. Ugyanakkor a tudomány szerint, aki képtelen rá, antiszociális személyiségzavarral diagnosztizálható. Ilyen messzire azért nem mennék pólósaink esetében, az viszont biztos, hogy a valós önismeret nem árt. És mielőtt félreértenének, nem gondolok én önmarcangolásra, csak némi őszinteségre – önmagukkal.

ALAPVONAL. Augusztus 27-én kezdődik Splitben az Eb, Märcz ennek kapcsán mondta, hogy húsz jelölt neve már ott van a fejében. A kérdés csak az, ennek mekkora jelentősége lesz. Hiszen bármely szövetségi kapitány, sportágtól és nemzettől függetlenül, alapesetben csupán arról határozhat, hogy adott szituációban feláll a kispadról. De hogy meddig ül, ülhet rajta, az nem tőle függ. Märcz azzal, hogy nem mondott le, a neki rendelt hatáskörrel nem élt; innentől az elnökség dönt.

ALAPVONAL. A Premier League 2001–2002-es idényében Edu volt az egyetlen brazil vendégmunkás, jelenleg viszont már 27-en szerepelnek itt. A világ legjobban fizető, gyors, a fizikumot igénybe vevő, agresszív bajnokságáról beszélünk, nem meglepő, hogy ehhez idomul a nemzeti stílus is.

ALAPVONAL. A történetnek nem a kifulladós része az érdekes, hanem inkább az, hogy manapság is akad futballedző (külföldi!), aki klasszikus módszerekkel (rekortán, stopperóra, szintidő) próbálja felmérni a valóságot, azaz nem a szerződéskötések apropóján világgá röpített marketingdumának, hanem inkább a saját szemének hinne.

ALAPVONAL. Egy fölvetésem lenne azonban, s ez része mostani vb-szereplésünknek is bizonyára. Mi van, ha egy ifjabb korban sikert sikerre halmozó, az időit szinte versenyről versenyre javító, a »legjobb leszek« identitásába belenőtt nagy tehetségű úszónak rá kell jönnie, valószínűleg nem lesz legjobb a józan számítás szerint?

ALAPVONAL. Július 4-ére emlékeztünk hát, és míg a törzsasztalnál többen is kívülről fújták a berni tizenegyet, a másiknál »duhaj fiatalok«, alig negyvenévesek zajongtak. Pedig az emlékidéző korabeli sajtókollázst is felolvasott, amelynek szemelvényeiből korábban is bőven hallhattunk, de így, Bern évfordulójának előestéjén másként szólt az egész. Esküszöm, könnyek csillogtak a szemekben.

ALAPVONAL. Mert ne beszéljünk mellé, meg lehet élni az úszásból is. Az elmúlt évtizedben nem volt hiány – ahogy mondják – forrásból, lévén a sportág kiemelt ágazat. Hogy a felhasználás észszerű-e, döntsék el a hozzáértők (de tényleg döntsék el…), mindenesetre vannak rá utalások, hogy jócskán akadnak, akik nem élnek, hanem visszaélnek a lehetőségekkel, ahogy Sós Csaba fogalmaz: »Rengeteg potyautas lett…«.

ALAPVONAL. A gyengébb nem egyre erősödött. Már nem csak lányos apukák tűntek fel a kispadokon, nem kizárólag tehetségtelen úszók váltottak pótcselekvésként a pólóra, a tribün »háztáji« jellege is megszűnt. Olyannyira, hogy a szombati döntőben – de már kedden, az ausztrálok ellen, a négy közé jutásért – is telt ház, hatezer néző, sőt szurkoló biztatta a csapatot, és senkit nem láttam perecért rohangálni.

ALAPVONAL. Paolo Maldini vagy Joe Sakic diadala persze nem csupán Milan- vagy Colorado-szurkolóként örömteli hír, azt bizonyítja, hogy sokkal édesebb a siker íze, ha egy klubikon, a teljes pályafutását ott töltő sportoló támaszt fel egy csapatot, amiben bizonyosan óriási szerepe van az érzelmi kapocsnak, az elkötelezettségnek is.

ALAPVONAL. A jó centert ma is elsősorban az ösztönösség, mozgás, pontos befejezés hármassága jellemzi, amelyek egy bizonyos szint felett taníthatatlanok – ha egyáltalán nem alapból belülről kellene fakadniuk. Az egyre inkább technikai központú futballvilágban az akadémiai rendszerbe sem illeszthető be az ő képzésük, így aztán a mai kilencesek sokkal inkább a természetes tehetségüknek vagy a véletlennek köszönhetően kerülnek elő.

ALAPVONAL. Szoboszlai Dominik nekem kicsit olyan, mint Marco Rossi. Hiszek benne, hogy őket nem a vakszerencse és a véletlenek sorozata, hanem a kitartásuk és a következetesen elvégzett sok munka viszi előre lépésről lépésre.

ALAPVONAL. Popovici két aranyérme azonban mindent vitt, és miután mindkettőt kivételesen rokonszenves, beszélni szerető és tudó 17 éves srác nyakába akasztották, az esemény néhány napra még a futballt is lesöpörte a címlapokról. Az írások egymást túllicitálva igyekeztek dimenzionálni a „miként történhetett, hogy nem vettük észre, mekkora zseni él közöttünk?” kollektív bűnét.

ALAPVONAL. Nyilván kiderül már az eddigiekből is, hogy elfogult vagyok Nikoliccsal, már régóta. Azért is, mert történhet(ett) vele bármi, nem jön ki a sodrából. Most, kiebrudalásakor is úriemberként kommentált közösségi oldalán, »fura helyzeteket produkál olykor az élet« – ez volt a legerősebb megfogalmazása.

ALAPVONAL. Hunyjuk le a szemünk, és látni fogjuk: szabadrúgás jön, áll egy kicsi, törékeny srác a labda mögött, lép kettőt, megtekeri, és száll, száll a labda eszeveszetten pörögve a bal felső sarok felé. A többi – ahogy Hamlet mondaná – néma csend!

ALAPVONAL. „Minden futballista elsősorban világbajnok akar lenni, a BL-cím és a többi titulus csak ezután következik. Nekik az a hab a tortán, ha a hazájukat képviselhetik egy nagy tornán. Elszántak, hogy ott legyenek, és tisztában vannak azzal, ez csak nagyon keveseknek adatik meg. Céljuk elérése érdekében, ha kell, bevállalnak oldal-, sőt esetleg visszalépést is.”

ALAPVONAL. Ha azonban egy közösség, még inkább csapat, sőt nemzeti válogatott szerveződik olyan tevékenység űzésére, amelyre teljességgel alkalmatlan, és a sors fura fintoraként ezt világbajnokságon igazolhatja, az már megingatja a sport normalitásába vetett hitünket.

ALAPVONAL. A legutóbbi két idényben már kis túlzással jobban utálták Bale-t a Real-drukkerek, mint a Barcelona vagy az Atlético bármelyik játékosát, és az újságírók is ott rúgtak bele, ahol csak tudtak. A képességei ellenére egyébként sohasem számított közönségkedvencnek Madridban, igaz, már az érkezésekor sem volt könnyű helyzetben.

ALAPVONAL. Ha van valami jó az idei, téli világbajnoki rendezésben, hogy már most úgy várom a vb-t, mint gyerek a karácsonyt, reménykedve, talán a katari meccseken végre ismét feltűnnek olyan játékosok, akik a különleges talentumukkal valami érdekeset csempésznek az unalmasra uniformizált futballba.

ALAPVONAL. Nagy futballszurkoló lévén a csapatok indulóit, szurkolói nótáit dúdolgatta. Jöhetett válogatott, Újpest, Fradi, Kispest, Roma vagy Lazio, mindegy volt, csak hosszú legyen, és ahogy a futó befordult az utolsó sarkon, kényszeredett mosollyal nyugtázta, hogy ebben az állapotában vélhetően még egy Steaua-strófa is felpörgetné.

ALAPVONAL. A természeti népek többnyire emberfeletti magyarázatokat keresnek a sohasem látott, csodaszámba menő eseményekre. Én találkoztam a csoda emberi léptékű magyarázatával is. Kolbászt evett, sört ivott, és a futballról mesélt.