BL: Nem vagyok híve a kézfogásnak – mondta Simeone a Klopp-pal elmaradt kézfogóról

B. D. K., CS. M.B. D. K., CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 08:49
null
Az elmaradt kézfogó ellenére nincs harag Jürgen Klopp és Diego Simeone között (Fotó: AFP)
Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójában, a B-csoportban sokáig emlékezetes mérkőzésen 3–2-re győzött a Liverpool az Atlético Madrid vendégeként kedden. A találkozó után a két tréner mellett a meccs legjobbja, Alisson Becker is értékelt, s megtudhattuk, hogy a lefújás után Diego Simeone miért nem fogott kezet Jürgen Klopp-pal.

„Nem vagyok híve a kézfogásnak. Sosem szoktam kezet fogni mérkőzés után. Nem tartom egészségesnek, a győztes és a vesztes fél részéről sem. Egyszerűen ez az én álláspontom, de ha legközelebb találkozom Klopp-pal, minden probléma nélkül kezet fogunk majd egymással” – mondta a meccset követően Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője.

Az esetre a Liverpool trénere, Jürgen Klopp is reagált: „Nincs harag közöttünk, ha legközelebb találkozunk, biztosan kezet rázunk majd.”

Az elmaradt kézfogó


A német edző emellett természetesen a mérkőzést is értékelte.

„Olyan kemény meccs volt, amilyenre számítottunk. Meglepően jól kezdtünk. Két nagyszerű gólt szereztünk, és jól futballoztunk. A szünet után visszafogottabbak voltunk.”

„Őszintén megvallva nem érdekel, hogyan nyertünk. Egy ilyen estén a három pont megszerzése sokat jelent” – vélekedett a győzelemről a német tréner. Ezt követően Klopp rátért az Atlético feltámadására.

„Elkezdték megnyerni a párharcokat, és már nem azt csináltuk, amit kellett volna. A könnyebb passzokat választottuk, pedig át kellett volna játszanunk a vonalaikat. Aztán a szélső védőikkel és középpályásaikkal ránk jöttek, de mi nem gyorsítottuk kellően a játékot. A meccs belassult, és ez volt az, amit szerettek volna.”

Az Atlético Madrid vezetőedzője, Simeone szerint a rossz kezdésük ellenére nyerhettek volna – olvasható az UEFA honlapján.

„Kemény mérkőzés volt egy jó ellenfél ellen, akiknél normális, hogy sok gólt szereznek a meccseiken. Nem úgy kezdtünk, ahogy szerettünk volna, de miután megkaptuk a második gólunkat, jobbá vált a helyzet, és elkezdtünk kialakítani helyzeteket. Jó eséllyel nyerhettünk volna a második félidőben, de kapusuk remek formában védett.

A Liverpoolra rátérve az argentin szakember örült annak, hogy nyomás alá tudták helyezni az angolokat.

„Jó iramban kezdték a találkozót, és kihasználták az első két hibánkat. De miután elkezdtük megnyerni a párharcokat, jobb helyzetbe kerültünk, s elkezdtünk gondokat okozni nekik. Védekezésre késztettük őket, amihez nincsenek hozzászokva.”

A mérkőzés legjobbjának a Liverpool kapusát, Alisson Beckert választották meg.

„A topjátékosok és a topcsapatok az ilyen mérkőzéseken szeretnének leginkább játszani. Mindig nehéz itt futballozni (Madridban – a szerk.) Nyerni itt és elhozni a három pontot nagyon fontos nekem és csapatnak. Ezt akartuk. Jobban kell fókuszálnunk majd a jövőben, mert tudjuk, lehetünk még jobbak.”

A kapus méltatta Klopp félidei beszédét.

„Úgy hiszem, a mester nagyon érzi, mikor kell a fejekre hatni, mikor, mit kell mondani. Azt hiszem, kellően hatott ránk a szünetben, amitől megváltozott az attitűdünk a folytatásra.”

„Nem könnyű helyzet az, amikor kettő–nullára vezetsz és gólt kapsz. Ilyenkor tudod, hogy kemény lesz a folytatás. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű az Atletivel idegenben. Örülök, hogy mi szereztük meg a harmadik gólt” – tette hozzá Alisson.

Felipe, a „matracosok” védője szerint csapatként kaptak ki.

„Csapatként győzünk és veszítünk. Nem egy vagy két hiba döntött, hanem csapatként kaptunk ki. Ki kell javítanunk, amit rosszul csináltunk. Erről szól a futball.”

Antoine Griezmann kiállítását ide kattintva tekintheti meg.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool (angol)
23 (2–2)
Madrid,
Wanda Metropolitano. Vezette: Siebert (német)
Atlético: Oblak – Felipe, Kondogbia (Giménet, a szünetben), Hermoso (M. Llorente, 80.) – Koke – Trippier, Lemar (L. Suárez, 80.), De Paul (Lodi, 80.), Carrasco – Joao Félix (A. Correa, 80.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold (Gomez, 86.), Matip, Van Dijk, A. Robertson – Milner (Oxlade-Chamberlain, 63.), J. Henderson, N. Keita (Fabinho, a szünetben) – Szalah (N. Williams, 90+2.), Firmino, Mané (D. Jota, 63.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Griezmann (20., 34.), ill. Szalah (8., 78. – a másodikat 11-esből), N. Keita (13.)
Kiállítva: Griezmann (52.)

A csoport másik mérkőzésén
Porto (portugál)–Milan (olasz) 1–0
(Luis Díaz 65.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 3 3
11–5 +6 9
2. Atlético Madrid 3 1 1 1 4–4 0 4
3. Porto 3 1 1 1 2–5 –3 4
4. Milan 3 3 3–6 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik