BL: Korábban elképzelhetetlen volt, hogy távozik – Guardiola Messiről

Vágólapra másolva!
2021.09.28. 13:31
null
Lionel Messi és Pep Guardiola a Barcelonánál (Fotó: Getty Images)
Az angol bajnok Manchester City kedd este a Paris Saint-Germain otthonában lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. Pep Guardiola, a vendégek vezetőedzője beszélt az ellenfélről, valamint korábbi játékosáról, Lionel Messiről is.

Nagyon jó csapatuk van. Ennyi tehetség egy helyen ritka, rendkívül nehéz meccsre számítok. Egyelőre még nem tudom, hogy állítjuk meg őket” – mondta Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője a PSG elleni BL-meccset megelőzően, majd korábbi játékosára, Lionel Messire is kitért.

Meglepett a távozása, éppen úgy, ahogy mindenkit, de történt ami történt. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy távozik Barcelonából, mégis így lett. Az élet már csak ilyen, sosem tudhatod, hogy mi fog történni. Ami jelenleg a legfontosabb, hogy boldog legyen Párizsban” – jegyezte meg a City trénere.

Guardiola 2008-ban lett Messi vezetőedzője, amikor átvette az FC Barcelona első csapatának irányítását. Regnálása alatt kétszer jutott be a klub a Bajnokok Ligája fináléjába és mindkétszer győzedelmeskedett.

A katalán tréner és az argentin klasszis híresen jó kapcsolatot ápol egymással, a nemzetközi sajtóban pedig gyakran szárnyra kapott a hír az elmúlt években, hogy ismét együtt dolgozhatnak majd, de amikor erre látszólag lehetőség lett volna, akkor Messi végül a Paris Saint-Germainhez szerződött.

A PSG kedden 21.00-tól fogadta hazai pályán a Manchester Cityt a BL A-csoportjának második körében.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
21.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: RB Leipzig (német)–FC Bruges (belga) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
21.00:
Porto (portugál)–Liverpool (angol)
21.00: Milan (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!
C-CSOPORT
18.45:
Ajax (holland)–Besiktas (török) (Tv: Sport2)
21.00: Borussia Dortmund (német)–Sporting CP (portugál)
D-CSOPORT
18.45:
Sahtar Doneck (ukrán)–Internazionale (olasz), Kijev (Tv: Sport1)
21.00: Real Madrid (spanyol)–Sheriff Tiraspol (moldovai) (Tv: Sport1)

 

 


 

Legfrissebb hírek

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
15 órája

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
Tegnap, 8:12

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 6:47

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11

Klub-vb: a Fluminensének kémkedett a volt Chelsea-klasszis

Klub-vb
2025.07.08. 17:17

Klub-vb: a párizsiaknak kétmeccses eltiltás járt, Huijsennek csak az elődöntőt kell kihagynia

Klub-vb
2025.07.08. 13:39

Visszavonta a PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
2025.07.08. 10:25
Ezek is érdekelhetik