A vártnál hamarabb térhet vissza a Real Madrid nyaksérülést szenvedő játékosa

L. Á.L. Á.
2026.02.27. 16:49
Fotó: Getty Images
A Benfica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a pályáról hordágyon, nyakmerevítőben levitt Raúl Asencio sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek tűnt – hozták nyilvánosságra pénteken.

A madridiak kanári-szigeteki játékosa csapattársával, Eduardo Camavingával ütközött össze a BL-rájátszás Benfica elleni visszavágóján (2–1). Aztán hordágyon, nyakmerevítőben hagyta el a pályát, ami aggodalmat keltett a szurkolók körében.

A klub közlése szerint a fiatal bekk nyakrándulást szenvedett, ennek eredményeként ki van zárva a Getafe elleni bajnokin való szereplése, viszont az AS információi szerint a Celta Vigo elleni március 7-i meccsen várhatóan már pályára léphet. Eközben a hétközi meccset sérülés miatt ugyancsak kihagyó Dean Huijsen állapota továbbra is kérdéses, és egyelőre nem tudni, hogy játszhat-e a Getafe ellen.

 

Legfrissebb hírek

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
5 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
6 órája

José Mourinho rázhatja gatyába nyártól a Real Madridot – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
17 órája

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
19 órája

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
22 órája

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
2026.04.27. 21:16

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 13:45
Ezek is érdekelhetik