BL: Ilyet nem szabad csinálni – Franck Boli a 2–0 után történtekről

2020.09.24. 09:55
null
Franck Boli szerint a visszavágón nem szabad elkényelmesedni (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros két góllal vezetett és 3–3-as döntetlent játszott a Molde vendégeként a Bajnokok Ligája playoffkörében. A zöld-fehérek első két gólját szerző Franck Boli és Myrto Uzuni nem elégedett a döntetlennel.

 

Dibusz: A második gólunk megszerzése után hatalmas káosz vette kezdetét
„Ezt nem egészen értem” – a Molde edzője a kezezésekről

„Nem örülök az eredménynek, nyerni akartunk, de ilyen a futball – így Myrto Uzuni, a második találatot fejelő támadó a Fradi Médiának. – Ettől függetlenül jól teljesítettünk, van esélyünk a továbbjutásra hazai pályán. Meg kell nézni, mit csináltunk jól és mit rosszul. Remélem, Budapesten győzni fogunk!”

„Nagyszerűen kezdtünk, kezünkben tartottuk a mérkőzés. A második gól után valamiért visszavettünk. Ilyet nem szabad csinálni, de ebből is csak tanulhatunk. Idegenben jó eredmény a három három, de nem vagyok elégedett, nyernünk kellett volna. A visszavágón nem lehetünk kényelmesek, hajtani fogunk!” – mondta Franck Boli, az első FTC-gól szerzője.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, PLAYOFF (4. FORDULÓ)
ELSŐ MÉRKŐZÉS
MOLDE FK (norvég)–FERENCVÁROS 3–3 (0–1)
Molde, Aker Stadion, zárt kapuk mögött, Vezette: Del Cerro Grande (spanyol)
Molde: Linde – Wingo, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Aursnes, Hussain – E. Hestad, Wolff Eikrem (Omoijuanfo, 81.), Knudtzon (Brynhildsen, 57.) – L. James (Bolly, 89.). Vezetőedző: Erling Moe
Ferencváros: Dibusz – Botka, Frimpong, Blazic, Civic – Laidouni, Haratin, Somália (Sigér D., 70.) – Nguen (Isael, 88.), F. Boli (Zubkov, 73.), Uzuni. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: L. James (55.), Wolff Eikrem (65.), Ellingsen (83.), ill. F. Boli (7.), Uzuni (52.), Haratin (87. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Az utolsó másodpercekben szerzett góllal nyert az FTC a CSM Bucuresti ellen

Kézilabda
2026.10.03. 17:38