BL: Fontosnak akartam érezni magam Madridban - Morata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.30. 19:09
Giorgio Chiellini, a Juventus olasz válogatott védője az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-meccs előtt elmondta, hogy szíve szerint a torinói csapatból szeretne visszavonulni.

„Szeretném, ha a Juventus lenne az utolsó csapatom, és remélem, hogy itt fejezhetem be a karrierem” – mondta a Fiorentinától 2005-ben a Juvéhoz igazoló védő.

A hátvéd szerint nagyon jó a kapcsolat az új edző, Massimiliano Allegri és a csapat között, de tisztában vannak vele, hogy a héten rájuk váró két meccs – az Atlético elleni szerdai fellépés után vasárnap az AS Roma lesz „zebrák” ellenfele – hosszú távon is meghatározó lehet.

„Azonnal megtaláltuk a közös hangot Allegrivel. Mindannyian szeretnénk folytatni a három éve megkezdett utat, és ennek a szezonnak a végén is nyerni szeretnénk egy trófeát. Fontos hét áll előttünk, és bízom benne, hogy jól teljesítünk” – jelentette ki Chiellini.

A védő csapattársa, Álvaro Morata arról beszélt, hogy az Atlético városi riválisánál nem érezte a bizalmat, ez állt nyári klubváltása hátterében. „A Real Madridból való távozásomat összetett szituáció előzte meg. Fontosnak akartam érezni magam Madridban, és reméltem, hogy bíznak bennem, de összességében mégis öt vagy hat opció is előttem volt támadásban. Most nagyon boldog vagyok a Juventusban, a klubban és a magánéletben is úgy általában. Ezt vártam, tudtam, hogy a Juve Európa egyik legnagyobb és Olaszország legjobb csapata” – magyarázta Morata.

Legfrissebb hírek

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

A második félidőben döntött az Atlético a Málaga ellen

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 23:05

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
2026.08.15. 12:01

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56