Csupasport: A sivatag legendája, akinek a futása bosszú

Vágólapra másolva!
2018.09.09. 16:22
Címkék
Marco Olmo legenda az ultrafutás világában. Fantasztikus teljesítményei, habitusa és „pályakezdése” miatt is különleges személyiség, hiszen negyvenes éveiben kezdett terepfutóversenyeken részt venni. Párját ritkító története a csupasport.hu oldalon

 

 

Elképesztő versenyek, remek eredmények – pedig Marco Olmónak sokáig eszébe sem jutott, hogy valaha futó lesz belőle. A világháború után nagy szegénységbe született, egy völgyben élt gesztenyefák és fenyvesek között, mindig segítenie kellett a ház körüli munkákban, gyerekként sem nagyon volt lehetősége játszani. Dolgozott földművesként, erdészként, aztán kamionsofőrként.

A völgy erdejében, ahol a mai napig edz, a fák nagy részét még ő ültette. Elégedett volt a munkájával, az életével, mert mindig szeretett szabad levegőn lenni.

„Először motoroztam, később kezdtem futni, ami eleinte nehezen ment – emlékezett Marco Olmo. – A kezdetektől tényleg csak fejlődni lehetett… Az ember a részvételért fut, de aztán megesik, hogy nyer, ez a jutalma a rengeteg fáradtságnak. Futás közben mindenfélére gondolsz, az életedre vagy arra, mit tettél addig, hogy idáig eljuthass, és mit kell tenned a továbbiakban.”

A teljes történet a csupasport.hu oldalon olvasható.

Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
25 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik