Tottenham: brazil válogatott középpályás érkezhet - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.06.23. 00:44
A goal.com értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham hozzávetőlegesen 20 millió euróért szerződteti a Corinthians brazil válogatott középpályását, Paulinhót.

A portál beszámolója szerint a 24 esztendős futballista a Konföderációs Kupa után esik át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd írja alá négy plusz egyéves szerződését a londoni klubbal.

A goal.com úgy tudja, a Tottenham 17.6 millió euróért szerződteti Paulinhót, akinek jó teljesítménye esetén a „sarkantyúsok” további 2.4 milliót fizetnének a braziloknak. A Corinthians azonban „csak” az átigazolási díj felével, mintegy 10 millió euróval gazdagodna, hiszen 2010 májusában azzal a feltétellel vásárolta meg a futballistát nevelőegyesületétől, az Audax Sao Paulótól, hogy továbbértékesítés esetén a kivásárlási ár 50 százaléka az említett klubot illeti meg.

A Cor igazgatója – az Arsenal egykori középpályása –, Edu megerősítette, hogy a tárgyalások jól haladnak a felek között, hamarosan pont kerülhet Paulinho átigazolási ügyének a végére, akit egyébként az Internazionale és a Sahtar Doneck is szívesen látna a soraiban.

A hírek szerint a Tottenham a brazil válogatott középpályás megszerzése után már csatárt szeretne igazolni. A kiszemeltek között szerepel David Villa és Roberto Soldado is.

Legfrissebb hírek

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

Bundesliga: Tah elmondta, miért nem hagyta ott már tavaly Leverkusent

Német labdarúgás
2025.05.31. 18:47

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10
Ezek is érdekelhetik