K. B. 2021.05.16 15:26 Frissítve: 2021.05.16 15:37

PL: kétszer is vezetett az Aston Villa, mégis kikapott

A Crystal Palace hazai pályán izgalmas meccsen 3–2-es diadalt aratott az Aston Villa felett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban vasárnap.

Noha a rivális kétszer is vezetett, végül a Crystal Palace örülhetett (Fotó: AFP)

 

A Premier League tabellájának 14. helyén álló Crystal Palace a 11. pozícióban tanyázó Aston Villát fogadta a 36. fordulóban. A vezetést a vendégek szerezték meg a 17. percben: John McGinn remek ütemben érkezett az épp elé pattanó labdára, amellyel a bal alsó sarkot célozta meg, végül a lövés a kapufáról vágódott a hálóba.


Negyedórával később Christian Benteke értékesítette fejjel Tyrick Mitchell beadását (1–1).



Nagyjából két percig örülhettek a hazaiak: Anwar El Ghazira nem figyeltek a védők, aki így lényegében gond nélkül gurított a kapuba hét méterről (1–2).



Jobb hajrát aligha tervezhetett volna a Crystal Palace: előbb a 75. percben. Wilfried Zaha egyenlített (lövése Ahmed Elmohamadi védőről pattant a kapuba), majd – kilenc perccel később – Mitchell érdekes mozdulattal, vállal állította be a 3–2-es végeredményt.




ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
Crystal Palace–Aston Villa 3–2
(Benteke 32., Zaha 75., T. Mitchell 84., ill. McGinn 17., El Ghazi 34.)

KORÁBBAN
Szombaton játszották

Burnley–Leeds United 0–4 (Klich 44., Harrison 60., Rodrigo 77., 79.)
Southampton–Fulham 3–1
(C. Adams 27., Tella 60., Walcott 82., ill. F. Carvalho 75.)
Brighton–West Ham United 1–1 (Wellbeck 84., ill. Benrahma 87.)

Pénteken játszották
Newcastle United–Manchester City 3–4 (Krafth 25., Joelinton 45+6. – 11-esből, Willock 63., ill. Ferran Torres 42., 64., 66., Cancelo 39.)
Korábban
Manchester United–Leicester 1–2 (Greenwood 15., ill. L. Thomas 10., Söyüncü 66.)
Chelsea–Arsenal 0–1
 (Smith Rowe 16.)

KÉSŐBB
vasárnap

15.05: Tottenham–Wolverhampton
17.30: West Bromwich Albion–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
20.00: Everton–Sheffield United

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 36 26 5 5 76–29 +47  83
2. Manchester United 36 20 10 6 70–42 +28  70
3. Leicester City 36 20 6 10 65–44 +21  66
4. Chelsea 36 18 10 8 55–33 +22  64
5. Liverpool 35 17 9 9 61–41 +20  60
6. West Ham 36 17 8 11 56–46 +10  59
7. Tottenham 35 16 8 11 61–41 +20  56
8. Everton 35 16 8 11 46–42 +4  56
9. Arsenal 36 16 7 13 50–38 +12  55
10. Leeds United 36 16 5 15 57–53 +4  53
11. Aston Villa 36 14 7 15 51–44 +7  49
12. Wolverhampton 35 12 9 14 35–47 –12  45
13. Crystal Palace 36 12 8 16 40–61 –21  44
14. Southampton 36 12 7 17 47–63 –16  43
15. Burnley 36 10 9 17 33–51 –18  39
16. Newcastle 36 10 9 17 43–62 –19  39
17. Brighton & Hove Albion 36 8 14 14 37–42 –5  38
18. Fulham 36 5 12 19 26–50 –24  27
19. West Brom 35 5 11 19 32–68 –36  26
20. Sheffield United 35 5 2 28 18–62 –44  17
2021.05.29 09:27:21

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

A Manchester City 2016-ban 2 millió eurót fizetett érte, jelenlegi értékét 25 millió euróra becsülik.

2021.05.23 16:52:51

Angol labdarúgás B. Á., CS. M.

Bár Thomas Tuchel csapata kikapott, a nagyot hajrázó Tottenham kisegítette a városi riválist.

2021.05.18 20:49:27

Angol labdarúgás K. T. I.

Kovacic bakija a hajrára visszahozta a meccsbe a vendégeket, ám Ayoze Pérez a 90. percben nem tudta gólra váltani a meccslabdát.

2021.05.17 07:29:35

Angol labdarúgás TÓTH ÁDÁM

A Unitednél dörzsölik a tenyerüket, igazi jolly jokert kaptak az uruguayi támadó személyében.

2021.05.15 17:50:54

Angol labdarúgás D. Á.

Hihetetlen dráma a Wembleyben, a „rókák” nézők előtt ünnepelhetik első trófeájukat a sorozatban.