PL: a Liverpool a sereghajtó ellen törte meg rossz sorozatát

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.28. 22:05
null
A Liverpool a sereghajtó otthonában törte meg a vereségsorozatát (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójának vasárnapi játéknapján a címvédő Liverpool idegenben 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Sheffield Unitedet, így megszakította a négymérkőzéses bajnoki vereségsorozatát.

A bajnokságban borzasztóan rossz formát mutató, legutóbbi négy mérkőzését elveszítő Liverpool előtt tökéletes lehetőség nyílt a javításra, hiszen a sereghajtó Sheffield Unitedhez látogatott.

A várakozásoknak megfelelően a címvédő azonnal nekiesett a házigazdának, a Sheffield azonban sokáig jól tartotta magát. Ez elsősorban Aaron Ramsdale-nek volt köszönhető: a 22 éves angol kapus egymás után mutatta be a védéseket, így az első félidőben nem is láthattunk gólt.

A fordulás után aztán gyorsan megtört a jég, a 48. percben rossz felszabadítási kísérletet követően az üresen érkező Curtis Jones 11 méterről kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. 0–1

Curtis Jones gólja

A folytatásban becsülettel próbálkozott a Sheffield United, de gólt megint csak Jürgen Klopp csapata szerzett: a 64. percben Roberto Firmino lövése után a blokkolni igyekvő Kean Bryanen irányt változtatotta labda, amely így védhetetlenül csapódott a kapuba. 0–2

Érdekesség, hogy ez volt a Liverpool történetének 7000. angol élvonalbeli bajnoki gólja. Ennél többel egyetlen csapat dicsekedhet, méghozzá a városi rivális Everton 7108 góllal.

Kean Bryan öngólja

A Liverpool 2–0-s győzelmévelmegszakította négymérkőzéses bajnoki vereségsorozatát.

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
Sheffield United–Liverpool 0–2
(C. Jones 48., K. Bryan 64. – öngól)

Korábban
Leicester City–Arsenal 1–3(Tielemans 6., ill. David Luiz 39., Lacazette 45+2. – 11-esből, Pépé 52.)
Crystal Palace–Fulham 0–0

Tottenham–Burnley 4–0 (Bale 2., 55., Kane 15., Lucas Moura 31.)
Chelsea–Manchester United 0–0

Hétfőn
21.00:
Everton–Southampton (Tv:Spíler1)

Szombaton játszották
West Bromwich Albion–Brighton 1–0(Bartley 11.)
Leeds United–Aston Villa 0–1(El Ghazi 5.)
Newcastle United–Wolverhampton 1–1(Lascelles 52., ill. Rúben Neves 73.)
Manchester City–West Ham United2–1(R. Dias 30., Stones 68., ill. Antonio 43.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 26 19 5 2 52–16 +36 62
2. Manchester United 26 14 8 4 53–32 +21 50
3. Leicester City 26 15 4 7 45–30 +15 49
4. West Ham 26 13 6 7 40–31 +9 45
5. Chelsea 26 12 8 6 41–25 +16 44
6. Liverpool 26 12 7 7 47–34 +13 43
7. Everton 24 12 4 8 37–33 +4 40
8. Tottenham 25 11 6 8 41–27 +14 39
9. Aston Villa 24 12 3 9 38–26 +12 39
10. Arsenal 26 11 4 11 34–27 +7 37
11. Leeds United 26 11 2 13 43–44 –1 35
12. Wolverhampton 26 9 7 10 27–33 –6 34
13. Crystal Palace 26 9 6 11 29–43 –14 33
14. Southampton 25 8 6 11 31–43 –12 30
15. Burnley 26 7 7 12 18–34 –16 28
16. Brighton & Hove Albion 26 5 11 10 26–33 –7 26
17. Newcastle 26 7 5 14 27–44 –17 26
18. Fulham 26 4 11 11 21–32 –11 23
19. West Brom 26 3 8 15 20–55 –35 17
20. Sheffield United 26 3 2 21 15–43 –28 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik