MU: Ha minden jól alakul, miért ne javasolnám, hogy tartsanak meg? – Rangnick

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 11:07
null
Ralf Rangnick határozott elképzelésekkel érkezett az MU-hoz és visszanyúlna a csapat DNS-hez (Fotó: Getty Images)
Ralf Rangnick megtartotta első hivatalos sajtótájékoztatóját a Manchester United menedzsereként. A 63 esztendős német szakember Sir Alex Ferguson örökségéről, Michael Carrick távozásáról, Cristiano Ronaldo adaptálásáról és esetleges nyár utáni maradásáról is beszélt. Hozzátette, első körben nem a szép játék, hanem a győzelem a cél – ha sikerült stabilizálni a United védekezését, jöhet majd a többi is.

 

„Most az a fontos, hogy szombaton legyen kellő energiánk a tankban – fizikai szempontból nem kell nagy dolgokat tenni addig. Amiben segíthetünk, azok a fejbeli dolgok. A játék szempontjából legalább annyira fontos, hogy valaki fejben rendben legyen, mint hogy fizikálisan. Az tegnap is látszott, hogy nagy fizikai gondok nincsenek, még ha természetes is, hogy a meccs végére elfáradtak a játékosok” – mondta bemutató sajtótájékoztatóján Ralf Rangnick a kérdésre, hogy mindössze egyetlen edzéssel mit tud átalakítani az MU-nál a Crystal Palace elleni bajnoki előtt.

„Még én is meglepődtem, hogy hol van David? Amikor a labda áthaladt a gólvonalon, akkor érzékeltem, hogy ott fekszik. Történhetett vele valami. A játékvezető is hasonló helyzetben lehetett. Balszerencsés gól volt, nagyban befolyásolta az első félidő eseményeit. De abban biztosak lehetünk, hogy a videobíró megnézte a helyzetet, és okkal hagyták érvényben a gólt. A második félidő már sokkal jobb alap, az ott látottakra lehet építeni” – reagált az Arsenal elleni 3–2-es sikerre, valamint az Angliában azóta is sokat emlegetett Emile Smith Rowe-gólra a német szakember.

Rangnick a többi között beszélt arról is, múlt év elején közel állt ahhoz, hogy a Manchester United helyett a Chelsea kispadján kössön ki.

„Amikor megkerestek Londonból, mindössze négy hónapos, ideiglenes megbízásról lett volna szó. Manchesterben hat és fél hónapom lehet, és mint tudják, kétéves tanácsadói szerepről is megállapodtunk. Ez már egy olyan szerepkör, amelyre az ember nem mondhat nemet, amikor United szintű klub keresi. Utóbbihoz hozzátartozik, hogy még egyetlen szót sem beszéltünk a nyár utáni időszakról. Ha minden jól alakul, akár hosszabb távon is maradhatok menedzser. Ha számítani fog a véleményem, és sikeresek leszünk együtt, miért ne ajánlanám azt, hogy maradjak? Szintén jó opció lehet egy hasonló szerepkör, mint amit Lipcsében töltöttem be. A lényeg most nem ez, hanem hogy meccsről meccsre haladva minél jobb eredményeket tudjunk elérni együtt” – tette hozzá.

Rangnick szerint semmi olyan nem történt az MU-val Sir Alex Ferguson visszavonulása után, ami ne lett volna várható.

„A United esete egyáltalán nem egyedülálló: megannyi nagy klubot láttunk, amely egy hosszabb sikeres időszak zárultával nehezen találta meg az új útját a győzelmek felé. Megszakadt a folytonosság, az új játékosok újabb és újabb, nem a klub alap DNS-éhez illeszkedő koncepciók szerint érkeztek. Jobban kell ragaszkodnunk a United tradícióhoz – az igazgatótanács és én is elkötelezettek vagyunk emellett. A folytonos fejlődéshez fontos, hogy ne legyen sok változás a vezetőségben” – mondta Rangnick a fergusoni örökség ápolásáról, hozzátéve, hogy télen nem terveznek nagy bevásárlást.

Ralf Rangnick pozitívan áll a közelgő kihívások elé (Fotó: Getty Images)
Ralf Rangnick pozitívan áll a közelgő kihívások elé (Fotó: Getty Images)

„Nem beszéltünk még új játékosokról, de a januári átigazolási időszak egyébként sem a hosszú távú csapatépítésről szokott szólni. Még idő kell, hogy alaposan kiismerjem a jelenlegi keretet, karácsony után lesz még alkalom átbeszélni, szükséges-e bárhol belenyúlnunk a játékosállományba. Létszámra megvagyunk” – mondta az esetleges új igazolásokról, hozzátéve, a helyzet minél alaposan felmérését elősegítendő a hétvégén másfél órán keresztül beszélgetett elődjével, Ole Gunnar Solskjaerral, aki mindenben készséggel igyekezett a segítségére lenni.

Rangnick szólt arról is, próbált beszélni a Solskjaer menesztése után az előző három tétmeccsen megbízott vezetőedzőként dolgozó Michael Carrickkel, hogy maradjon a klubnál. „Két napja jelezte a döntését. Próbáltam meggyőzni, hogy maradjon a klub kötelékében, de végül kénytelen voltam elfogadni a távozási szándékát.”

Hozzátette, lehetnek kisebb-nagyobb változások az első keret stábjánál, ugyanakkor ez inkább néhány specialista érkezését jelenti, mint újabb távozókat.

Természetesen Cristiano Ronaldo személye is szóba került. A felvetés szerint a portugál klasszis játékstílusa egyáltalán nem illeszkedik ahhoz, amilyen felfogásban Rangnick általában játszatni szokta a csapatait, így aztán kérdés, mennyi lehetőséget kaphat majd az átalakuló MU-ban.

„A filozófia csak a dolgok egyik oldala. Edzőként viszont mindig tudnod kell alkalmazkodni az adott játékoskerethez. Ronaldóról csak pozitív dolgokat mondhatok, soha nem láttam még senkit, aki 36 évesen ennyire fitt lett volna. Lenyűgöző, a profik között a legprofibb. A következő időszak azonban nem arról kell szóljon, mi lesz Ronaldóval és hogyan tud esetleg még egy szintet lépni a karrierjében, hanem arról, hogy mind együtt, csapatként a lehető legtöbbet fejlődjünk” – jelentette ki diplomatikusan.

S hogy mit gondol arról, mikorra válhat a United futballja olyanná, amilyet elképzel?

„Csak meccsről meccsre, lépésről lépésre lehet haladni. Amikor más csapatokhoz érkeztem idény közben, az első feladat akkor is az volt, hogy az ember bármilyen játékkal, de biztosítsa, hogy a következő meccsen a lehető legnagyobb esélye legyen a győzelemre. A labdarúgóknak követniük kell a taktikai utasításokat, egyúttal magukénak is kell érezzék az ötleteket, amiket fel tudok ajánlani nekik a jövőbeli játékunkat illetően. Utóbbi, az adaptáció folyamata nem egy-két nap. Nem lehet mindent elérni pillanatok alatt.”


AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 14 10 3 1 33–6 +27 33
2. Manchester City 14 10 2 2 29–8 +21 32
3. Liverpool 14 9 4 1 43–12 +31 31
4. West Ham 14 7 3 4 25–17 +8 24
5. Arsenal 14 7 2 5 17–20 –3 23
6. Tottenham 13 7 1 5 13–17 –4 22
7. Manchester United 14 6 3 5 24–24 0 21
8. Wolverhampton 14 6 3 5 12–12 0 21
9. Brighton & Hove Albion 14 4 7 3 13–15 –2 19
10. Leicester City 14 5 4 5 22–25 –3 19
11. Crystal Palace 14 3 7 4 19–20 –1 16
12. Brentford 14 4 4 6 17–19 –2 16
13. Aston Villa 14 5 1 8 19–23 –4 16
14. Everton 14 4 3 7 17–24 –7 15
15. Southampton 14 3 6 5 13–20 –7 15
15. Leeds United 14 3 6 5 13–20 –7 15
17. Watford 14 4 1 9 19–26 –7 13
18. Burnley 13 1 7 5 14–20 –6 10
19. Norwich City 14 2 4 8 8–28 –20 10
20. Newcastle147716–30–147
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik