MU: a menedzseri szék mellett egyebekkel is csábítják Rangnickot

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 12:03
null
Angol sajtóhírek szerint csupán órákra vagyunk Rangnick hivatalos kinevezésétől Manchesterben (Fotó: AFP)
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Manchester United következő menedzsere Ralf Rangnick lesz. A Sky Sports információi szerint a felek megegyeztek egymással, csupán a Lokomotiv Moszkván múlik, amelynél nyár elején hároméves szerződést kötött, mint sportágfejlesztési vezető. A Sky és a The Athletic is azt írja, hogy bár Rangnickot ideiglenes megoldásként, csupán a nyárig szóló szerződéssel ülteti le a kispadra a United vezetősége, a szerződéstervezet további kétéves, tanácsadói megbízást is tartalmaz.

A The Athletic információi szerint Rangnick csütörtökön személyesen is találkozott az MU képviselőivel, s a személyes feltételeket illetően mindenben megállapodtak. A sportlap hozzáteszi, Rangnickot az idén tavasszal, a klub történetének első sportigazgatójának kinevezett John Murtough hívta fel, a személyes találkozón Murtough mellett Ed Woodward, Richard Arnold, Cliff Baty és Darren Fletcher is részt vett, vagyis csaknem a klub teljes operatív vezetősége felsorakozott.

Fletcher és Woodward állítólag már kedden videokonferenciázott Rangnickkal, ám aznap még egyáltalán nem volt biztos, hogy a német szakembert választják a feladatra. Másik két jelölttel, Ernesto Valverdével és Rudi Garciával szintén videointerjúztak kedden. Az ezeken elhangzottak alapján tette le az MU vezetősége a voksot az RB Leipzig és a Schalke 04 korábbi trénere és sportigazgatója mellett.

Rangnick egyik fő kérése az volt, hogy hozhassa magával saját videoelemzőjét – de természetesen még több változás várható a háttérstábban.

A menedzseri szerződés hivatalosan hat hónapra szól, a klubtanácsadói pedig ezt követően lépne érvénybe és első körben a 2023–2024-es idény végéig szólna.

A The Athletic információi szerint Rangnick elengedésére szóban már ígéretet tett a Lokomotiv Moszkva, az orosz klub nem gördít akadályt a szakember távozása elé, ugyanakkor a hivatalos szerződésbontás időbe telik.


A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Chelsea 12 9 2 1 30– 4 +26 29
2. Manchester City 12 8 2 2 25– 6 +19 26
3. Liverpool 12 7 4 1 35–11 +24 25
4. West Ham 12 7 2 3 23–14 +9 23
5. Arsenal 12 6 2 4 13–17 –4 20
6. Wolverhampton 12 6 1 5 12–12 0 19
7. Tottenham 12 6 1 5 11–17 –6 19
8. Manchester United 12 5 2 5 20–21 –1 17
9. Brighton & Hove Albion 12 4 5 3 12–14 –2 17
10. Crystal Palace 12 3 7 2 18–17 +1 16
11. Everton 12 4 3 5 16–19 –3 15
12. Leicester City 12 4 3 5 16–21 –5 15
13. Southampton 12 3 5 4 11–14 –3 14
14. Brentford 12 3 4 5 16–17 –1 13
15. Watford 12 4 1 7 16–20 –4 13
15. Aston Villa 12 4 1 7 16–20 –4 13
17. Leeds United 12 2 5 5 12–20 –8 11
18. Burnley 12 1 6 5 14–20 –6 9
19. Norwich City 12 2 2 8 7–27 –20 8
20. Newcastle United126615–27–12 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik