FFT, V. Sz., K. T. I. 2021.04.13 15:47 Frissítve: 2021.04.13 15:51

FFT: „A klub a véremben van, Arsenal-drukker vagyok” – Henry, az edző, 2. rész

Thierry Henry az Arsenalban eltöltött nyolc esztendeje alatt mindenki a londoni csapat szurkolóit irigyelte. A kispadon azonban ez ideig nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szerette volna. Ennek ellenére nem adja fel nagy álmát, hogy egykor szeretett csapata élére álljon. 2. rész.

 

Henry és mentora, Arsene Wenger (Fotó: Getty Images)





Tíz hónappal az után, hogy távozott a Monaco éléről, Henry 2019 novemberében Montrealba költözött. Amikor erről kérdezzük, kis mosoly szalad át az arcán. „Szabad voltam – feleli. – Nagyon jól ismerem az MLS-t, négy és fél éven át játszottam ott. Montreal fantasztikus város, észak-amerikai, de európai lüktetéssel. Úgy gondoltam, jó lesz tanulásnak.”

Ez a tanulás azt is jelentette, hogy egy új generáció próbálta ki a stílusát. Manapság már jobban hat a dicséret, mint a fenyítés, szemben az ő pályafutása első időszakával. A Monacónál voltak, akik túl érdesnek találták módszerét.

„Talán nem irtotta ki magából az egykori játékost – mondta róla az orosz középpályás, Alekszandr Golovin. – Ha a dolgok nem mentek jól az edzésen, gyakran ideges lett, és sokat kiabált. Ez talán egy kicsit fölösleges volt. Megbízott a fiatalokban, és ezt nagyon jónak találtam, de volt olyan is, hogy megbántva érezte magát, és nem beszélt velünk. Érződött, hogy nem vált belőle teljesen edző.”

A riport második részét elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!
 

2021.05.03 23:37:43

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Az üzleti felvirágzás majd' minden ellenérvet felülírt.

2021.04.29 13:41:02

Angol labdarúgás TÓTH ÁDÁM

„Ha Rashford azt venné a fejébe, hogy ő lesz az első labdarúgó a Holdon, akkor megvalósítaná.”

2021.04.28 22:54:30

Angol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Kritikusai szerint túlzottan is védekező, passzív felfogását meghaladta az idő.

2021.04.25 16:02:11

Angol labdarúgás K. T. I.

Pep Guardiola újabb edzői rekordot írt át, míg csapata két Liverpool-csúcsot is beállított.

2021.04.23 20:18:07

Angol labdarúgás B. Á.

A liverpooliak 35 év elteltével tudták ismét oda-vissza legyőzni az észak-londoniakat.