FA-kupa: tizenegyespárbajban ment tovább a Chelsea

2018.01.17. 23:54
null
Nagyot kellett küzdenie a Chelsea-nek a továbbjutásért (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó FA-kupa harmadik körének megismételt meccsein a Chelsea nagy izgalmak árán, tizenegyespárbajban harcolta ki a továbbjutást a másodosztályú Norwich City ellen, nem bukott a Swansea City sem, ám a szintén Premier League-együttes Bournemouth csúnyán megégett.

 

Az FA-kupa harmadik körében több élvonalbeli csapat is megismételt mérkőzésre kényszerült, közülük hárman szerdán futhattak neki másodjára, hogy kiharcolják a 32 közé jutást.

A legnagyobb név egyértelműen a tavalyi döntős Chelsea, amely a másodosztályú Norwichcsal múltkor játszott 0–0 után akart javítani. A londoniak már az első tíz percben éreztették az osztálykülönbséget, ám négy kapura lövésüknek és hatalmas labdabirtoklási fölényüknek ekkor még nem volt eredménye. A félidő közepén Danny Drinkwater bombája rezgette meg a lécet, amire a másik oldalon Nélson Oliveira válaszolt, szintén kapufával.

Az 55. percben aztán a Chelsea-ben 50. tétmérkőzésén szereplő Michy Batshuayi találatával vezetéshez jutottak az együttese, és nagyon úgy nézett ki, hogy a belga a győztes gólt szerezte. Csakhogy 40 másodperccel a négyperces ráadás vége előtt jött egy 19 éves északír fiú, Jamal Lewis, aki csúsztatott fejesével kiharcolta a hosszabbítást. A hazaiak a meccs során három alakalommal kaptak sárga lapot műesésért, ebből kétszer a hosszabbításban, ezek „hozományaként" pedig Pedro és Álvaro Morata is idő előtt fejezte be az összecsapást – ez azonban már nem osztott, nem szorzott, jöhetett a szétlövés.

A tizenegyespárbajban Willy Caballero már az első körben megfogott egy próbálkozást, ezzel lépéshátrányba került a Norwich, a másik csapatból viszont Willian, David Luiz, N'Golo Kanté, César Azpilicueta és Eden Hazard is belőtte a magáét, így nagy nehézségek árán, de a fővárosi „kékek" jutottak tovább. A Chelsea 1998 óta minden évben továbbment a harmadik körből – ez egyedülálló a kupa történetében.

A Swansea City Jordan Ayew góljával került előnybe a 11. percben, ám a Wolverhampton játékosa, Jota a 66. percben egyenlített. Nem örülhetett sokáig a másodosztályú gárda, három perccel később Wilfried Bony továbblőtte a walesieket.

A nap legnagyobb „égője” a Bournemouth, amely PL-csapat létére 3–0-s vereséget szenvedett a harmadosztályú Wigan Athletic otthonában.

FA-KUPA
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT – MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉSEK
Chelsea–Norwich City (II.) 1–1 – tizenegyesekkel 5–3
Swansea City–Wolverhampton (II.) 2–1
Wigan Athletic (III.)–AFC Bournemouth 3–0

A LEGJOBB 32 KÖZÖTT
Vastag betűvel az élvonalbeli csapatokat jelöltük.
Liverpool–West Bromwich Albion

Peterborough United (III.)–Leicester City
Huddersfield TownBirmingham City (II.)
Notts County (IV.)–Swansea City
Yeovil Town (IV.)–Manchester United
Sheffield Wednesday (II.)–Reading (II.)
Cardiff City (II.)–Manchester City
Miltom Keynes Dons (III.)–Coventry City (IV.)
Millwall (II.)–Rochdale (III.)
Southampton–Watford
Middlesbrough (II.)–Brighton & Hove Albion
Wigan Athletic (III.)–West Ham United
Hull City (II.)–Nottingham Forest (II.)
Newport County (IV.)–Tottenham
Chelsea–Newcastle United
Sheffield United (II.)–Preston North End (II.)
A negyedik forduló mérkőzéseit január 26–29. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
4 órája

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
7 órája

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Haaland és Cherki is duplázott, a City könnyedén nyert Londonban

Angol labdarúgás
2026.08.28. 22:54

Hat gólt szerezve ment tovább a Brentford; legyőzte a Leeds a Nottinghamet az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.08.25. 23:17

Chelsea-győzelem – Xabi Alonso nyerte a PL-újonc edzők csatáját

Angol labdarúgás
2026.08.24. 22:54

„Ötvenezer ember ellenem, ezért imádom a labdarúgást” – Szoboszlai a 99. perces büntetőjéről

Angol labdarúgás
2026.08.23. 20:08