Ten Hag: Cristiano Ronaldo messze van tőlünk, de persze lehet véleménye

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.09.13. 09:24
Erik ten Hag és Cristiano Ronaldo továbbra sem érti meg egymást (Fotó: Getty Images)
Erik ten Hag reagált Cristiano Ronaldo ama mondataira, amelyek szerint túl kevés hittel dolgozik a Manchester United vezetőedzőjeként.

Cristiano Ronaldo a napokban korábbi manchesteri csapattársa, Rio Ferdinand podcastjének vendége volt, s többek között a Manchester United jelenlegi helyzete és vezetőedzője is szóba került.

„A Manchester Unitednak tényleg mindent újra kell építenie. Még mindig a világ egyik legjobb klubja, de időre van szüksége” – mondta Cristiano Ronaldo, majd szóba került Ten Hag is, és ekkor már kritikusabban beszélt.

Felidézte, hogy Ten Hag júliusban azt mondta, az MU még nem tart ott, hogy versenybe szálljon az angol bajnoki címért.

„Az edző az idény előtt lemondott a bajnoki címről és a Bajnokok Ligájáról. A Manchester United edzőjeként nem teheted meg, hogy előre feladod a bajnokságot vagy a BL-t. Ha úgy is látja, hogy még néhány évig építkezni kell, ezt így nem mondhatja ki. Azt kell mondania, hogy megpróbálja, és meg is kell próbálnia – mondta Cristiano Ronaldo.Változásra van szükség, nincs más út, és ezt ők is látják, s el is kezdődött a változás, új a tulajdonos, a vezetőség, hiszek benne, hogy fényes lesz a Manchester United jövője.”

Cristiano Ronaldo 2003 és 2009 között, majd 2021-ben és 2022-ben játszott a Manchester Unitedben. A második időszak csúnya véget ért, összeveszett Ten Haggal, és mennie kellett a klubtól. Már akkor azt mondta, hogy képtelen tisztelni a holland edzőt.

Ten Hagot megkérdezték, mit szól CR friss nyilatkozatához. 

„Cristiano messze van innen, Szaúd-Arábiában, messze Manchestertől. De oké, mindenkinek lehet véleménye, ám nem ingatnak meg a szavai. Én tisztában vagyok azzal a folyamattal, ami most a klubnál történik, tudom, mit kell tennünk, merre kell mennünk – mondta Ten Hag. – Ahogy mondtam, a csapat átalakulóban van, több játékost is be kell építeni, ami időbe telik.”

A legutóbbi idényt a 8. helyen záró Manchester Unied a PL-szezon első három bajnokijából kettőt elvesztett, és a 14. helyen áll. Ten Hag azonban élvezi a klub vezetőségének bizalmát. A klub az FA-kupa győzteseként az Európa-ligában szerepel.

„Nézzük meg, hol tartunk májusban – mondta a jövőjéről. – Még csak most indult az idény, de a trófeákat a végén osztják. Mindent megteszünk, hogy az összes meccsünket megnyerjük, ez a cél, és ezt a játékosok is tudják, én is tudom. Meglátjuk, hol állunk májusban.” 

Az MU szombat kora délután a Southampton vendégeként lép pályára a Premier League-ben.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Minden megvan hozzá, hogy egy ilyen meccset három ponttal zárjunk

Angol labdarúgás
3 órája

Slot a helyzetek számával elégedett volt, az eredménnyel nem a Liverpool döntetlenje után

Angol labdarúgás
6 órája

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
16 órája

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:34

Liverpool: folytatódhat a West Ham elleni miniforradalom

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:04

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.02. 23:15

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
2025.12.01. 11:16

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
2025.12.01. 09:26
Ezek is érdekelhetik