Gyenge meccsen egy-egy pontot szerzett a Manchester City és az Arsenal

2012.09.23. 17:00
null
A Lescott gólja előtti jelenet (forrás: Reuters)
Címkék
A mérkőzés előtt a 7. helyen álló hazaiak a 6. helyen álló londoniakat fogadták. A Manchester City a meccs elején jóval többet tett azért, hogy vezetést szerezzen, de kevés nagy helyzetet alakított ki. Aztán Mannone hibájából Lescott a 40. percben vezetést szerzett. A hazaiak ettől kezdve a védekezésre összpontosítottak, és az Arsenal nem is nagyon talált rajtuk fogást. A 82. percben azonban éppen a gólszerző szabadított fel röviden egy szöglet után, és az előrehúzódó Koscielny kiegyenlített. Gyenge meccsen igazságos volt a döntetlen.

PREMIER LEAGUE, 5. FORDULÓ
Manchester, City of Manchester. Tv: Digi Sport 1. Időpont: 17.00. Vezeti: Dean (angol)
Manchester City–Arsenal 1–1 (G: Lescott, 40., ill. Koscielny 82.)

Az utóbbi hetekben nem jártak jó idők a hazaiakra, hiszen a BL-ben kikaptak a Real Madridtól, előtte pedig a bajnokságban csak ikszeltek a Stoke Cityvel. Az Arsenal viszont ugyancsak a BL-ben nyert Montpellier-ben, és eddig csupán egy gólt kapott a bajnokságban.

A TÖBBI PÁLYÁN...

A Tottenham hazai pályán 2–1-re legyőzte a Queens Park Rangerst. Az első félidőben Bobby Zamora révén a vendégek jutottak előnyhöz, ám a 60. percben Alejandro Faurlín öngóljával egyenlítettek, majd egy perccel később Jermain Defoe találatával fordítottak a hazaiak.

A Newcastle United 1–0-ra legyőzte a Norwich Cityt: a mérkőzés egyetlen gólját Demba Ba szerezte, aki a 19. percben Hatem Ben Arfa zseniális kiugratását váltotta gólra. A találkozó krónikájához tartozik, hogy Papiss Cissé az első félidő hajrájában tizenegyest hibázott.

Óvatosan kezdtek a csapatok, némileg többet volt a labda az első öt percben az Arsenalnál, a hazaiak védekezésre kényszerültek. Az első helyzetféleségre a 9. percig kellett várni, amikor Santiago Cazorla lőtt messziről, vagy 30 méterről, de Hart biztosan védett. Derekasan gyűrték egymást a csapatok, de arról szó sem volt, hogy bármelyikük is veszélyes legyen az ellenfél kapujára. Kissé olyanok voltak, mint a birkózók, amelyek fogást keresnek egymáson. Aztán a 14. percben Agüero futott el a bal oldalon, Jenkinson mellett középre húzott, majd 18 méterről egészséges lövést eresztett meg, de Mannone védett.

Megélénkült a meccs, Gervinho kapott kiváló indítást Ramseytől a 16. percben, bevezette a tizenhatoson belülre, majd hosszan szöktette magát, így a kimozduló Hart felkapta előle a labdát. A 20. percben Silva kerülhetett volna jó helyzetbe a tizenhatoson belül, de Sinclair labdáját Dzekóhoz akarta továbbítani, aki viszont nem számított erre a húzásra, ezért úgy maradt ki a hazai lehetőség, hogy igazából ki sem alakult…

A 24. percben Jenkinson csente el a labdát a jobb helyzetben lévő Lescott elől, majd középre játszott az érkező Podolski elé, aki jobbal nagy lövést eresztett meg, de csak a labdaszedőknek adott munkát, Hartnak nem. A 28. percben Cazorla kiváló ütemben indította az ötösnél felbukkanó Gervinhót, de mielőtt az Arsenal játékosának lába lövésre lendülhetett volna, Clichy elrúgta előle a labdát.

A 33. percben szabadrúgáshoz jutott az Arsenal 25 méterre a City kapujától. Cazorla szúrta rá a labdát, amely élesen csapódott Hart kapujában jobb alsó sarka felé, de az angol válogatott kapusa szépen fogta a kellemetlen lövést. A 36. percben aztán megint Gervinho hallatott magáról, a tizenhatos jobb oldaláról középre húzott, majd a rövid sarkot vette célba, de nem találta el.

Hullámzó lett a játék, de igazán egyik kapu sem forgott veszélyben. A hazai közönség némileg elégedetlenkedett, hiszen nem tűnt átütőnek a bajnokcsapat támadójátéka. Ha már maguk erre képtelenek voltak, segítségükre sietett Mannone, aki egy szöglet után nagyon rosszul jött ki, és a 40. percben Lescott 5 méterről a kapuba bólintotta a hazaiak vezető gólját. 1–0.

A gól után nem sokkal még Dzeko kínálta meg a szomorú Mannonét, de kicsivel fölé ment sistergős löket. Támadásba lendült az Arsenal, és az utolsó percekben beszorította a hazaiakat. Ennek ellenére hiába szervezte jól a játékot Cazorla, gólveszély nem alakult ki, így az egyetlen valamirevaló helyzetét gólra váltó Manchester City vonulhatott előnnyel pihenőre. 1–0.

Második félidő

A második félidő úgy indult, hogy – Angliában egyáltalán nem szokatlan módon – elkezdett zuhogni az eső. Roberto Mancini átgondolta csapata helyzetét, és behozta Sinclair helyett Rodwellt, hogy megerősítse a középpályát. Az 50. percben aztán egy szöglet után megint Agüero került helyzetbe, de 3 méterről, erősen kisodródva alaposan fölé lőtt. Támadásban maradt a City, az Arsenal nehezen vette fel a fonalat, hiszen elvétve jutott el a hazaiak tizenhatosáig.

Az 54. percben David Silva lódult meg, jobbra passzolt Agüerónak, aki kapásból nem tudta ellőni a labdát, mert Koscielny szabálytalanul lépett be elé a tizenhatoson belül. A tizenegyes elmaradt, Agüero pedig másodszorra gyengén lőtt. Nem sokáig maradt azonban az Arsenal kapuja veszélyes helyzet nélkül, mert az 56. percben Silva lövését kellett fognia Mannonénak. Ezekben a percekben hiába támadott többet az Arsenal, nem sok elképzelést lehetett felfedezni a londoniak játékában, ráadásul a tizenhatosig se nagyon jutottak el.

Tovább folytatódott a nézőriasztó játék, mivel a City egyetlen energiaatommal sem akart magából többet kiadni, mint amire feltétlenül szüksége volt, az Arsenal pedig kifejezetten gyengén muzsikált. Színt mindössze az vitt a meccsbe, amikor Tévez is beállt, de labdához ő sem sokszor jutott. Gervinho fáradhatatlanul tört előre, de egy fecske nem csinál nyarat, ő sem ment sokra a hazai védők gyűrűjében. A 72. percben kettős cserével igyekezett frissíteni Arsene Wenger, ezért Walcott mellett behozta Giroud-t is, hátha majd ők betalálnak.

Érthetetlenül gyenge volt az Arsenal támadójátéka, tanácstalanul adogattak 25 méterre a City kapujától. A hazaiak megszállták a kapujuk előterét, de Hartnak lényegében nem volt dolga. A 80. percben aztán egy ellenakció után Yaya Touré vezette végig az Arsenal térfelén a labdát, de némileg későn passzolt a jobbra felfutó Agüerónak, aki már nem tudta rendesen meglőni a labdát, amely Mannonéról pattant szögletre. A 82. percben végre Arsenal-lövésnek tapsolhattak a vendégszurkolók, de Cazorla lövését Hart szögletre ütötte. A szöglet után viszont nem figyelt a City védelme. Lescott senkitől sem zavartatva Koscielny elé fejelte a labdát, aki nagy erővel a kapu bal oldalába zúdította az egyenlítő gólt. 1–1.

Ez a gól kellett ahhoz, hogy mindkét gárda meginduljon, mint a mérgezett egér, hiszen a City hazai pályán győzni akart, de az Arsenal is vérszagot érzett, hiszen láthatóan leült a túlzottan magabiztos Manchester City. Kissé unott arccal bejött Mario Balotelli is, de sokat nem lendített a csapatán. Sőt, Gervinho révén a 90. percben a vezetést is megszerezhette volna az Arsenal. 18 méterre a hazaiak kapujától játszotta tisztára magát, lövése azonban fölé szállt. Ezzel minden lényeges dolog eldőlt, maradt az 1–1.

Második félidei színtelen-szagtalan játékuk miatt a hazaiak nem érdemeltek győzelmet. Igaz, a teljesen meddő csatárjátékot bemutató Arsenal sem, viszont a döntetlenre rászolgált, mert legalább megalkuvás nélkül törekedett az egyenlítésre. Kár, hogy ez későn jött össze neki, így csak az utolsó 8 percben vált igazán izgalmassá a meccs.

Aki látta, gyorsan felejtse el, a szurkolók pedig legalább annak örülhettek, hogy kedvenceik megőrizték veretlenségüket.

MANCHESTER CITY–ARSENAL 1–1

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Manchester City–Arsenal 1–1 (Lescott, 40., ill. Koscielny 82.)
Tottenham Hotspur–Queens Park Rangers 2–1 (Faurlín – öngól 60., Defoe 61. ill. Zamora 33.)
KORÁBBAN
Newcastle United–Norwich City 1–0 (Ba 19.)
Liverpool–Manchester United 1–2 (Gerrard 46., ill. Rafael 51., Van Persie 81. – 11-esből)
AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 5 4 1 – 9–2 +7 13
2. Manchester United 5 4 – 1 12–6 +6 12
3. Everton 5 3 1 1 9–5 +4 10
4. West Bromwich Albion 5 3 1 1 7–4 +3 10
5. Arsenal 5 2 3 – 9–2 +7 9
6. Fulham 5 3 – 2 12–7 +5 9
7. Manchester City 5 2 3 – 10–7 +3 9
8. Tottenham 5 2 2 1 8–6 +2 8
9. West Ham 5 2 2 1 5–4 +1 8
10. Newcastle 5 2 2 1 6–6 0 8
11. Swansea 5 2 1 2 10–7 +3 7
12. Sunderland 4 – 4 – 4–4 0 4
13. Stoke City 5 – 4 1 4–5 –1 4
14. Aston Villa 5 1 1 3 5–9 –4 4
15. Wigan 5 1 1 3 5–10 –5 4
16. Southampton 5 1 – 4 9–15 –6 3
17. Norwich City 5 – 3 2 2–8 –6 3
18. Liverpool 5 – 2 3 4–10 –6 2
19. Queens Park Rangers 5 – 2 3 3–11 –8 2
20. Reading 4 – 1 3 4–9 –5 1
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
18 perce

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
20 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája