Anglia: huszonnégy év után távozik a Crewe csapatának edzője

2007.04.23. 09:37
Címkék
A nyáron otthagyja a harmadosztályú Crewe Alexandra csapatát Dario Gradi, aki huszonnégy éven keresztül volt a csapat vezetőedzője.
Dario Gradi
Dario Gradi
Dario Gradi
Dario Gradi

A jelenleg 65 éves Gradi volt az angol futballban a legrégebben a posztján lévő szakvezető, 1983 júniusában vette át az együttest, és 1200-nál is több meccsen irányította.

A klub által kiadott közleményben az áll, hogy Dario Gradi helyét a csapat ifjúsági akadémiájának vezetője, Neil Holland veszi át.

"Nem akarok 75 éves koromig dolgozni hét napot egy héten és 52 hetet egy évben" - indokolta döntését Gradi. - "Nem egészséges dolog ennyi ideig edzősködni, és nem akarom megvárni, hogy leforduljak a kispadról."

A rutinos szakember nem szakad el teljesen a klubtól, technikai igazgatóként továbbra is számít rá a vezetőség.
Legfrissebb hírek

„Úgy gondolom, jól irányítottam a védelmet” – Radnóti Dániel a Plzen elleni győzelemről

Európa-liga
2 perce

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
3 perce

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
21 perce

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
29 perce

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
31 perce

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
48 perce

A hazai döntetlen után idegenben hat góllal kikapott a Szeged a Sporting CP-től

Kézilabda
54 perce

Határtalan Fradi-öröm, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
1 órája