A Toronto levédekezte a Lakerst, parádésan kezdett az OKC

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.08.02. 08:36
null
A nap sztárja az 53 pontos TJ Warren volt (Fotó: Getty Images)
A nap sztárja az 53 pontos TJ Warren volt, aki túldobta a 41-ig jutó Joel Embiidet – a Miami simán verte a Denvert és a franchise-rekordot döntő Clippersnek sem okozott gondot a Pelicans. Ez történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján.



Denver Nuggets–Miami Heat 105–125

A harmadik negyedben ellépett a Miami. Az első félidő még szorosan alakult, a Heat nem találta igazán a ritmusát, vagy csak átmeneti időszakokra, a fordulás után viszont letisztázta a játékát Erik Spoelstra csapata. A szigorúbb védekezés rengeteg labdaszerzést eredményezett, ezekből pedig folyamatosan átrohantak ellenfelükön: 35 pontot dobtak a denveri eladott labdákból, ez volt a döntő faktor. Jimmy Butler (22 pont, 6/11 mezőnyből, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Bam Adebayo (22 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) remeklése adta meg az alapot és az említett harmadik negyedet végül 38–22-re húzták be, innentől nem lehetett kérdés – a végén még jött a Kelly Olynyk-show, aki egymás után négy triplát bombázott be a záró etapban és összességében mind a húsz pontját ekkor szerezte. A floridaiak magabiztosnak tűntek, egyben volt a térsaség, úgyhogy másfél meccsre megközelítették a keleti harmadik Bostont.

Foghíjas volt a Denver. Jamal Murray, Gary Harris és Will Barton sem tudott pályára lépni a Nuggetsnél, három ilyen játékos hiányát pedig nem lehetett ellensúlyozni – az első félidőben még Nikola Jokics vezetésével többé-kevésbé sikerült, a fordulás után viszont összeomlott a rendszer. Ott már nagyon hiányoztak a megfelelő labdakezelő játékosok, akik nélkül sorra elszórták a játékszert és nem is értek vissza a leindításoknál, úgyhogy pár perc alatt el is úszott a mérkőzésük – Mike Malone viszont szigorúan értékelt, azt mondta, hogy voltak labdabirtoklásaik, amikor a játékosai nem játszottak keményen. Összességében ebben a felállásban nem meglepő a végeredmény, de ez utóbbi a tréner szerint elfogadhatatlan – nem volt jó az edzőtábor, de ilyet aligha tehetnek meg még egyszer Morrisék...

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 19/3, Grant 19/3, Morris 13
A Heat legjobb dobói: Adebayo 22, Butler 22, Olynyk 20/12

Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 110–94

Dominált a Thunder. Parádés játékkal kezdte újra az alapszakaszt az OKC, Billy Donovan legénysége ugyanis szenzációs védekezéssel erőltette rá akaratát a Jazzre – gyakorlatilag mindent nehézzé tettek ellenfelük számára, úgyhogy már az első félidőben húsz pont feletti előnyt építettek ki. Az első negyedben kapott 15 pont szezoncsúcs számukra, már a nagyszünetig négyen érték el náluk a tízpontos határt, minden úgy történt, ahogy ők akarták – a második félidőben már visszavettek, de az előnyük csak a hajrában csökkent, abszolút nem kellett izgulniuk. Paul és Gilgeous-Alexander elöl-hátul szenzációsan játszott, mindketten hatékonyan dobtak, jól szerveztek és védekezésben levették a pályáról a Mitchell, Conley duót, mellettük Adams dupla duplázott, Gallinari 19 perc alatt 15 pontot, Noel 18 perc alatt négy blokkot tett a közösbe, minden a helyén volt – nagyon élesnek tűntek, úgyhogy esélyt sem adtak az egyik közvetlen riválisuknak. Az újraindítás eddig nem a védekezésről szólt, de ez a Thunder most igyekezett javítani ezen...

Tehetetlen Jazz. Semmi esélye nem volt ezen az estén a Utah-nak, 40% alatt dobtak mezőnyből, bőven 30% alatt tripláztak, simán elbukták a lepattanózást, 25–12-re kaptak ki az eladott labdák után szerzett pontokból és egyetlen pillanatig sem vezettek – gyakorlatilag meg sem tudtak mozdulni a Thunder szorításában. Donovan Mitchell (13 pont, 5/15 mezőnyből) és Mike Conley (12 pont, 3/9 mezőnyből) is teljesen elveszett, Rudy Gobert-nek sem volt különösebb hatása az eseményekre, a „szupercsere” Jordan Clarkson 4/17-et erőlködött össze mezőnyből, semmi sem működött – Quin Snyder vezetőedző el is mondta, hogy szerinte a Thunder mindent elvett tőlük, amit csak csinálni akartak. Hozzátette, hogy most nem a kihagyott dobásokról van szó, hanem egyszerűen nem is tudták végrehajtani a játékaikat, úgyhogy gratulál az OKC-nek – mint mondta, most nem tűntek jó csapatnak, de azt kell elérniük, hogy ilyen helyzetben is képesek legyenek teljesíteni.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 19/6, Paul 18/3, Adams 16
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 13, Conley 12/3, Clarkson 11/6

Los Angeles Clippers–New Orleans Pelicans 126–103

Franchise-rekordot döntött a Clippers. Már a meccs elején lehetett érezni, hogy most éles a Los Angeles, Paul George pár perc alatt három triplát bombázott be, ezzel pedig úgy beindította csapatát, hogy meg sem álltak 25 (!) bedobott hármasig – ezzel franchise-rekordot döntöttek és az egy félidő alatt bevert 16 triplával kis híján az NBA-csúcsot is beállították. Mindebből George egymaga 8/11-et vállalt, a Lakers elleni vereség után ismét parádés estét produkált, a csapata pedig ismét eredményesebb volt kintről, mint bentről - PG mellett Kawhi Leonard (24 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 6/16 mezőnyből) és Reggie Jackson (15 pont, 8 lepattanó) hozta a pontokat, de Beverley, Green, vagy Shamet is remekül bedobálta a kiosztásokat. Ennek megfelelően igazából tükörsima meccset nyert meg Doc Rivers együttese, amely az első negyedet már 12 ponttal vitte el, majd a másodikat 40–20-ra húzta be - nem lehetett kérdés, úgyhogy George és Leonard ezeket a számokat végül 26-27 játékperc alatt hozta. George elmondta, hogy ezt most nagyon élvezték, jó volt így játszani, így szeretnék folytatni, Rivers pedig ezzel a győzelemmel Red Auerbach elé került az edzők örökranglistáján.

Nem jó a Pelicans. Húsz labdát adott el a New Orleans, két meccs alatt 38-nál tart, egyelőre nem igazán találja a ritmust a társaság, ráadásul a hímes tojásként kezelt Zion Williamson egyszer rá is lépett Beverley lábára, az eset után pedig kicsit sántikált – végül még egyszer visszajött, egészségesnek tűnt, de csak 14 perc és 7 pont került a neve mellé. Egyénileg egyébként sem nagyon találunk jó produkciót náluk, Ball és Holiday kifejezetten gyengén játszott, úgyhogy érthető volt Alvin Gentry elégedetlensége –pillanatok alatt ledolgozhatatlan hátrányt szedtek össze és 2/2 vereséggel kezdtek, így már csak tizenkettedikek Nyugaton, azonnal változtatniuk kell, különben hamar mehetnek haza.

A Clippers legjobb dobói: George 28/24, Leonard 24/6, Jackson 15/9
A Pelicans legjobb dobói: Alexander-Walker 15/6, Ingram 14/6, Favors 12

Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 127–121

TJ Warren élete meccsét játszotta. A Pacersnél nem lehetett ott Domantas Sabonis, nem vállalta a játékot Malcolm Brogdon és bár végül Victor Oladipo úgy döntött, hogy játszani fog, nem ő volt a döntő faktor annak ellenére, hogy egyébként nem volt rossz a maga 15 pontjával. Ez az este TJ Warrenről szólt, aki valami egészen elképesztő formában játszotta le a meccset: már az első negyedben 19 pontot szerzett (franchise-rekord) és később sem vett vissza, 20/29-es mezőnymutatóval és 9/12 triplával (mind karriercsúcs) végül 53 ponttal zárt – természetesen ez is pályafutása legjobb teljesítménye, korábban még az ötvenet sem érte el soha, negyven volt a plafon. Hogy mi történt vele, azt maga sem tudta megmondani, Tobias Harris a Philly részéről azt mondta, hogy ők túl lazán védekeztek rajta, akkor sem vették komolyan, amikor már látszott, hogy „megőrült", ezt pedig Warren megbüntette. A végjáték szorosan alakult, szűk öt perccel a vége előtt még 107–107 volt az állás, de Warrenben volt további 12 pont, az utolsó, mindent eldöntő, rendkívül távoli triplát 9,6 másodpercnél bombázta be, ez állította be a végeredményt – persze emeljük még ki azért a clutch helyzetben is jól játszó, 15 pontja mellett 10 gólpasszt jegyző Aaron Holidayt, de a nap hőse egyértelműen a Sunstól megszerzett kiscsatár volt.

Hiába az Embiid, Harris páros jó formája. Most nem lehetett panasz Joel Embiidre, a Philly centere sok vereség esetén került elő célpontként, de ezúttal nem rajta múlt a meccs: 41 pontot szerzett 15/23 jó dobással, volt 21 lepattanója, 4 gólpassza és 3 blokkja is, földbe döngölte Myles Turnert. Mellette Tobias Harris is felnőtt a feladathoz (30 pont, 8 lepattanó), a többiek viszont nem igazán – Ben Simmons erőcsatárként még nem volt rossz, de így nem maradt irányítójuk, a Richardson, Milton hátvédpár 4 pontot és 4 gólpasszt tett hozzá, lehet, hogy felül kell vizsgálni ezt az elképzelést. A kiegészítők gyengélkedése mellett az erőtlen védekezésnek köszönhették a vereségüket, pedig a záró etapban vezettek már tíz ponttal is, onnan megoldhatták volna a feladatot – nem sikerült, úgyhogy már meccshátránnyal hatodikak Keleten. Továbbra is várjuk, hogy mikor indulnak be igazán...

A Pacers legjobb dobói: Warren 53/27, Oladipo 15/6, A. Holiday 15/3
A 76ers legjobb dobói: Embiid 41/3, Harris 30/9, Simmons 19

Toronto Raptors–Los Angeles Lakers 107–92

Akarta ezt Lowry és a Raptors. Kyle Lowry, a Toronto irányítója szerint Nick Nurse nem akarta még igazán felpörgetni őket, de szerinte túl sok versenyző típus van ebben a csapatban, akiket az motivál, ha megverhetnek egy olyan csapatot, mint a Lakers – ez látszott is a pályán, különösen éppen Lowryn. A karmester 33 pontot szórt, volt 5/9 triplája, 15 kiharcolt büntetője, karriercsúcsot jelentő 14 lepattanója és 6 gólpassza, elöl-hátul ő adta a ritmust a kanadaiaknak – mellette OG Anunoby 23 pontot szerzett 8/9 jó dobással, Fred VanVleet dupla duplázott, de Siakam, vagy Gasol is hozzátette a magáét. Egyszerűen jobban akarták ezt a meccset a Lakersnél, ami főleg a védekezésükön látszott meg, végig kordában tartották a LAL sztárjait és amikor nekik jobban ment támadásban, akkor megléptek – az utolsó negyed volt a döntő, azt nyerték 13 ponttal. Hozzá kell tenni, hogy a Raptors már taktikailag is ott tart (és ezt azért emeljük ki, mert sok csapat még nem jutott el idáig az újraindítás során), hogy készül az ellenfelekre – most is folyamatosan jó ritmusban duplázták Jamest és Davist, elérték, hogy a kiegészítők dobáljanak, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy 92 ponton tartsák a Lakerst. Elsőre nagyon jól néztek ki, ráadásul sorozatban tizenegyedik alkalommal győzték le az arany-lilákat, hat éve nem kaptak ki tőlük.

Nem volt elég éles a Lakers. A Clippers ellen sem játszott igazán jól Frank Vogel alakulata, de akkor még nyerni tudott, most viszont a Toronto egyszerűen határozottabb volt náluk – illetve az akkori Anthony Davisnek most nyoma sem volt, Siakamék ellen teljesen elveszett a klasszis magasember. Az első félidőben mindössze egy pontot szerzett és végül 14-nél állt meg, LeBron James sem villogott igazán (20 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) és bár a cseréknek voltak jó időszakaik, de ez a Toronto most egyszerűen jobb volt náluk – Kyle Kuzma is azt mondta, hogy a Raptors jó munkát végzett és a kiegészítőket kényszerítette rá, hogy nyerjék meg a meccset, ez a stratégia pedig bejött. James azért hozzátette, hogy megvoltak a jó helyzeteik, szerinte eljutottak azokig a dobásokig, amiket akartak egy ilyen védekezéssel szemben, de egyszerűen nem tudták bedobálni a hármasokat, ezen kell javítaniuk – egyelőre azért nem túl élesek, igaz, nekik kell talán legkevésbé idegeskedni ezen.

A Raptors legjobb dobói:
Lowry 33/15, Anunoby 23/9, Siakam 15/6
A Lakers legjobb dobói: James 20/6, Kuzma 16/9, Davis 14/3

A tabella ezen a linken megtekinthető!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik