NŐI KOSÁRLABDA NB I, 2018–2019

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 14:42
A női kosárlabda NB I 2018–2019-es idényének menetrendje.

Az oda-vissza vágós, 22 fordulós alapszakasz 2019. március 30-ig tartott, a Sopron százszázalékos teljesítménnyel végzett az első helyen. Az első nyolc helyen záró együttes a rájátszásba jutott, a negyeddöntőben az 1–8., a 2–7., a 3–6. és a 4–5. helyezett került párba.

A negyeddöntő és az elődöntő, valamint a harmadik, az ötödik és hetedik helyért zajló párharc az egyik fél második, a döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart. A bajnoki rájátszás az április 1-jével induló héten kezdődik, a bajnoki finálé utolsó lehetséges játéknapja május 4. vagy 5. Az élvonal mérkőzéseit az M4 Sport csatorna tűzi műsorára.

A bajnoki alapszakasz 9–12. helyezett csapatai körmérkőzéses rendszerben játszanak oda-vissza vágós alapon, az utolsó kiesik az NB I-ből.

A Magyar Kupa nyolcas döntőjét a március 1–3-i hétvégén rendezték meg, a Sopron hódította el a serleget.

A teljes 2018–2019-es versenykiírást ide kattintva olvashatja el!

HELYOSZTÓK
DÖNTŐ
SOPRON BASKET (1.)–ALUINVENT DVTK (2.) A VÉGEREDMÉNY: 3–0
Április 26., 20.00 Sopron Basket–Aluinvent DVTK 74–60
Április 29., 20.00 Aluinvent DVTK–Sopron Basket 45–62
Május 2., 18.00 Sopron Basket–Aluinvent DVTK 67–53
A 3. HELYÉRT
ZTE NKK (5.)–CMB CARGO UNI GYŐR (6.) A VÉGEREDMÉNY: 2–1
Április 27., 17.00
ZTE NKK–CMB Cargo Uni Győr 68–74
Április 30., 18.00
CMB Cargo Uni Győr–ZTE NKK 49–69
Május 3., 17.00
ZTE NKK–CMB Cargo Uni Győr 80–60
AZ 5. HELYÉRT
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD (3.)–VBW CEKK CEGLÉD (8.) A VÉGEREDMÉNY: 2–0
Április 27., 18.00 Atomerőmű KSC Szekszárd–VBW CEKK Cegléd 95–49
Április 30., 18.00 VBW CEKK Cegléd–Atomerőmű KSC Szekszárd 61–82
A 7. HELYÉRT
PEAC-PÉCS (4.)–NKE-FCSM CSATA (7.) A VÉGEREDMÉNY: 2–0
Április 23., 18.00 PEAC-Pécs–NKE-FCSM Csata 84–66
Április 28., 19.00 NKE-FCSM Csata–PEAC-Pécs 69–73

 

RÁJÁTSZÁS AZ 1–8. HELYÉRT
ELŐDÖNTŐ
SOPRON BASKET (1.)–ZTE NKK (5.)
A VÉGEREDMÉNY: 2–0
Április 18., 18.00
Sopron Basket–ZTE NKK
72–37
Április 21., 19.00
ZTE NKK–Sopron Basket
62–90
ALUINVENT DVTK (2.)–CMB CARGO UNI GYŐR (6.)
A VÉGEREDMÉNY: 2–1
Április 17., 18.30
Aluinvent DVTK–CMB CARGO UNI Győr
64–52
Április 20., 17.00
CMB CARGO UNI Győr–Aluinvent DVTK
87–82 – h. u.
Április 23., 18.30
Aluinvent DVTK–CMB CARGO UNI Győr
75–61
NEGYEDDÖNTŐ
SOPRON BASKET (1.)–CEGLÉDI EKK (8.)
A VÉGEREDMÉNY: 2–0
Április 3., 18.00 Sopron–Cegléd 90–34
Április 6., 20.30 Sopron–Cegléd 75–31
ALUINVENT DVTK MISKOLC (2.)–NKE-CSATA (7.)
A VÉGEREDMÉNY: 2–0
Április 3., 18.30 DVTK–Csata 81–70
Április 6., 19.30 Csata–DVTK 49–69
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD (3.)–CMB CARGO-UNI GYŐR (6.)
A VÉGEREDMÉNY: 1–2
Április 3., 18.00 Szekszárd–Győr 70–48
Április 7., 17.00 Győr–Szekszárd 60–57
Április 10., 18.00 Szekszárd–Győr 60–65
PEAC-PÉCS (4.)–ZTE NKK (5.)
A VÉGEREDMÉNY: 0–2
Április 3., 18.00 PEAC-Pécs–ZTE 72–77
Április 7., 17.00 ZTE–PEAC-Pécs 77–58
AZ 5–8. HELYÉRT
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–NKE-FCSM CSATA A VÉGEREDMÉNY: 2–0
Április 16. Atomerőmű KSC Szekszárd–NKE-FCSM Csata67–61
Április 19. NKE-FCSM Csata–Atomerőmű KSC Szekszárd 63–72
PEAC-PÉCS–VBW CEKK CEGLÉD A VÉGEREDMÉNY: 0–2
Április 16. PEAC-Pécs–VBW CEKK Cegléd 78–82
Április 19. VBW CEKK Cegléd–PEAC-Pécs 72–70
A 9–12. HELYÉRT
Április 6. (szombat)
MTK-Budapest–Vasas Akadémia 69–79
PINKK-Pécsi 424ELTE BEAC Újbuda 60–77
Április 10. (szerda)
PINKK-Pécsi 424Vasas Akadémia 50–88
ELTE BEAC ÚjbudaMTK-Budapest 72–52
Április 13. (szombat)
Vasas AkadémiaELTE BEAC Újbuda 78–86
MTK-BudapestPINKK-Pécsi 424 66–63
Április 17. (szerda)
ELTE BEAC ÚjbudaPINKK-Pécsi 424 79–57
Vasas AkadémiaMTK-Budapest 85–64
Április 20. (szombat)
Vasas Akadémia–PINKK-Pécsi 424 79–53
MTK-Budapest–ELTE BEAC Újbuda 63–67
Április 24. (szerda)
ELTE BEAC Újbuda–Vasas Akadémia 75–69
Április 26. (péntek)
PINKK-Pécsi 424–MTK-Budapest 71–54

AZ ALSÓHÁZ VÉGEREDMÉNYE
9. ELTE BEAC Újbuda 28 11 17 1879–2191 0.696 39
10. Vasas Akadémia 28 10 18 1929–2067 0.679 38
11. PINKK-Pécsi 424 28 5 23 1702–2143 0.589 33
12. MTK Budapest 28 3 25 1589–2208 0.554 31

 

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Sopron Basket 22 22 1869–1213 1.000
2. Aluinvent DVTK Miskolc 22 18 4 1820–1516 0.909
3. Atomerőmű KSC Szekszárd 22 17 5 1638–1390 0.886
4. PEAC-Pécs 22 14 8 1642–1517 0.818
5. ZTE Női KK 22 14 8 1616–1477 0.818
6. CMB Cargo-Uni Győr 22 12 10 1686–1530 0.773
7. NKE-Csata 22 11 11 1557–1544 0.750
8. Ceglédi EKK 22 7 15 1525–1656 0.659
9. Vasas Akadémia 22 6 16 1451–1670 0.636
10. ELTE BEAC Újbuda 22 5 17 1423–1812 0.614
11. PINKK-Pécsi 424 22 4 18 1348–1700 0.591
12. MTK Budapest 22 2 20 1221–1771 0.545
AZ ALAPSZAKASZ MENETRENDJE
1. FORDULÓ (szeptember 30., október 3., november 17., november 24.)
Aluinvent DVTK–ZTE Női KK 67–50
Sopron Basket–VBW CEKK Cegléd 96–53
NKE-Csata–MTK-Budapest 74–47
PINKK-Pécsi 424–ELTE BEAC Újbuda 73–66
Atomerőmű KSC Szekszárd–PEAC-Pécs 55–50
CMB CARGO UNI Győr–Vasas Akadémia 90–75
2. FORDULÓ (október 6-7-17.)
Vasas Akadémia–PINKK-Pécsi 424 70–59
ZTE Női KK–VBW CEKK Cegléd 85–61
PEAC-Pécs–MTK-Budapest 76–47
ELTE BEAC Újbuda–CMB CARGO UNI Győr 60–101
NKE-Csata–Atomerőmű KSC Szekszárd 54–61
Sopron Basket–Aluinvent DVTK 82–65
3. FORDULÓ (október 12-13., november 24.)
MTK-Budapest–Vasas Akadémia 61–83
PINKK-Pécsi 424–Sopron Basket 54–82
CMB CARGO UNI Győr–ZTE Női KK 63–65
Aluinvent DVTK–NKE-Csata 64–67
VBW CEKK Cegléd–PEAC-Pécs 70–71
Atomerőmű KSC Szekszárd–ELTE BEAC Újbuda 86–55
4. FORDULÓ (október 20-21-24.)
ZTE Női KK–PINKK-Pécsi 424 84–76
NKE-Csata–VBW CEKK Cegléd 72–50
ELTE BEAC Újbuda–MTK-Budapest 65–60
Sopron Basket–CMB CARGO UNI Győr 71–52
Vasas Akadémia–Atomerőmű KSC Szekszárd 51–88
PEAC-Pécs–Aluinvent DVTK 77–82
5. FORDULÓ (október 17-27-28.)
PEAC-Pécs–Vasas Akadémia 87–67
Aluinvent DVTK–PINKK-Pécsi 424 101–60
VBW CEKK Cegléd–CMB CARGO UNI Győr 65–63
MTK-Budapest–ZTE Női KK 44–83
Atomerőmű KSC Szekszárd–Sopron Basket 56–67
NKE-Csata–ELTE BEAC Újbuda 108–81
6. FORDULÓ (november 3-4.)
PINKK-Pécsi 424–VBW CEKK Cegléd 77–70
Sopron Basket–MTK-Budapest 100–45
CMB CARGO UNI Győr–Aluinvent DVTK 74–79
Vasas Akadémia–NKE-Csata 64–68
ZTE Női KK–Atomerőmű KSC Szekszárd 75–67
ELTE BEAC Újbuda–PEAC-Pécs 56–83
7. FORDULÓ (november 8-10-11.)
MTK-Budapest–PINKK-Pécsi 424 68–65
Atomerőmű KSC Szekszárd–CMB CARGO UNI Győr 68–64
PEAC-Pécs–ZTE Női KK 81–68
NKE-Csata–Sopron Basket 58–104
VBW CEKK Cegléd–Vasas Akadémia 71–89
ELTE BEAC Újbuda–Aluinvent DVTK 81–121
8. FORDULÓ (november 28., december 1-2.)
ZTE Női KK–NKE-Csata 79–58
Vasas Akadémia–Aluinvent DVTK 51–81
VBW CEKK Cegléd–ELTE BEAC Újbuda 76–79
Sopron Basket–PEAC-Pécs 92–43
Atomerőmű KSC Szekszárd–PINKK-Pécsi 424 82–55
CMB CARGO UNI Győr–MTK-Budapest 85–71
9. FORDULÓ (december 8-9.)
PEAC-Pécs–CMB CARGO UNI Győr 64–71
NKE-Csata–PINKK-Pécsi 424 71–58
VBW CEKK Cegléd–MTK Budapest 78–68
Aluinvent DVTK–Atomerőmű KSC Szekszárd 83–73
ELTE BEAC Újbuda–ZTE Női KK 58–81
Vasas Akadémia–Sopron Basket 73–79
10. FORDULÓ (december 15-16.)
Aluinvent DVTK–MTK Budapest 94–57
Sopron Basket–ELTE BEAC Újbuda 96–45
ZTE Női KK–Vasas Akadémia 89–53
PINKK-Pécsi 424–PEAC-Pécs 56–80
Atomerőmű KSC Szekszárd–VBW CEKK Cegléd 87–77
CMB CARGO UNI Győr–NKE-Csata 92–60
11. FORDULÓ (október 17., december 20-21-22.)
Aluinvent DVTK–VBW CEKK Cegléd 79–61
Vasas Akadémia–ELTE BEAC Újbuda 60–72
MTK Budapest–Atomerőmű KSC Szekszárd 60–74
ZTE Női KK–Sopron Basket 72–95
PEAC-Pécs–NKE-Csata 88–72
CMB CARGO UNI Győr–PINKK-Pécsi 424 77–63
12. FORDULÓ (január 5-6-8.)
PEAC-Pécs–Atomerőmű KSC Szekszárd 58–88
ELTE BEAC Újbuda–PINKK-Pécsi 424 55–56
ZTE Női KK–Aluinvent DVTK 80–71
MTK Budapest–NKE Csata 45–70
Vasas Akadémia–CMB CARGO UNI Győr 59–96
VBW CEKK Cegléd–Sopron Basket 65–90
13. FORDULÓ (január 12-13.)
CMB CARGO UNI Győr–ELTE BEAC Újbuda 100–76
MTK Budapest–PEAC-Pécs 74–86
PINKK-Pécsi 424–Vasas Akadémia 72–70
Aluinvent DVTK –Sopron Basket 58–72
VBW CEKK Cegléd–ZTE Női KK 82–78
Atomerőmű KSC Szekszárd–NKE-Csata 79–74
14. FORDULÓ (január 19-20.)
ELTE BEAC Újbuda–Atomerőmű KSC Szekszárd 54–73
ZTE Női KK–CMB CARGO UNI Győr 75–69
Sopron Basket–PINKK-Pécsi 424 75–51
NKE-Csata–Aluinvent DVTK 64–76
PEAC-Pécs–VBW CEKK Cegléd 73–68
Vasas Akadémia–MTK-Budapest 80–45
15. FORDULÓ (január 26-27., február 20.)
Aluinvent DVTK–PEAC-Pécs 86–75
PINKK-Pécsi 424–ZTE Női KK 38–62
Atomerőmű KSC Szekszárd–Vasas Akadémia 81–54
MTK-Budapest–ELTE BEAC Újbuda 49–80
CMB CARGO UNI Győr–Sopron Basket 53–82
VBW CEKK Cegléd–NKE-Csata 72–66
16. FORDULÓ (február 1-2-3.)
PINKK-Pécsi 424–Aluinvent DVTK 77–104
ZTE Női KK–MTK Budapest 80–45
Vasas Akadémia–PEAC-Pécs 62–83
CMB CARGO UNI Győr–VBW CEKK Cegléd 91–86
Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd 82–48
ELTE BEAC Újbuda–NKE Csata 51–67
17. FORDULÓ (február 8-9-10.)
PEAC-Pécs–ELTE BEAC Újbuda 101–46
Atomerőmű KSC Szekszárd–ZTE Női KK 64–58
Aluinvent DVTK–CMB CARGO UNI Győr 87–78 – h.u.
MTK Budapest–Sopron Basket 64–83
VBW CEKK Cegléd–PINKK-Pécsi 424 84–70
NKE-Csata–Vasas Akadémia 73–78 – h.u.
18. FORDULÓ (február 16-17.)
PINKK-Pécsi 424–MTK-Budapest 56–63
CMB CARGO UNI Győr–Atomerőmű KSC Szekszárd 68–78
ZTE Női KK–PEAC-Pécs 81–91
Sopron Basket–NKE-Csata 93–55
Vasas Akadémia–VBW CEKK Cegléd 64–63
Aluinvent DVTK–ELTE BEAC Újbuda 95–67
19. FORDULÓ (február 23., szombat)
NKE-Csata–ZTE Női KK 80–63
Aluinvent DVTK–Vasas Akadémia 80–71
ELTE BEAC Újbuda–VBW CEKK Cegléd 62–68
PEAC-Pécs–Sopron Basket 55–75
PINKK-Pécsi 424–Atomerőmű KSC Szekszárd 71–92
MTK-Budapest–CMB CARGO UNI Győr 48–84
20. FORDULÓ (március 16-17.)
PINKK-Pécsi 424–NKE-Csata 56–87
Sopron Basket–Vasas Akadémia 88–40
ZTE Női KK–ELTE BEAC Újbuda 94–76
CMB CARGO UNI Győr–PEAC-Pécs 74–61
Atomerőmű KSC Szekszárd–Aluinvent DVTK 67–72
MTK-Budapest–VBW CEKK Cegléd 44–77
21. FORDULÓ (március 22-23.)
MTK Budapest–Aluinvent DVTK 61–96
ELTE BEAC Újbuda–Sopron Basket 54–84
Vasas Akadémia–ZTE Női KK 57–60
PEAC-Pécs–PINKK-Pécsi 424 78–52
VBW CEKK Cegléd–Atomerőmű KSC Szekszárd 57–69
NKE-Csata–CMB CARGO UNI Győr 84–62
22. FORDULÓ (március 30., szombat)
VBW CEKK Cegléd–Aluinvent DVTK 71–79
ELTE BEAC Újbuda–Vasas Akadémia 84–80 – h. u.
Atomerőmű KSC Szekszárd–MTK Budapest 102–51
Sopron Basket–ZTE Női KK 81–54
NKE-Csata–PEAC-Pécs 75–81
PINKK-Pécsi 424–CMB CARGO UNI Győr 53–79
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik