Női kosár NB I: magabiztos soproni és diósgyőri siker

Vágólapra másolva!
2018.10.17. 20:24
Két, későbbről előre hozott meccset rendeztek szerda délután a női kosárlabda NB I-ben. A címvédő Sopron nyert Zalaegerszegen (ezt eredetileg a 11. fordulóban játszották volna), míg a DVTK–Pécsi 424 találkozón (az 5. körből) a száz pont fölé jutó hazaiak örülhettek több mint 40 pontos győzelmüknek.

A Sopron Basket a mérkőzés lefújása után röviddel a hivatalos honlapján jelentette be: a klub elköszönt az elmúlt egy hónapban a csapatnál szereplő Iva Cuzictól és a helyére november végéig szerződtette korábbi játékosát, a magyar válogatott centert, Licskai Zsófiát, akivel a megállapodás lejárta után újratárgyalhatják azt – kölcsönös elégedettség esetén.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ELŐRE HOZOTT MÉRKŐZÉSEK

5. FORDULÓ
Aluinvent DVTK–PINKK-Pécsi 424 101–60 (29–20, 31–12, 21–19, 20–9)
Miskolc, 790 néző. V: Ádám J., Pozsonyi, Győrfy
DVTK:
MEDGYESSY 16/3, Kányási 10, Sulciute 5, WALKER-KIMBROUGH 18, MOKANGO 14
Csere:
SKORICS 16, Zele 8, Kiss A. 7, Szabó F. 5/3, Katona 2, Eperjesi
Edző:
Cziczás László
PÉCS:
Csukics 7/3, Szűcs R. 8/3, Sánta 6, Markovic 7/3, Jáhni 10
Csere:
Vári 7, Podrug 9, Szűcs L. 6
Edző:
Laczka Miklós
Az eredmény alakulása. 2. perc:
7–2. 5. p.: 15–7. 6. p.: 15–15. 8. p.: 23–15. 16 p.: 43–23. 22. p.: 68–32. 26. p.: 75–42. 33. p.: 87–54. 36. p.: 92–56
Kipontozódott:
Medgyessy (33. p.)
MESTERMÉRLEG

Cziczás László: –
A két együttes ezúttal nem volt egy súlycsoportban. Mi sokat léptünk előre agresszivitásban, dolgozunk tovább. Igyekszünk a Csata ellen váratlanul elveszített mérkőzésünket legközelebb is jóvátenni.
Laczka Miklós: –
Nagyon csalódott vagyok a teljesítményünk miatt. Nagyot léptünk vissza az eddig mutatotthoz képest, ezért ismét magunkra kell majd találnunk.

11. FORDULÓ
ZTE NKK–Sopron Basket 72–95 (21–21, 25–27, 6–26, 20–21)
Zalaegerszeg, 250 néző. V: Tőzsér, Goda, Csabai-Kaskötő
ZTE: Koizar 6, KOVÁCS G. 12/3, Harrison 11/9, Hegedüs-Őri 8, Parker 5
Csere: HORTI 13/6, Boonstra 7, Benke S. 6/6, Szalay 4
Edző: Gáspár Dávid
SOPRON: Turner 4, Fegyverneky 8, Czukor 5, DUPREE 22, ZAHUI 21
Csere: Salvadores 7, Határ 4, Varga K., CRVENDAKICS 22/3, Dubei 2, Weninger
Edző: Roberto Íniguez
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–8. 6. p.: 7–14. 8. p.: 15–19. 13. p.: 28–24. 17. p.: 38–34. 19. p.: 40–42. 23. p.: 46–56. 27. p.: 49–66. 33. p.: 57–80. 37. p.: 65–90
Kipontozódott: Határ (32. p.), Zahui (35. p.), Hegedüs-Őri (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – A harmadik negyedet sajnálom, több volt ebben a találkozóban. Ennek ellenére azt kell mondanom, teljesen megérdemelten nyert a Sopron.
Roberto Íniguez: – Negyven percig jól támadtunk. Az első félidőben sok volt a védekezési hiba. Sajnálom, hogy sok hárompontost engedtünk dobni az ellenfélnek. Jó úton járunk, javítani akarjuk a hibáinkat. A ZTE jó csapat, még sok együttes orra alá törhet borsot.

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 4 4 355–244 1.000
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 4 4 284–214 1.000
3. CMB Cargo-Uni Győr 3 2 1 254–200 0.833
4. PEAC-Pécs 3 2 1 197–172 0.833
5. Aluinvent DVTK Miskolc 4 2 2 297–259 0.750
6. NKE-Csata 2 1 1 121–125 0.750
7. ZTE Női KK 4 2 2 272–286 0.750
8. Vasas Akadémia 1 1 75–90 0.500
9. MTK Budapest 1 1 47–76 0.500
10. Ceglédi EKK 3 3 184–252 0.500
11. ELTE BEAC Újbuda 2 2 115–187 0.500
12. PINKK-Pécsi 424 3 3 169–265 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik