Kemény keretében nincs benne Steinmetz Ádám

Vágólapra másolva!
2010.05.28. 12:14
null
Kemény Dénes 20 játékossal kezdi meg a felkészülést
Címkék
Kemény Dénes nyilvánosságra hozta a magyar férfi vízilabda-válogatott 20 fős, Európa-bajnokságra készülő keretét. A szövetségi kapitány a vlv.hu interneteses szakportálon közölte a névsort, amelyben nincs benne Steinmetz Ádám. A kapitány tájékoztatása szerint a mostani 20 főből kerül ki a zágrábi Európa-bajnokságra utazó 13 játékos.

Kemény Dénes szövetségi kapitány kijelölte azt a húszfős keretét, amely megkezdi a felkészülést az augusztus 29. és szeptember 11. között megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra.

A szakember a vlv-nek elmondta, hogy a most meghívott játékosok közül kerül ki az a 13 játékos, aki képviselheti hazánkat a zágrábi kontinensviadalon.

„A most meghirdetett keret erre az évre szól, jövő januárban lehetnek új meghívottak. Tizennyolc játékossal szerettem volna elkezdeni a felkészülést, de miután az Eb-ig sok idő van, a biztonság miatt két posztra is több játékost hívtam, mint amennyit eredetileg terveztem. És miután most van idő, könnyen lehet, hogy nem egy lépésben, hanem több, menet közbeni szűkítéssel lesz a 20-ból 13. Nyilván húsz játékosból válogatva lehet edzőmeccseket játszani, még hazai hivatalosakat is, de külföldi tornákra utazni nem lehet" – mondta Kemény.

A szakember azonban biztosan nem számíthat Steinmetz Ádámra, aki a hosszú szezon miatt ezúttal sem tudta vállalni a válogatottságot. Pedig a szövetségi kapitány számított a centerre.

„Én is ezzel számoltam... Láthattuk a Volvo-héten, hogy milyen sokat jelentett a csapat számára a játéka és a jelenléte. Úgyhogy nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy Ádám nem tudta elfogadni a meghívást. A játékos nyakával ugyan nincs gond, de olyan egyéb fizikai problémái vannak, amiket szeretne nyáron rendbe rakni" – tette hozzá a kapitány.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE 
Kapusok: Baksa László (Szeged), Gergely István (Honvéd), Nagy Viktor (Vasas), Szécsi Zoltán (Eger)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Honvéd), Biros Péter (Eger), Bundschuh Erik (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Kis Gábor (Vasas), Madaras Norbert (Pro Recco), Marnitz Gergő (Honvéd), Mátyás Zoltán (FTC), Szivós Márton (Honvéd), Török Béla (Szeged), Varga Dániel (Vasas), Varga Dénes (Vasas), Vámos Márton (KSI), Vörös Viktor (Vasas)

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a finn gerelyhajító, aki legyőzte Kulcsár Gergelyt az olimpiai döntőben

Atlétika
7 perce

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
15 perce

Vízilabda: vb-negyedik az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
41 perce

Vas Blanka csapattársa nyerte meg az egynapos koppenhágai sprintet

Kerékpár
45 perce

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
53 perce

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
1 órája

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
1 órája

A portugálok büntetőt hibáztak, a hollandok emberhátrányban jutottak négy közé az U21-es Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik