Férfi vízi Eb: fantasztikus finálé, Szerbia az aranyérmes

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2018.07.28. 23:28
null
Szerbia lett az Európa-bajnok (Fotó: AFP)
Elképesztően izgalmas és színvonalas döntőben, a 7–7-es rendes játékidőt követően Szerbia férfiválogatottja ötméteresekkel legyőzte Spanyolországot, így megnyerte a barcelonai Európa-bajnokságot – sorozatban negyedszer győzött az Eb-n.

 

 

A döntőben már biztosan véget ér a spanyol álom – gondolhattuk volna a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság fináléja előtt. Az rendben, hogy a házigazda az elődöntőben legyőzte a magyarok ellen a csoportban erőt demonstráló, végül negyedik helyen záró Olaszországot, ám hazai pálya ide vagy oda, a hibátlan szerbek ellen már úgyis megáll a tudomány.

A magyar válogatott elveszítette utolsó mérkőzését, és a 8. helyen zárt. ERRŐL ITT OLVASHAT!
Märcz Tamás: Nagyon kemény időszak vár a magyar vízilabdára

A délszláv ellenfél az első negyed első felében az általa tökéletesre fejlesztett szoros védekezéssel valóban megfojtotta a spanyol támadásokat, de Blai Mallarach emberelőnyben távolról betalált, s mert csapata még a riválisnál is jobban védekezett, 1–0-s spanyol előnnyel zárult a negyed.

Már a döntő előtt fesztiválhangulatot éltek át a szurkolók a Bernat Picornell uszodában, a vízben történteknek köszönhetően pedig még karneválibbá vált a hangulat.

A Szolnokon szereplő Andrija Prlainovics góllal hűtötte le a kedélyeket, Alvaro Granados azonban ismét vezetéshez juttatta a spanyolokat, sőt pompás akcióból Felipe Perrone is betalált. Dejan Szavics szerb kapitány rögtön időt is kért. Szavai hatottak, Milan Alekszics vágta be hátulról a fórt, majd Sztefan Mitrovics egyenlített. Az utolsó szó azonban Perroné lett – sőt igazából az utolsó utáni, mert szinte mindenki meg volt győződve róla, hogy a dudaszó után lőtte el a labdát, ám a játékvezetők megadták a gólt, így 4–3-ra a házigazda vezetett.

A félidei szünet után az uszoda nagy része talpra ugrott, amikor Sergi Cabanas mattolta Braniszlav Mitrovicsot, Milos Csuk viszont 12 másodpercen belül felelt. A szerbek egyenlő létszámnál elképesztően kiszorították a spanyolokat, ráadásul Dusan Mandics a támadótérfélen is megmutatta, mennyire ellenállhatatlan, így harmadszor is egyenlített a címvédő (5–5). Kicsivel később pedig először vezetett, Szavics időkérése után Prlainovics váltotta gólra az emberelőnyt, ám Alberto Munarriz miatt csak pillanatokig tartott a szerb öröm (6–6).

Nikola Jaksics a magyarok ellen is többször eladta, hogy előnyben a kapu közvetlen közeléből talál be, és a spanyolok ellen is sikerrel játszották meg a figurát. Ahogyan a szerbek, a spanyolok sem hagyták leszakítani magukat. A kapu előtti kőkemény harcban mindkét oldalról hullottak a kipontozódó játékosok.

Az elképesztően színvonalas döntő ötméterespárbajba torkollt – érdekesség, hogy Eb-n még sosem döntöttek ötösök, vb-n is csak egyszer: éppen e két csapat 2009-es fináléjában. Akkor hosszabbítás után alakult ki a 7–7-es eredmény, majd 7–6-ra a szerbek győztek.

A harmadik párban Francisco Fernández kihagyta, míg a szerbek nem hibáztak. Szerbia sorozatban negyedszer, összességében pedig nyolcadszor nyerte meg a kontinensviadalt.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BARCELONA
DÖNTŐ
Szerbia–Spanyolország 7–7
(0–1, 3–3, 3–2, 1–1) – ötméteresekkel 5–3
Gólszerzők:
Prlainovics 2, Mandics, Csuk, Alekszics, Sz. Mitrovics, Jaksics, ill. Perrone, Mallarach 2–2, Munarriz, Granados, Del Toro

Végeredmény: 1. Szerbia, 2. Spanyolország, 3. Horvátország, 4. Olaszország, 5. Görögország, 6. Montenegró, 7. Oroszország, 8. MAGYARORSZÁG, 9. Németország, 10. Hollandia, 11. Románia, 12. Franciaország, 13. Grúzia, 14. Szlovákia, 15. Törökország, 16. Málta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik