Cselgáncs: három ezüstérem a lignanói junior Európa-kupa-versenyen

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.04.13. 20:54
null
Három érmet és hat pontszerző helyezést szereztek a magyar dzsúdósok az olaszországi junior Európa-kupa-állomáson.

Jól szerepeltek Olaszországban a magyar juniorkorú cselgáncsozók: a korosztályos Európa-kupa-sorozat lignanói viadalán Üveges Attila, Kiss Levente és Dobos Levente is ezüstérmet nyert, emellett négy ötödik és két hetedik helyezést is gyűjtöttek a mieink – számolt be a judoinfo.hu szakportál.

Bár már négy Ek-állomáson túl van ebben az évben a juniorkorosztály, a mieinknek csak most Olaszországban rajtolt a szezon: a négy kontinens huszonkilenc országának csaknem ötszáz versenyzőjét felvonultató mezőnyben harmincnyolc magyar válogatott dzsúdós tette próbára felkészültségét.

Ezúttal a fiúknak ment lényegesen jobban, a sort a legnépesebb súlycsoportban, a hatvankilenc indulót felsorakoztató 73 kilogrammban Üveges Attila nyitotta. A Budapesti Honvéd versenyzője öt ippongyőzelemmel jutott be a fináléba, két olasz, egy-egy francia, osztrák és cseh versenyzőt búcsúztatva. A fináléban a francia Boulemtafes ellen nem sikerült az újabb bravúr, de

a súlycsoport magyar bajnoka pályafutásának eddigi legjobb eredményét érte el, megszerezte első érmét az Európa-kupa sorozatban.

A második magyar érmet Kiss Levente zsebelte be, a Vasas 90 kilogrammos fiatalja holland, német, bosnyák és szerb ellenfél legyőzésével jutott be a döntőbe, ahol az olasz Mincinesi előtt fejet kellett hajtania.

Az ezüstérem a tavaly Szlovéniában megszerzett bronz után Kiss eddigi legjobb Ek-eredménye, s a második medálja.

A verseny utolsó döntőjében is volt magyar szereplő: Dobos Levente a nehézsúlyúak fináléjáig olasz és szerb rivális legyőzésével jutott el. A döntőben a francia Nzuzi volt a Budaörsi SC sportolójának ellenfele, aki végül egy jukóval nyerni tudott, így

Dobos Levente – aki legutóbb 2023 nyarán állhatott a dobogón – harmadik junior Európa-kupa érme végül ezüst lett.

Pontszerző helyezésekben sem volt hiány: Hársvölgyi Tamara (48 kg, Ceglédi VSE), Szeleczki Szabina (48 kg, BHSE), Kenderesi Péter (100 kg, Pécsi VSK) és Balogh János (+100 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE) az ötödik, Major Ádám (66 kg, BHSE), Váradi Noémi (57 kg, BHSE) és Huszár Regina (+78 kg, KSI SE) a hetedik helyen végzett.

Az éremtáblázat első helyét Franciaország (5 arany, 4 ezüst, 6 bronz) szerezte meg Olaszország (3, 2, 7) és Ukrajna (3, 0, 0) előtt. Magyarország három ezüstéremmel a hetedik helyen zárt Lignanóban.

(Kiemelt képen: Üveges Attila (balról) pályafutása első Ek-érmét szerezte meg Forrás: EJU)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
22 órája

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
2026.03.17. 15:56

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Birkózás: két helyszínen válogatóztak az U15-ösök

Utánpótlássport
2026.03.16. 18:05

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
2026.03.16. 14:27

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41
Ezek is érdekelhetik