Öttusa: „Most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni” – Tamás Botond

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.25. 19:15
null
A juniorkorú Tamás Botond a budapesti fedett pályás nemzetközi öttusaverseny férfidöntőjének legfiatalabb résztvevőjeként zárt a tizedik helyen.

A múlt hét végén a fővárosi Ludovika Arénában rendezett fedett pályás nemzetközi öttusaverseny férfidöntőjének a legfiatalabb tagja volt a 20 éves Tamás Botond, aki végül a tizedik helyet érdemelte ki a nívós felnőttviadalon.

Az UTE tavaly egyéni junior Európa-bajnoki címet szerző kitűnősége – akinek edzéseit az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-t is felkészítő Tibolya Péter koordinálja – az OCR-pályán és úszásban is a harmadik legjobb időt teljesítette a fináléban.

„A versenynek volt olyan szakasza, amikor nem írtam volna alá a tizedik helyezést, és akadt olyan periódus is, amikor az ennél rosszabb végeredmény is elfogadhatónak tűnt – mondja Botond. – Összességében elégedett vagyok, mert

ez volt az első nemzetközi felnőttversenyem, rutinos öttusázókkal találkoztam és nagyon értékes tapasztalatokat szereztem.

Például a kieséses vívásban kétszer is összekerültem a kétszeres egyéni világbajnok, végül ezen a versenyen is aranyérmes francia Valentin Belaud-val. Nem volt egyszerű feladat vele megküzdenem, de cserébe sokat tanultam. Az OCR-pályán van egy kis előnyöm, hiszen a felnőttek tavaly még lovagoltak, és ezt az eredményességet szeretném megtartani a versenyszámban még úgy is, hogy az idősebbek be fogják hozni a lemaradásukat.”

Tamás Botond a kétszeres egyéni világbajnok Valentin Belaud-val is megküzdött a páston Fotó: Buza Virág

Botond elmondta, hogy a medencében való kiváló teljesítménye sem a véletlen műve.

„A felkészülés során egy sérülésem miatt a futás háttérbe szorult, így több idő és energia jutott az úszásra. Nagyon örülök, hogy nemcsak az eredményemen látszik a javulás, hanem verseny közben én is jobbnak érzem az úszásom. Ezt a nagyszerű úszóedzőmnek, Magyarovits Zoltánnak köszönhetem. Nem vagyok csúcsformában,

sok van még bennem és biztatónak gondolom az évkezdést, mert most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni.

Arra törekszem, hogy elkerüljenek a sérülések és minél több versenyen szerezzek hasonló tapasztalatokat a mostanihoz.”

Tamás Botond az úszásra is hangsúlyt fektetett a közelmúltban Fotó: Buza Virág

Az idén júniusban Székesfehérvár ad otthont a junior-világbajnokságnak. Ez az esemény természetesen kiemelt megméretésnek számít a hazai fiatalok versenynaptárában.

„Még nem volt lehetőségem megtapasztalni, hogy milyen itthoni környezetben világversenyen szerepelni. A hazai rendezés plusz motivációt ad, és természetesen szeretnék szépen teljesíteni a vébén.”

(Kiemelt képünkön: Tamás Botond Fotó: Buza Virág)

 

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: a hat magyar férfi versenyzőből hárman elődöntősök a budapesti viadalon

Egyéb egyéni
9 órája

Jégkorong: továbbra is győzelem nélkül a fehérvári U18-as vb-n

Utánpótlássport
11 órája

Vívás: kezdődik az U23-as Európa-bajnokság Tallinnban

Utánpótlássport
13 órája

Vívás: nem tartotta magát a legjobbnak, mégis Eb-t nyert Pelle

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.22. 09:05

Jégkorong: a kazahokkal sem bírtak a magyar fiúk a hazai U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.04.21. 21:46

Koronglövészet: „Mi vagyunk a lehetőség” – Renner Bálint

Utánpótlássport
2025.04.21. 20:57

Kézilabda: nagy nevek az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.04.21. 09:03
Ezek is érdekelhetik