Asztalitenisz: az utánpótlásban is az élre törnek a budaörsi lányok

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 14:35
null
Remekeltek a budaörsi asztaliteniszezők a múlt hét végén a BVSC csarnokában megrendezett U19-es leány Budapest-bajnokságon. A BSC játékosai két aranyat, illetve egy-egy ezüstöt és bronzot nyertek az ifjúságiak kiemelt versenyén. Somlyó Gergely, a klub elnöke elmondta, a felnőttcsapatukkal elért hazai és nemzetközi sikerek mellett szeretnének a tehetséggondozásban is élen járni.

Mint arról beszámoltunk, Molnár Kendra győzött egyesben az U19-es leány asztaliteniszezők Budapest-bajnokságán, a BVSC Szőnyi úti csarnokában. Ám nem ő volt az egyetlen a Budaörsi SC játékosai közül, aki kiválóan szerepelt a múlt hét végi viadalon, ugyanis rajta kívül Szosznyák Emma szintén dobogós, bronzérmes lett egyesben, míg párosban Dohóczki Nóra – a győri Barcsai Sophie oldalán – nem talált legyőzőre. Ráadásul a páros finálé négy résztvevője közül is három is budaörsi kötődésű volt, ugyanis az ezüstérmet a Molnár, Szosznyák kettős szerezte meg. Ezzel a BSC toronymagasan a legeredményesebb egyesületnek bizonyult az eseményen.

Tudvalevő, hogy 2024-ben fennállása legsikeresebb évét zárja a Budaörsi Sport Club asztalitenisz-szakosztálya, és nem akármilyen sikereket élhettek át a tavaly éppen százéves klub pingpongosai. Története során először a női felnőttcsapat (Dari Helga, Fazekas Mária, Madarász Dóra, Molnár Kendra, Póta Georgina összeállításban) megnyerte a második számú nemzetközi sorozatot, az Európa-kupát. Emellett Póta és Madarász is kijutott a párizsi olimpiára, ezzel a háromfős magyar asztalitenisz-küldöttség kétharmadát a budaörsiek adták az ötkarikás játékokon. Továbbá a múlt esztendőben a csapatbajnoki, illetve Madarász révén az egyéni felnőttbajnoki címet is megszerezték. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy most már nemcsak a „nagyokra", hanem az utánpótláskorúakra is mind inkább érdemes odafigyelni az egyesületnél.

 – kezdte Somlyó Gergely, a klub elnöke az Utánpótlásssportnak. – Kendra, Emma és Nóra személyében három rendkívül tehetséges lányról van szó, akiknek igyekszünk mindent megadni a fejlődésükhöz mind az edzésmunka, mind a menedzselés és versenyeztetés terén. Az a fajta plusz energia és törődés, amit az edzőink és összességében a szakosztályunk rájuk fordít, nem hiábavaló, hiszen látjuk, ilyen sikerekre képesek a fiatalok."

Az Európa-kupa-győztes felnőtt női csapat sikereinek is köszönhetően egyre több fiatal pingpongozik Budaörsön Forrás: BSC

Somlyó elmondta, az elmúlt időszakban sok olyan kritikát kaptak a Magyar Asztalitenisz Szövetségtől, amely az utánpótlás-nevelésük minőségére, illetven annak hiányára vonatkozott. Hozzátartozik a teljes képhez, hogy a fentebb említett három lány egyike sem Budaörsön, hanem a Statisztikában nevelkedett, majd miután a Marczibányi téri egyesület anyagilag nehéz helyzetbe került, a fiatalok a BSC-hez igazoltak. A klub első embere szerint a játékosok nevelésének nem csak az képezi a részét, hogy adott fiatal a kezdetekben, pályafutása legelején jó alapokat kapjon.

„Természetesen, nagyon fontos munkát végeznek azokban a nevelőműhelyekben, ahol konkrétan megtanítják pingpongozni a gyerekeket, és elindítják őket a pályán ebben a sportágban. Azonban a nevelési, tehetséggondozási folyamatnak legalább ilyen fontos része az is, hogy a serdülő-, illetve ifjúsági korhoz érve a reménységeknek lehetőleg ne törjön meg a fejlődése.

Megadjuk a fiataloknak a játéklehetőséget az Extraligában, illetve akár a nemzetközi kupában is, valamint rutinos, felnőtt kiválóságok között edződhetnek, hiszen Póta Georgina, Madarász Dóra és Fazekas Mária is igazi példaképként szolgálhat a fiatalok előtt.

Szeretném leszögezni, hogy nemcsak a Molnár Kendra, Dohóczki Nóra, Szosznyák Emma trióból áll az utánpótlásunk, hanem az alsóbb korosztályokban is egyre több gyerek pingpongozik nálunk. Csakhogy egy példát említsek: a saját nevelésű játékosunk, Károly Mátyás most a harmadik helyen áll az U13-as fiúk hazai ranglistáján. Összességében pedig jelenleg mintegy ötvenfős a szakosztályunk létszáma, ami csak az utánpótlásra vonatkozik. Eddig és a jövőben is a magyar asztaliteniszsport hosszú távú érdekeit fogjuk szem előtt tartani, és ennek szellemében fogunk dolgozni ezentúl is. Hangsúlyozom: szeretnénk minél hatékonyabban és jobban menedzselni a fiatalokat, viszont ebben pillanatnyilag számunkra nagy akadályt jelent, hogy a szövetségtől semmilyen jellegű támogatást nem kapunk." 

(Kiemelt kép forrása: Budaörsi SC)

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
23 perce

Jégkorong: nem a rekortán, hanem a jég a pályája Gyulai Miklósnak

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
12 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:49

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 19:33

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 18:43
Ezek is érdekelhetik