Ökölvívás: követnék a legendás elődöket a Vasas fiataljai

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.11.14. 19:16
null
Két éve új időszámítás kezdődött a Vasas-Süllős Boxing Team életében, az ökölvívó-szakosztály pedig azóta töretlenül fejlődik.

Legendák képeit, eredményeit böngészheti a falakon az, aki belép a Vasas-Süllős Boxing Team ökölvívótermébe. Van mire büszkének lenni az angyalföldieknek, hiszen a klub színeiben lett olimpiai bajnok Papp László, Kovács ’Kokó’ István és Gedó György is.

Utóbbi nevét viseli a klub szakosztályának az emlegetett terme, amelyben két évvel ezelőtt nagy változások történtek, az edzői gárdát és a versenyzőket tekintve is. Ekkortájt nevezték ki Kovács Armandot vezetőedzővé, akinek újra kellett építenie a kollégáival a szakosztályt, legalábbis a sportolói állományt biztosan, hiszen kevesen maradtak az előző csapatból; az utánpótláskorú bunyósok száma is igencsak megcsappant.

„Toborzással kellett kezdeni akkoriban a közös munkát, aminek hála egyre több fiatal bokszoló került hozzánk. A tavalyi évhez képest óriási változás, hogy

2024-ben az összes korosztályos pontszerző versenyen ünnepelhettünk vasasos bajnokot, a számos érmes bokszolónk között. Az év eleji Bocskai-emlékversenyen két dobogósunk is volt, de említhetném az utánpótlás Magyar-kupát, a Bornemissza-emlékversenyt is, amik mind szép emlékként maradtak meg. A 19 éves Kovács Kruzító pedig két Európa-bajnokságon is elindulhatott, előbb a felnőttek, majd az U23-asok között – mondja az Utánpótlássportnak Kovács, aki fél éve a szakosztályvezetői feladatkört is ellátja. – Mindenkire nagyon büszkék vagyunk.Jelenleg gőzerővel készülünk az ifjúsági és junior magyar bajnokságra, és a decemberi felnőtt ob-n is nagy létszám képviseli majd a vasasos színeket. Számos fiatal reménység kesztyűzik nálunk, aki a jövőben szép eredményeket érhet el.”

Nem kérdés, a fiatalok a „nagy elődök” nyomdokaiba akarnak lépni, ehhez pedig a szakosztály igyekszik hozzásegíteni őket.

„Nemcsak az ökölvívás a fontos, hanem hogy

A boksz- mellett a teljes társadalomnak próbálunk hasznos embereket nevelni. Jelenleg negyven-ötven fő jár hozzánk rendszeresen, bízom benne, hogy minél többen elérik majd a céljukat. Bízunk benne, hogy a folytatásban minél több magyar bajnoki érmesünk lesz, a korosztályos Európa-bajnokságokat is megcélozzuk, és persze a szakosztálynak is az az álma, ami a fiataljainknak: hogy eljussunk a 2028-as olimpiára!”

(Kiemelt képünket készítette: Máj Tamás)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
10 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
22 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
Tegnap, 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
Tegnap, 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
Tegnap, 10:53

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58